Fónagy Zoltán (szerk.): „Atyám megkívánta a pontosságot”. Ember és idő viszonya a történelemben (Budapest, 2016)

Granasztói Péter Munkaidő, szabadidő, szórakozás. A társadalmi idők átalakulása a 19. században és a 20. század első felében

GRANASZTÓI PÉTER

118

tavasszal kezdődő lóversenyszezon adta a legtöbb európai nagyváros közép- és felső rétegének újszerű napi ritmusát. A lóverseny és főleg az odavezető Sugár út és Stefánia út tavasszal egyre élénkebb lett Budapesten is. Például már hétköznap kora délutántól megjelentek az első kocsik, a „fiatal dzsentrik fogatai” pedig du. fél 4 felé. A kocsikorzó fénypontját a lóversenyt megelőző hét jelentette, résztvevői pedig a lóversenypálya tribünjének közönsége, vagyis a főváros és az ország legelőkelőbb rétegei, a „társaság” (főurak, a közélet ismert alakjai stb.) voltak. A Stefánia idejéről a következőket írták 1893-ban: „Reggelente kellemes a Stefánia: néhány olvasgató öreg, tanulgató diák, egy-két szégyenlősebb lovas, a szomszédos villák apróbb gyermekei kísérőikkel. Délután elevenedik a világ – a »társaság« – ha nem Nizzában, Monte Carlóban vagy a Práterben van, itt van.”5

A kocsikorzó közönsége csak tavasz végéig, nyár elejéig korzózott, utána elhagyta Budapestet, a tengerparton vagy gyógyfürdőkben töltötte szabadidejét. A korzózást – hétköznap – az esti szórakozások követték, amelyek sokszor hajnalig tartottak. Láng Panni (1986) visszaemlékezéséből kiderül például, hogy egy nagypolgári családban szinte minden estére jutott valamilyen szórakozás. Az otthoni vacsorák mellett nagyon gyakran jártak például operába.

5 Fővárosi Lapok, 1893. június 14. 1205.

Elegáns közönség a lóversenyen 1905-ben