Fónagy Zoltán (szerk.): „Atyám megkívánta a pontosságot”. Ember és idő viszonya a történelemben (Budapest, 2016)
Tóth István György Harangkongás és óraketyegés. A parasztok és kisnemesek időfogalma a 17–18. században
HARANGKONGÁS ÉS ÓRAKETYEGÉS 61 kendernövést is időmeghatározóként emlegették, akárcsak az időhöz kötött mezőgazdasági munkákat: a tavaszi első kapálást, a kenderáztatást, kukoricavetést. „Tavaly nyáron kaszálás tájba” paráználkodtak, vallották, vagy „mikor a juhok ellettek”. „Négy esztendeje lészen sarjúkaszáláskor” a vétkének, mondotta 1756-ban egy keszthelyi asszony. A györki Mód Panni 1778-ban előadta, hogy „múlt esztendőben szilvaéréskor” engedett csábítójának.29 Ezek a példák mutatják, hogy a 18. századi parasztok időképe még a hagyományos, szóbeliségben élő világ gondolkodásmódját tükrözte. 1775-ben Rácz Ferenc, egy 30 éves hódmezővásárhelyi béres tudta: rettenetesen fontos, hogy bebizonyítsa a Károlyiak úriszéke előtt, hogy hazudik a 25 éves özvegyasszony, Deák Zsuzsanna, nem lehet ő a gyereke apja, hiszen nem akkor volt „vele dolga”, amikor az asszony állítja. Mégsem tudta másként meghatározni a kérdéses időpontot, mint a hagyományos paraszti gondolkodásmód terminusaival, hónapok alkalmazása nélkül: „A múlt juh nyíráskor, pünkösd tájba közösködtem véle elsőbe – vallotta – és utólszor, midőn ősszel az esők megindultak. De a terhét nem én csináltam, mert ő azt mondja, hogy akkor esett teherbe, mikor a must csípős volt, én pedig akkor nem voltam a vásáron.”30 Akárcsak a tanúskodó parasztok, az armálista kisnemesek sem a hónapok és a napok, hanem a vásárok és a szentek ünnepei, valamint a mezőgazdasági munkák alapján adták meg az időpontokat. Amikor a házánál bort árult, „Szent Lőrinc napján, [...] zsirai bútsúrúl való vissza téréssében” jelent meg házánál a vádlott, emlékezett vissza 1743-ban a gyülevészi Csábi János nemes. „Az proxime elmúlt Szent Böjti napokban” rontotta meg a boszorkány a lányát – vallotta 1744-ben egy belédi nemes felesége, és egy vásárosfalvi (szintén Sopron megye) nemes, Tompa András fiatal hitvese is azt vallotta: „hogy az elmúlt Böjtön bort árult volna Vásárosfaluban”, akkor rontották meg. Akárcsak az elébb idézett Csábi János nemes, Tompáné is maga árulta borát, azaz mindketten a nemesség alsó, 29 MOL P 235. Festetich cs. lt. 136. cs. Acta juris gladii. No. 29., 152. „Én vettem a paprikát az idevaló Gál napi vásárba, mikor a bor forrott” – utasította vissza a lopás vádját 1768-ban Vidai Judit, egy Bihar megyei özvegyasszony. Bár a vásár megnevezése, Szent Gál napja (október 16.) eléggé pontosan adta meg a kérdéses időpontot, ő mégis szükségesnek látta „pontosítani”, elárulva ezzel, hogy számára a mezőgazdasági ciklus volt a meghatározó. (Csongrád megyei Levéltár Szentesi Fióklevéltára, Károlyi cs. lt. Úriszék. a. 32. 1768. júl. 29.) 30 Csongrád megyei Levéltár Szentesi Fióklevéltára, IV. A. 53. a. 35. Károlyi cs. lt. Úriszék, 1775. ápr. 11.
