Reisz T. Csaba (szerk.): „Kedves Lajosom!” Csánki Dezső levelei Thallóczy Lajoshoz 1879–1916 (Budapest, 2017)
CSÁNKI-LEVELEK A THALLÓCZY-HAGYATÉKBAN
CSÁNKI-LEVELEK A THALLÓCZY-HAGYATÉKBAN 13 és működésére vonatkozó iratokat, összesen 8953 dokumentumot. A legtöbb levelet Fejérpataky László (372), Pauler Gyula (231), Csánki Dezső (187), Hampel József (180), Károlyi Árpád (124), Forster Gyula (110), Konstantin Härmann (112) és Horváth Ödön (106) írta.4 A Csánki család négy tagjának (Dénes, Dezső, Dezsőné és Ilona) 71, 187, 5 és 3 levele található a gyűjteményben a Fond XI. 196–199. szám alatt. A család Thallóczyhoz fűződő szoros érzelmi kötődését és meleg baráti viszonyát a családtagok levelei is híven tükrözik. Csánki Dezsőné levelei 1911–1915 között keletkeztek, aki férjétől függetlenül, nem egyszer annak tudta nélkül fordult Thallóczyhoz. „Dezsőm sem e levelemről, sem az ügyről eddig nem tud” – írta az 1. levélben, a 4. levélben pedig arra kérte Thallóczyt, hogy Budapesten fogadja, mert kérni szeretne tőle valamit, „mégpedig úgy, hogy Dezső, akinek magának is sok gondja van, legalább egyelőre ne tudja”. 1912. január 8-án arról tudósította „kedves Lajos Bácsi”-t, hogy „Ilonka leányunk és Vadon Géza kézfogóját e hó 12-én este, a mi házasságunk 32-ik évfordulóján akarjuk megtartani. Tudjuk jól, hogy majdnem lehetetlent kérünk, mégis igaz szeretetből és ragaszkodásból kifolyó kedves kötelességünknek ismerjük, hogy kedves Lajos Bácsit megkérjük: jöjjön el és legyen jelen családunk e szűk körben tartandó kettős házi ünnepén. Lent a földszinten Dénes szobája, mert ő most már állandóan műtermében alszik, mindig rendelkezésére áll.” (2. levél; vö. Csánki Dezső levelei, 39). Az 5. levélben Ferencz István érdekében írt Thallóczyhoz, ez kapcsolódik Csánki Dezső most közreadott egyik leveléhez (174). Csánki Ilona 1910–1912 közötti három levele családjáról, fodormentatea-ivásról és ételek ajándékba küldéséről tudósítja „Kedves Lajos Bácsi”-t. Csánki Dénes 1909–1915 között összesen 57 levelet és 14 bélyeges levelezőlapot küldött a „Méltóságos/Kegyelmes Apám”-ként megszólított és említett Thallóczy Lajoshoz. Tudósított berlini ösztöndíjáról (1909), állásáról, családi dolgokról, meghiúsult házassági tervéről, a jegenyefürdői 4 Egy levélíró valamennyi levelét közli: TÖMÖRY MÁRTA: Szigeti József levelei Thallóczy Lajoshoz (1880–1885). Levéltári Szemle, 28. (1978) 1:119–128. A levelekből részleteket vagy válogatást adtak közre pl. B OGNÁR SZABINA: A népi jogélet kutatása Magyarországon. Tagányi Károly jogszokásgyűjtő programja. PhD disszertáció, ELTE BTK, Bp., 2010. BOGNÁR SZABINA: Tagányi Károly a Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle élén (1894–1901). Ethnographia, 124. (2013) 3:273–296. Barabás Samu (1855–1940), fél évszázad a levél tárügy szolgálatában. A leveleket vál. és bev.: CSÁKI ÁRPÁD. Sepsiszentgyörgy, Charta, 2006.