Szatmárvármegye Hivatalos Lapja, 1915 (13. évfolyam, 1-59. szám)

1915-10-28 / 49. szám

18850—915. sz. Szatmárvármegye alispánjától. Az állatok ingyenes védöojtása. Valamennyi főszolgabíró és polgármester urnák. Az állatoknak ingyenes védőojtásáról szóló 35000. sz. földmivelésügyi mi­niszteri rendeletet azzal közlöm, hogy azt hirdesse ki. Nagykároly, 1915. okt. 19. “ llosvay, alispán. 35000—1915.-III.-A. sz. M. kir. földmivelésügyi miniszter. Valamennyi vm. alispánjának és thjf. város polgármesterének. A szegénysorsu kis gazdák állatainak a lépfene, serpegő üszők és a ser­tés orbánc ellen ingyen védőojtóanyaggal való beojtása céljából a törvényhozás évenként egy bizonyos összeget bocsát rendelkezésemre, mély összegből szükség esetén az ojtással megbízott m. kir. állatorvosok útiköltségeit és ojtási dijait is fedezem. Hogy ezen összeg felhasználása iránt megfelelő módon rendelkezhes­sen), s hogy az ingyen szétosztandó ojtóanyagot a jövő év elején a legelőre való kihajtás előtt az illető, gazdák rendelkezésére bocsáthassam, eleve tájékozódnom kell, hogy mely községben (városban) hány szegénysorsu kisgazda kívánja az ingyenes ojtásokat igénj'be venni, s hogy a jelentkező kisgazdák vagyoni hely­zetét s esetleg a községben (városban) kivetett pótadó nagyságát tekintve höl engedélyezhetem az ojtással járó. költségeket is az államkincstár terhére. Felhí­vom ez okból alispán (polgármester) urat, hogy azokban a községekben (városok­ban), amelyek területén a köz- vagy magánlegelők lépfenével, sertésorbánccal vagy sercegő üszőkkel fertőzve vannak, s amelyekben ezen oknál fogva vagy máskülönben is a lépfene, sertésorbánc, illetve a sercegő üszők gyakrabban vagy éppen évenként előszokott fordulni: 1. figyelmeztesse a gazdaközönséget az ojtás előnyeire, mint amellyel a szóbanforgo betegségek fellépését meg lehet előzni és 2. hirdettesse ki, hogy azok a szegénysorsu kisgazdák, akik állataikat ingyen ol­tóanyaggal beojtatni kívánják s szerény vagyoni viszonyaiknál fogya az ojtó- anyag ingyen kiszolgáltatására igényt tarthatnak, ebbeli kívánságukat s a beol­tandó állatok faját és darabszáraát és azt, hogy mily betegségek ellen kívánnak ojtatni 1915. dec. 10-ig az elöljáróságnak (városi hatóságnak) jelentsék be s egy­úttal jelentsék be azt is, hogy az ojtási költségek (állatorvosi fuvaros ojtási dijat) képesek és hajlandók-e fedezni, vagy pedig a költségeket szintén államsegélyként kívánják-e engedélyeztetni ? Az elöljáróság (városi hatóság) figyelmeztesse az állatbirtokosságot, hogy az ojtási költségeket t t. az ojtó állatorvos fuvar- és ojtási dijait csakis akkor vállalom el az államkincstár terhére, ha azt a lakosság szegénysége megokolttá teszi s ha a lakosság még az ojtó állatorvos részére szükséges fuvar természetben való szolgáltatásáréi sem képes gondoskodni. A községi elöljáróság (városi hatóság) a jelentkezők vagyoni viszonyainak vagy az őket ért súlyos gazdasági károknak lelkiismeretes mérlegelése után az 1. számú mintának megfelelő kimutatásba vezeti be azoknak neveit, akiknek a kérelmét indokoltnak tartja s a kimutatást kellően záradékolva 1915. dec. 12-ig az I. fokú hatósághoz köteles beterjeszteni. Az I. fokú hatóság a községi összeírásokat kése­delem nélkül átvizsgálja és ha ez alkalommal arról győződik meg, hogy azokban olyan állatbirtokosok is felvétettek, kik a hatóság tudomása szerint megfelelő vagyonnal bírnak és igy az állami kedvezményre igényt nem tarthatnak, avagy panasz folytán arról értesül, hogy az összeírásból egyes jelentkező olyan állatbir­tokosok hagyattak ki, kik az állami kedvezményt méltán igényelhetik, az össze­írást haladéktalanul kiigazítja, illetőleg pótolja. Az ilyen módon átvizsgált, eset­leg helyesbbitett kimutatásokat az elsőfokú hatóság összegyűjtve aláírás után netáni észrevételeivel együtt javaslattétel és hozzám leendő felterjesztés végett 1915. dec. 25-ig az illetékes járási (városi) m. kir. állatorvosnak adja ki, mire nézve a m. kir. állatorvosokat egyidejűleg megfelelően utasítottam. Budapest, 1915. okt. 7. Olvashatatlan aláírás. _____Melléklet „ Szatm&rYármegye Hivatalos Lajya“ 1915-ik évi 49-ik számához.

Next

/
Thumbnails
Contents