Szatmárvármegye Hivatalos Lapja, 1918 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1918-02-07 / 6. szám
sági munkások úgy mint eddig is, a legtöbb helyen a termós előkészítése és biztosítása érdekében a magasztos cél érdekében egymást kölcsönösen megfogják segíteni. Ha azonban ez bárhol bármily okból nem állna be, ha valahol az együttműködés hiánya folytán a munka fennakadna, ha kicsinyes önző szempontok a nagy munka végrehajtását gátolnák, ott a hatóságnak a törvényekben nyert felhatalmazással élve, teljes szigorral kell eljárni. Az 1917. évi 4795. M. E. sz. rendelet, amely az 19J6. évi 600. M. E. sz. a. a tavaszi szántás vetési munkák ügyében kiadott kormányrendeletben foglalt intézkedéseket az 1918. év folyamán végzendő minden gazdasági munkára kiterjesztette, a közig, hatóságoknak megadja erre a lehetőséget. E rendelet szerint, amelyet egy példányban csatoltan Czimednek leküldök, a j. főszolgabíró (polgár- mester) köteles a szükséges intézkedéseket megtenni arra nézve is. hogy a mező- gazdasági intéző bizottságok működésűket az összes gazdasági munkák elvégzésére kiterjesszék. E bizottság gondoskodjék mindenekelőtt arról, hogy ott, ahol beavatkozás szükséges, az összes rendelkezésre álló fogatos és kézi erő a gazdasági munkák végzésére használtassék fel, amennyiben pedig arról győződtek meg, hogy hatósági beavatkozás szükséges, úgy kérje ki az elsőígkn közig, hatóság sürgős intézkedését. A fogatos erő felhasználása tekintetében az az alapelv irányadó, hogy mindenki, akinek igaereje nem saját területének szántás-vetésével foglalkozik, vagy aki saját területének szántás-vetésével foglalkozik, de a saját területének megmivelését nem a kellő szorgalommal és oréllyel folytatja, köteles az elhalaszthatatlan takarmányozási és halaszthatatlan más fuvarozási munkák teljesítésére nélkülözhetetlen igákon felül többi munkaerejét mások földjének szántás-vetésére rendelkezésre bocsátani. Akinek saját földje a talaj- vagy időjárási viszonyok miatt egyelőre nem mivelhető, szintén köteles igaerejét más földjének szántás-vetésére rendelkezésre bocsátani, amennyiben alkalmas távolságban megmivelhető állapotban levő föld van. Az idegen földön a munkálatok sorrendjét illetőleg mint eddig, úgy a jövőben is az az elv irányadó, hogy elsősorban a hadrakeltcknck kellő munkaerő nélkül visszamaradt családtagjaira és olyan kiskorúakra, nőkre, munkaképtelenekre, valamint kisbirtokosokra keil tekintettel lenni, akik földjük megmivelésében segítségre szorulnak. Az 1914. L. t -c. 5. §-a, az 1910. XIII. t.-c. 2. §-a alapján a gazdasági munkák biztosítása érdekében a minisztérium a közig hatóságoknak a személyes és egyéb szolgáltatások elrendelése és a közerő igénybevételére a felhatalmazást a fentebb idézett sz. kormányrendeletben általában megadta és pedig olykép, hogy az utóbb idézett t.-c. és szakasz szerint: a munkaképes egyéneket és a fogatos jármüveknek, a személy vagy teherszállításra alkalmas állatoknak birtokosait az 1914. évi L. t.-c. 5. §-ábau meghatározott szolgáltatásokra azon korlátokra való tekintet nélkül lehessen kötelezni, amelyet a korra és a területre nézve az idézett 5. §. 1. bekezdése megállapít. A közerő kirendelésének és illetőleg a személyes és egyéb szolgáltatások elrendelésénél természetesen figyelembe kell venni, hogy saját gazdasági munkáját a legrövidebb idő alatt kiki elvégezhesse, azt azonban nem szabad eltűrni, hogy ezen a címen a munka szándékos elhúzásával bárki is kivonhassa magát a közkötelesség teljesítése alól. A közig, hatóság és a községi elöljáróság vonakodás, vagy mulasztás esetében a szolgáltatásokat kényszer eszközök alkalmazásával is tdjesittethetik, az pedig, aki a közig, hatóságnak rendelkezését megszegi, az 1914, L. t. c. 9. §-a értelmében két hónapig terjedhető elzárással és 600 K-ig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. A meglevő munkaerő lehető legjobb felhasználása érdekében az elsőfokú közig, hatóság abból a célból, hogy a községi határban a gazdasági munka elvégzése bizto ittassék, a nagyobb községek egész határát körzetekre cssza. fel és minden körzetben egy tapasztaltabb, értelmes gazdát jelöljön ki, akinek az lesz a feladata, hogy pontosan megállapított működési körzetében érdek kölcsönösség alapján a gazdasági munkák elvégzését a rendelkezésére álló munkaerők legjobb kihasználásával biztosítsa és általában a gazdasági munkák menetét úgy irányítsák, hogy a lehetőséghez képest minden talpalatnyi föld rnegmunkáltassék és minden termény be- takarittassék. Ezek a körzetükben intézkedésre hivatott munkavezetők a felmentettek sorából jelölendők ki és ebbeli működésük a felmentésre vonatkozó revisiós javaslatoknál teltü.ntetendő. A munkavezetők ebbeli működésük közben a legmesszebbmenő és legerélyesebb támogatásban rószesitendők, hogy a reájuk bízott feladatukat a gyakorlatban keresztülvihessék. Amennyiben a munkavezető nyilvánvaló képessége dacára a reá bízott kötelességeket vállalni vonakodna, vagy azokat hanyagai Iá.'ja el, felmentésének hatálytalanítása végett a honvédelmi miij(J Szatmárvármegye Hivatalos Lapjá