Fónagy Zoltán (szerk.): „Atyám megkívánta a pontosságot”. Ember és idő viszonya a történelemben (Budapest, 2016)

Fónagy Zoltán „Minden helynek megvan a maga ideje”. Ember és idő viszonya a 19. századi Magyarországon

FÓNAGY ZOLTÁN 94 aránt visszatérő motívuma a paraszti lustaságnak, azaz az idő elpazarlá­sának az ostorozása. (Legfeljebb az okok magyarázatában tértek el: egye­sek a szubjektív tényezők rovására írták, azaz morális fogyatékosságnak tekintették, mások inkább a társadalmi berendezkedést, a szorgalmat megfojtó feudális viszonyrendszert hibáztatták.) A hagyományos agrártársadalom lassúbb és hullámzó életritmusához való ragaszkodás ezekben az évtizedekben már irritálta a kapitalizmus és a polgári társadalom „az idő pénz” jelszavával azonosult reformereit. Az 1850-es évek közepén Moson megyében „a munkások a régi robothoz akar­ván tartani magokat, se reggel, se estve nem akarják kitölteni az időt, délben pedig hosszan tartják az alvást”. Galgóczy Károly tudósításából ki­vehető, hogy a mezőgazdaságban is megkezdődött már a munkaadók ré­széről a harc a megvásárolt idő feletti totális rendelkezésért, annak inten­zív kihasználásáért, éppúgy, ahogy ez a 19. századi nagyipari munkásság konfliktusaiból ismerős.32 A jobbágyfelszabadítás utáni évtizedben a csalódás érzése uralta azo­kat, akik arra számítottak, hogy a szabadság egy csapásra uralkodóvá te­szi „az idő pénz” értékrendet. A statisztikus Keleti Károly még egy nemze­dékkel a forradalom után is így jellemezte – egyértelmű elmarasztalással – a parasztság időgazdálkodását: „Az alföldi [...] kisebb gazda, ha olyan 32 Fónagy Zoltán: A „lusta paraszt” és a piacgazdaság. A hagyományos és a modern gazda ­sági mentalitás konfliktusa a jobbágyfelszabadítás korában. In: Piacok a társadalomban és a történelemben. Rendi Társadalom – Polgári Társadalom. 26. Szerk. Halmos Károly – Kiss Zsuzsanna – Klement Judit. Budapest, 2014. 62–75. Delelő tótok. Vasárnapi Ujság, 1865

Next

/
Thumbnails
Contents