Szatmárvármegye Hivatalos Lapja, 1918 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1918-01-03 / 1. szám

vannak és hogy saját érdekűkben mindent cl kell követniük, hogy a hadifoglyok ruházatának kiegészítéséről gondoskodjanak. Pozsony, 1917. november 13. Hadügyminiszter. 3001—917. sz. A pozsonyi katonai parancsnokság. Fehérnemű hadifoglyok részére Hadifogoly ügyeleti tisztnek, Nagykároly. A hadügyminiszter f. hó 12 én 45219—Abt. 13 sz. rendeletéhez. Az ismé­telten előterjesztett fehérnemű igénylésekre vonatkozólag újólag utalok a 29630— 917. Abt. 13 sz. a kiadott liatározvánvokra és kifejezetten jegyzem meg, hogy hadifoglyok részére fehérnemű kiszolgáltatása csakis a harcoló csapatok járandó­ságának rovására lenne eszközölhető. Hogy ezen szomorú helyzet, ne álhasson elő a meglévő avult fehérnemű anyaggal és hátmegetti terület alakulatai által be­szállítandó fehérnemű való ésszerű gazdálkodás utján feltétlenül ki kell jönni. A had. miniszternek az a nézete, hogy dacára a nagy nehézségeknek, ezen tény­állás csak némileg helyes felfogás mellett a hadifogoly táborok, melyek nagy számadó testet képeznek, mégis képesek lesznek arra, hogy a nem teljesen kie­légítő fehérnemű készletekkel olykép gazdálkodjanak, hogy minden hadifogoly egy fehérnemű készlettel ellálassók, csak megfelelő csere készletről kell gondos­kodni, hogy a fehérnemű tisztítása eszközölhető legyen. Fehérnemű pótlékul a a hadifoglyok részére ócska ruházat gyanánt fel nem használható vászon és zsá­voly ruhák megfelelően átalakítva fognak az őrző helyekről kiadatni Az átalakí­tás mintája készül s befejezte után a mintákkal a táborok el lesznek látva. Ezen felül azon meggyőződésből kiindulva, hogy különösen a mezőgazdasági munka­adóknál fehérnemű készítésre alkalmas anyagok nagyobb mennyiségben feltehe­tők, á hadifogoly munkásosztagok parancsnokai kioktatandók lennének arra nézve hassanak a munkaadókra oly irányban, hogy a fehérnemű készítéshez tekintetbe jöhető anyagok (ágynemű, parasztkötények, alsószoknyák stb.) megjelelő ellenér­ték ellenében minőség és színre való tekintet nélkül az illetékes táborba be­szolgáltassák, mely ezekből fehérneműt készítene és az illető munkaadónak hadi­foglyai rendelkezésére bocsátana. A megtérítés összegének meghatározására nézve általában az illető fehérnemüdarab előállítási költségei az irányadók, Erről az ösz- szes előterjesztett fehérnemű igények el lesznek intézve. Pozsony, 7917. nov. 19 28061—917. sz. Szatmárvármegye alispánjától. A népfelkelői bemutató szemlék költségeinek felszámítása. Valamennyi főszolgabíró és polgármester urnák Honvédelmi miniszter urnák a népfelkelési bemutató szemlék költségeinek felszámítása tárgyában kiadott 335394. sz. körrendeletét szigorú alkalmazkodás és a községi elöljáróságok megfelelő utasítása végett közlöm. Nagykároly, 1917. december 20. llosvay, alispán. 335394-1-917-17. sz. KÖRRENDELET. M. kir. honvédelmi miniszter. Valamennyi magyarországi vármegye közönségének. A npf. bemutató szemlékkel kapcsolatosan felmerült költségek utalványozása körül azt tapasz- altam, hogy míg egyes thatóságok eddig semmiféle szemleköltségeknek a megtérítését nem kérték, mások csak egyes járásokból, körjegyzőségekből vagy községekből terjesztettek fel ervényesités végett utiszám- Jákat, számlákat vagy felszámításokat. Minthogy a népfelkelői bemutató szemlékkel kapcsolatosan felme­rült költségek a néptelkelésről szóló 1886-ik évi 20-ik t.-cz. 11. A. §-a alapjan a cs. és kir. hadügyi tárcza teihére érvényesitendők és általam utalványozandók, felhívom a thatóságot, nogy a npf. bemutató szem­lékkel kapcsolatos, az alábbi pontokban részletesen felsorolt költségek érvényesítése, illetőleg kiutalványo­zása iránt — amennyiben ez még meg nem történt volna — hozzam minél előbb tegyen előterjesztést. A npf. bemutató szemléknél kapcsolatosan a következő költségek megtérítése iránt tehető hozzám előterjesz­tés és pedig : 1. A népfelkelési bemutató szemlére elővezetendő népfelkelésre kötelezettek mellé rendelt kísérők költségei. 2. A npf. bemutató szemlebizottság által felülvizsgálatra, illetőleg a fogyatkozásuk meg­állapítása vagy megfigyelése végett valamelyik helyőrségi kórházba küldött népfelkelésre kötelezettek mellé kirendelt kísérők költségei. 3. A npf. bemutató szemléken működött elnökök és polgári orvosok költségei. 4 A npf. bemutató szemle céljaira —- alkalmas középület hiányában ~ magánosoktól kibérelt helyiségek után felmerült költségek. 5. A npl. bemutató szemle céljaira átengedett középületek helyiségeinek a i ütésé és takarítása következtében felmerült költségek. 6 A npf., bemutató szemlékhez szükséghez segédeszközök­nek a beszerzési költségei. 7. A npf. bemutató szemlékre vonatkozó „Körrendeletek“-kel és „lltasitások“- kal megküldött, de esetleg elégtelennek bizonyult és a járási tisztviselő, esetleg a községek által pótlólag megrendelt nyomtatványok költségei, továbbá a költségek, illetőleg a varosok áltál esetleg megrendelt npf. névjegyzékek, névjegyzékkivonatok nyomtatása, úgyszintén a névjegyzékek esetleges bekötése következte­ben felmerült költségek és végül 8. az 1914. évi 15000. 16600 ~eln.-18. sz. „Utasitás“-ok értelmében megtartott néf. bemutató szemlékre kirendelt polgári Írnokok költségei. Az előző 1—8. pontokban felso­rolt költségekre vonatkozó utiszámlák, számiak es felszámítások megszerkesztése és előterjesztése tekinte- tiban követendő egységes eljárás céljából a következők lesznek szem előtt tartandók : 1. A npf. bemutató 2 _____ ____ Szatmárvármegye Hivatalos Lapja

Next

/
Thumbnails
Contents