Szilágyi Adrienn (szerk.): Hét társulati elnök - Századok Könyvek (Budapest, 2018)
László Andor: Egy elfeledett történetíró. Szécsen Antal történetszemlélete
LÁSZLÓ ANDOR 70 Az események és irányzatok ezen viharos korszaka közepette oly szellemi működés és tevékenység, mely, bár el nem szigetelve a napi események érdekeitől és eszméitől, mégis föladatait azok szenvedélyeitől és fölületes benyomásaitól független téren keresi és találja, sajátszerű jelentőséggel bír. Sokszor idéztetett a régi mondás, hogy a történelem az élet mestere; de ezen közmondás a történelmi irodalomra csak akkor alkalmazható, ha annak főirányzata: az eseményeket és azok rúgóit, a viszonyokat és egyéniségeket teljes valódiságukban föltüntetni; ha nem tekinti azokat előzetesen megállapított fölfogásokkal, ellen- vagy rokonszenvvel; és ha mindenekelőtt komolyan mérlegeli azon elemeket, ezek megbízhatóságát és nyomatékát, melyekre történelmi állításait és fölfogásait alapítja. Érdekes föladat lenne a történeti irodalom történetével – ezen szempontokból kiindulva – foglalkozni. De ezen föladat nagy tudományos készültséget, roppant olvasottságot és beható részletezést igényelne és mesz sze túlhaladná mai gyűlésünk keretét, éppúgy mint a fölszólaló egyén képességét és azért engedje meg a tisztelt közgyűlés, hogy annak csak némely oly oldalára vessek egy futólagos pillantást, mely Történelmi Társulatunk keletkezésével és negyedszázados működésével szorosabb, bár közvetett összefüggésben áll. Az ó- és közép, valamint az újkor történeti irodalmában mindig két, a dolog természetéből és az írók egyéniségéből folyó irányzat érvényesült, amennyiben vagy az anyag bősége és megbízhatósága, vagy annak művészi alakítása és eszményi fölfogása lépett jellemzőleg előtérbe. Ha Thuküdidésznél például mind a két irányzat kellőleg egyensúlyozva érvényesül, a római világ egyik legnagyobb történészénél, Tacitusnál, az irodalmi tökély, a gondolatok mélysége és nemes erélye, a jellemzések megragadó művészi tökélye és kerekdedsége alig nyújt kielégítő kezességet a történelmi előadás és jellemzés hűségéről. Hume Anglia története megőrizte iro dalmi becsét, melyet az előadás folyékony egyszerűsége, a tények ügyes csoportosítása, az elmélkedések átlátszó tisztasága és találósága biztosított neki, ámbár a tényleges anyag hitelessége némileg kétségbevonható oly íróval szemben, ki, midőn munkája folyamában oly újonnan fölfedezett okmányokra és adatokra figyelmeztették, melyek a hagyományos fölfogást nemcsak bővítették, hanem azt némi tekintetben módosították volna is, a figyelmeztetést azon szavakkal utasította vissza, „mon siège est fait”, „bezártam ostromvonalom láncolatát”. Ha ellenben Gibbon remek munkájában,68 minden alapos és jogosult ellenvetések dacára, melyek a különböző 68 Edward Gibbon: A római birodalom hanyatlásának és bukásának története.
