Szilágyi Adrienn (szerk.): Hét társulati elnök - Századok Könyvek (Budapest, 2018)
László Andor: Egy elfeledett történetíró. Szécsen Antal történetszemlélete
EGY ELFELEDETT TÖRTÉNETÍRÓ 63 Szécsen a kor pozitivista eszméivel összhangban a nagy személyiségek történelemformáló szerepénél, a divatos hőskultusznál fontosabbnak tartotta a hosszútávú folyamatok feltárását, hiszen „ami egyedül vagy kiválólag az egyéni szellemnek, akaratnak, erélynek és nem a szerves fejlődésnek kifolyása, legtöbb esetben sírba száll alkotójával”. Egy korszak irányát nem azok a „kitűnő egyéniségek jelzik, kik idejük szellemét megelőzik, mint olyan fogékony jellemek, kik annak légkörétől áthatva, a jövőnek sokszor öntudatlan úttörői”. Amennyiben nem csupán egy rövid időszakot, hanem a „tartós fejlődést” szeretnénk feltárni, „a megfejtés csak számos tényezőknek figyelmes kutatása és befolyásuk helyes mérlegelése által nyerhet biztos alapot”.46 Máig vonzó sokak számára egyes esemé nyek fő okát vagy éppen nagy személyiségek első számú indítékát megnevezni, pedig nincs egytényezős történelem – ezt tudta Szécsen is. Figyelemreméltó megjegyzéseket tett a 16–17. századi magyar történelemmel kapcsolatban: az ellentétek megértésére törekedett, a királyság rendjei, az erdélyi fejedelmek és a Habsburg-hatalom viszonya foglalkoztatta. Bírálta az utóbbi önkényét, amely „kétszeres élénkséggel” volt jelen Magyarországon, ahol „a központosító törekvések egyszersmind egy idegenszerű befolyás alakjában álltak elő”, az uralkodó tanácsosai rendszerint nem értették és figyelmen kívül hagyták annak „törvényeit, szellemét, érzelmét, közjogi fölfogását”, gyűlölték a magyarokat. Kísérletet tett a különböző érdekek és nézőpontok bemutatására, amelyek azért alakultak ki, mert az udvarban „éppoly kevéssé értették és méltányolták a magyar jogfogalmakat és nemzeti érzelmeket”, mint ahogyan magyar részről sem voltak tisztában a dinasztia európai helyzetével és az ebből fakadó lehetőségekkel. Ezért a Portával szemben „majdnem lehetetlenné” vált a sikeres fellépés.47 Az ország három részre szakadásának idejében az összetartozás érzése, „a közös haza és egy nemzet érzelme és fogalma”, a török kiűzésének eszméje mindvégig jelen volt. Szécsen a Habsburg-házhoz hű, konzervatív politikus, ám ez nem befolyásolta történeti ítéletét, megértéssel írt a fejedelmek politizálásáról, akik ugyan a törökre támaszkodtak, „de egyszersmind duzzogva viselték zsarnok véduruk nyűgét”, és több alkalommal kí(1883) 230–231., 250., Marczali Henrik: Horváth Mihály emlékezete. Budapesti Szemle 141. (1910) 165. 46 Szécsen Antal: Az erdélyi történet és történetírás jelentősége. Elnöki megnyitó beszéde a Magyar Történelmi Társulatnak Déván, 1887. július 24-én tartott vidéki nagygyűlésén. Bp. 1887. 5–6. 47 Gróf Szécsen A.: Történeti tanulmányok i. m. 19., Szécsen A.: Emlékbeszéd i. m. 681.