Szilágyi Adrienn (szerk.): Hét társulati elnök - Századok Könyvek (Budapest, 2018)
Egyed Ákos: A Magyar Történelmi Társulat első elnöke. Gróf Mikó Imre
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT ELSŐ ELNÖKE 37 A népek irás előtti kora, midőn hont keresnek, társada lommá alakulnak, a mesés-történelmi korszaknak mondható. Ezt többé-kevésbé mindenütt homály fedi, vagy mythos pótolja. Nekünk közel 300 évünkről nincs egykorú nemzeti irónk. Sajnálnunk kell, de egészen hagyományokkal pótolnunk – a történetírói pragmatismus ellen van. Második korszak a krónikáké. A legtöbb közérzéssel bírók fel kezdik jegyezni amit hallanak, olvasnak. A regényes a való történet közé vegyül, a subjectivitas és képzelődés, a mondák és hallomások tágas tért nyernek; a történetek kiömlő forrása csermellyé alakul, melyet iszap és kristály-csepp egyiránt alkot. Ezt a háborúk mesékkel vegyes történeti korszaka váltja fel: midőn a részvevő bajnok, vagy a szemlélő honpolgár, tűz helye mellett, hallomásból, vagy egykor létező, de elveszett feljegyzések után leírja a híres királyok és hadvezérek viselt dolgait; melyben mi is bővelkedünk, de épen itt vajmi sok az igazítni, irtani és feledtetni valónk! Következik az adatgyűjtés kora, midőn az öntudatra ébredt történetírási ösztön a kútfőket nyomozván, eleinte kéziratban gyűjti össze, később nyomtatásban közli, s kisebb alkotásokban, a történet egyes részeinek ösz szeállításában kisérli meg erejét. E különböző fejlődési mozzanatok körét bezárja a kútfők megbírálása, a reflexiók és történeti öntudatosság kora, midőn a magasb miveltségi fokra emelkedett nemzeti értelem a történet írás tárgyát és mezejét átvizsgálván: a dolgokat és írott történeteket szemle alá veszi, megbírálja, a mesés elemet elveti, a hagyományokat, történetírást az életoktatás színvonalára emeli, lehetségessé tevén oly történelmi mű megalkotását, mely a nemzetet polgári ösvényén vezesse, és – ami végcél – politiká jának kalauzává váljék. Aki a magyar történettudomány és történetírás fejlődési folyamát ismeri: látni fogja, hogy mi, az előbbi fokozatokon át haladva, eljutottunk a magasb pálya küszöbére, s az adatgyűj tés és történetírás tudománya köztünk feladatának tiszta tudatával bír; de hogy teljesíthesse, még sok szükséges. Ezért egye sületünk fontosságát jelző eszméimet kissé ki kell fejtenem. Első teendőnk, hagyományaink körül: a mondai elemet határozottan a költészet terére utalnunk. A történetírás építsen positiv alapokon. Kút főinket szigorúan meg kell bírálnunk. Ami írva van, történész előtt nem mind hiteles; hitelességét ki kell mutatni. A történetírók közül meg kell különböztetnünk azokat, akik hiteles adatokból, törvényekből, oklevelekből – és ismét akik hallomás után dolgoztak; az előbbiek teljes figyelmet érdemelnek: utóbbiak óvatosan használandók, valamint a compilatorok is, kik mesét valóval, igazat regényessel, tényeket koholmánynyal, kutfőidé-
