Szatmárvármegye Hivatalos Lapja, 1916 (14. évfolyam, 1-59. szám)
1916-01-06 / 1. szám
ján a kismajtényi állami elemi iskola ujbólépitésénél teljesítendő fő és melléképületek összes munkálatai kivételének biztosítása céljából az 1916. janur 24-ik napjának d. e. 11 érájára a nagykárolyi m. kir. állami építészeti hivatal helyiségében tartandó zárt versenytárgyalás hirdettetik. A versenyezni óhajtók felhivatnak, hogy a fentebbi zárt ajánlataikat (az ajánlati költségvetéssel együtt a kitűzött nap d. e. 11 órájáig a nevezett hivatalhoz annyival inkább igyekezzenek beadni, mivel a későbben érkezettek figyelembe nem fognak vétetni. Csakis szabályszerűen és az alábbi ajánlati mintának megfelelően kiállított és pecséttel elzárt sértetlen borítékban elhelyezett közvetlenül vagy postán beküldött ajánlatok fognak tárgyaltatni. Az ajánlat címzése a következő: M. kir. államépit. hivatalnak Nagykárolyban. Ajánlat a 2426—915. á. sz. verseny- tárgyalási hirdetményben kiirt kismajtényi állami elemi iskola építési munkálataira. Ajánlatok csakis az összes munkákra együttesen adhatók be. Azon pályázók, kik a szóban levő munkaiatok teljesítésére törvényes képesítéssel nem bírnak, kötelesek ajánlatukban törvényes képesítéssel birr megbízottat megnevezni és annak képesítését igazolni. Azon pályázók, kik a nagykárolyi m. kir. áll. épit. hivatallal eddig *iég üzleti összeköttetésben nem állottak, illetőleg a hivatal előtt ismeretlenek, tartoznak megbízhatóságukat az illetékes kereskedelmi és iparkamara bizonylatával igazolni. A munkálatokra vonatkozó költségvetési és ajánlati űrlapok vállalkozók rendelkezésére bocsáttatnak és tartoznak egységáraikat a költségvetésekben tételenként számjeggyel és betűkkel kiírni. Az ajánlatban az általános feltételekben előirt, az ajanlati költségvetés végösszege 5 százalékának megfelelő bánatpénknek az állampénztárnál (adóhivatalok, sóhivatalok) történt letételét igazoló nyugta csatolandó készpénz vagy értékpapír az ajánlathoz bánatpénz gyanánt nem csatolható. Amennyiben vállalkozó a vállalati összeg 5 százalékát szerződés kötéskor biztosítékul letétbe helyezné úgy a szerződés jóváhagyásával s egyidejűleg a vállalati összeg 95 százalék keresetek gyors kifi- zethetése végett folyósittatik. Az épület legkésőbb 1916. augusztus 15-én rendelkezésének átadandó. A szóban forgó munkaiatokra vonatkozó műszaki művelet és részletes teltételek a nevezett m. kir. államépit. hivatalnál a rendes hivatalos órákban naponként megtekinthető^ Az ajánlati költségvetés nyomtatványa 6 koronáért, az ajánlati űrlapok pedig drbként 50 f a nkárolyi m. kir. áll. épit. hivatalnál megszerezhető. Nagykároly, 1915. december 23-án. ___________ M. kir. államépit. hivatal. 2454— 915 sz. Árverési hirdetmény. Mérk község elöljárósága közhírré teszi, hogy a község határán gyakorolható vadászati jog nyilvános átverésen 1916. jan. 13-án d. u. 2 órakor lesz 10 évre bérbeadva Mérk községházánál. Az árverési teltételek a körjegyzői irodában megtekinthetők. Mérk, 1915. december 29, Becsky, körjegyző. 263—914. sz. Körözés. Elgáti József 20 éves, Kis Zsigmond 20 éves volt mezőpetri lakosok a fenti számú büntető paranccsal közrend elleni kihágás miatt 1—1 K pénzbüntetésre Ítéltettek. Miután jelenlegi lakhelyük ismeretlen s ez Ítélet rajtuk be nem hajtható, körözésüket elrendelem s felkérem az összes közig, hatóságokat, hogy nevezettet körözzék s feltalálás esetén hivatalomat értesítsék. Nagykároly, 1912. dec. 26. _________ Szabó, tb. főszolgabíró. 30 4-4—915. sz. Körözés. Miniszteri rendeletbe ütköző kihágás miatt terhelt Rogozsán Flórádé sz Páska Mária 43 éves, állítólag felsőujfalui lakos napszámosáé az eliene jogerősen kiszabott büntetés végrehajtása előtt ismeretlen helyre távozott. Megkeresem az összes hatóságait nevezett nyomoztatására s feltalálása esetén ennek közlésére. Nagybánya, 1915. dec. 22. _________ Halmai, r.-alkapitány. 27 10—915. sz. Körözés.- E hó 8-án Berend község határában a Szamos áradásából egy malom gerendely szárat kerékkel és egy hidas fogatott ki, igazolt tulajdonosa azokat a község elöljáróságától átveheti, mivel ellenesetben azok nyilvános árverésen el fognak adatni. Szatmárudvari, 1915, dec. 23. Reszler, körjegyző. 2735—915. sz. Körözés. Kurpé Jánosnó szül. Boros Piroska elmebeteg szatmárudvari-i lakos f. hó 24-én nyomtalanul eltűnt. Ruházata: Pepitás szoknya, piros blúz, selyem csíkkal, kék kötő, fején fekete ternó kendő, nyakán gubakendő, lábán: fekete nádiis harisnya és eugos cipő volt. Személyleirása: közép termetű, hosszas arcú, 25 éves, szeme kék, szemöldöke fekete, körözendő. . Szatmarudvari, 1915. dec. 29.______ Reszler, körjegyző. 7525— 915. sz. X^örözés. Szamos áradás agaiméval- az ár Óvári község festett hajóját és Szilágyi Endre vízimalmát elsodorta. Ahol ezen hajó és malom ki lett fogva, felkéretik azon község elöljárósága, hogy Óvári község elöljáróságát értesítse. Csenger, 1915. dec. 24. Szuhányi, főszolgabíró. 27435—915. sz. Körözés. Az illetőség megállapítása végett szükségessé vált Koczka Vendel artista kihallgatása. Megkeresem ennélfogva az összes társhatóságokat, hogy az ismeretlen születésű és helyen tartózkodó Koczka Vendelt hatósága területén nyomozni és feltalálás esetén őt néhai Koczka Emma ill. viszonyaira nézve tüzetesen kihallgattatni és az eredményt hivatalommal közölni szíveskedjék. Nemleges értesítés mellőzését kérem. Szombathely, 1915. dec. 21. Alispán. 28377—1915. sz. Körözés. Gyomán 1894. dec, 22-én szül. Kiss Róza illetőségének megállapítása során apja Kiss Mártorl kihallgatásának szüksége merült fel. Megkeresem ennélfogva az összes hazai hatóságokat, miszerint Kiss Mártont hatósága területén nyomoztatni és .^eltalálás esetén születési, illetőségi, adózási viszonyaira nézve a legkörülményesebben kihallgattatni és a felveendő jkönyvet hivatalomhoz eljuttatni szíveskedjék. Nemleges értesítés mellőzendő. Lugos. )915. nov, 30. Alispán. Róth, Nagykároly. 390 Szatmárvármegye Hivatalos Lapja