Fónagy Zoltán (szerk.): „Atyám megkívánta a pontosságot”. Ember és idő viszonya a történelemben (Budapest, 2016)
Csukovits Enikő Órahasználat a középkori Magyarországon
CSUKOVITS ENIKŐ 26 számadáskönyveiben találhatunk viszonylag bőséggel adatokat, de segítséget nyújthat a magyarországi középkori latinság szótárához gyűjtött forrásanyag is.14 Az így összegyűlt anyagot soknak semmiképpen nem mondhatjuk, arra azonban talán elegendő, hogy ha mozaikszerűen is, de képet adjon az egész ország középkori órahasználatáról. Vizsgálódásunk kétirányú: célunk egyfelől a Magyarországon a középkorban használt órák, valamint az itt működött órások bemutatása, másfelől annak vizsgálata, hogy mikor változott az időbeosztás a 12-12 kánoni óráról a ma is használatosra. További kérdést jelent, hogy a kétféle megközelítéssel kapott különböző évszámok mennyire erősítik vagy gyengítik egymást. A hazai gépórák használata előtt is volt természetesen valamilyen időmérés, hiszen a különböző rendekhez tartozó kolostorokban (amelyeknek száma a 15. század végére már meghaladta a háromszázat), valamint a mintegy ötven székes- és társaskáptalanban mindennap zsolozsmáztak a megszabott rendben és időpontokban.15 Az imaórák (horae canonicae) megállapítása a korai középkorban valószínűleg követte az Európában másutt is használatos módszereket, de erről semmilyen magyarországi forrás nem beszél. Megfelel az európai gyakorlatnak, hogy a felbukkanó első hazai kerekes órák és az első név szerint ismert órások már nem a kolostorokban, hanem a városokban jelentek meg. A jelenleg ismert legkorábbi adat egy, az 1386 és 1399 közötti évekből Besztercebányáról származó számadástöredékben található.16 A bejegyzés szerint János órásmester (magister Johannes horologista) özvegye a városi esküdtek színe előtt át adja „omnes res, quas idem magister Johannes legavit patri suo, Nicolao de Crempnyz, quem misit Elblinus pater suus cum litera civitatis Opaviae...”17 A rendkívül értékes adatra már Ipolyi Arnold is felfigyelt Besztercebánya „műveltségtörténetéről” írt tanulmányában: „Nevezetesen előjön már ekkor egy órás is a 14. század második felében, János mester [...], ki már a század vége körül, úgy látszik a feljegyzésből, meghalt volt. Nevének mes-14 Lásd horologium szócikk: Lexicon Latinitatis Medii Aevi Hungariae. A Magyarországi Középkori Latinság Szótára. Ab Instituto Studiorum Antiquitatis Promovendorum Academiae Scientiarum Hungaricae compositum. Praeses consilii editionem adiuvantis János Harmatta. Vol. IV. Ad edendum praeparaverunt Iván Boronkai et Kornél Szovák. Budapest, 1993. 280. 15 Itt most nem foglalkozom azokkal a botrányos esetekkel, amelyeket a rendi vizitátorok nemegyszer feltártak. Lásd Mályusz Elemér: Egyházi társadalom a középkori Magyarországon. Budapest, 1971. 209. 16 Fejérpataky László: Magyarországi városok régi számadáskönyvei. Budapest, 1885. 78. 17 Ipolyi Arnold: Besztercebánya városa műveltségtörténeti vázlata. IV. Századok 8. (1874) 611.