Szatmárvármegye Hivatalos Lapja, 1913 (11. évfolyam, 1-63. szám)
1913-11-20 / 56. szám
szatmárvármegye Hivatalos Lapja. 523 képező s a kisbirtokook országos földhitel intézeténél 4 és fél százalékkal kamatozó 130,800 koronás zálogleveleinek évi 5786 K szelvény beváltási értéke lerhére, évi 600 koronát, a m. kir. belügyi kormányhatóság jóváhagyásától feltételezetten megszavaz, tekintettel arra is, hogy ezen kötelezettség elvállalása a jegyzői nvug- dij-alap fizetési képességét egyáltalán nem érinti s az alapot rendeltetésével járó kötelezettségének teljesítésében nem is korlátozza. Felhívja egyidejűleg vm. alispánt, hogy ezen véghatározatot szabályszerű közzététel után a belügyi kormányhatósághoz terjessze fel. Ezen véghatározat a vm. Hivatalos Lapban való megjelenés 8-ad napján kihirdetettnek tekintendő, mely kihirdetési határnaptól — kézbesítés napjától — számított 15 nap alatt a vm. alispánnál beadandó felebbezéssel megtámadható. Miről: 1. vm. alispán, 2. Komóróczy Jenő egyleti elnök véghatározatilag értesittetuek. Kelt mint fent. _________Kiadta: Kerekes, vm. tb. főjegyző. Sz atmárvármegye th. bizottságának Nagykárolyban, 1913. évi okt. hó 9-én tartott rendes közgyűlésének jkvi kivonata. 1283—913. bjkvi sz. 16032—913. alisp. sz. Szatmárvármegye községi és körjegyzői nyugdijválasztmányának Bodoky László volt kismajtényi körjegyző által befizetett nyugdijjárulék visszautalása és e hátralék törlése iránti javaslata. Végtjatározat. Szatmárvármegye th. közgyűlése — az állandó választmány véleményével megegyezőleg — a vm. községi és körjegyzői nyugdijválasztmánynak f. évi okt. hó 8-án tartott üléséből 25—913. jkvi sz. alatt kelt javaslatát elfogadja s ehhez képest folyamodó Bodoky László volt kismajtényi körjegyző kérelmének oly értelemben helyt ad, hogy a fizetési könyve tanúsága szerint is a jegyzői nyugdij-alapba befizetett 121 K azaz Egyszázhuszonegy korona személyes nyug- dijjárulékot részére az érvényben levő 333—907. bjkvi számú nyugdijszabályren- delet l6. §-a alapján visszautalja, azonban ezen összegből 110 K-át azaz Egy- száztiz koronát a folyamodó terhén ma is fennálló 110 K fizetési előleg megtérítésére, illetve kiegyenlítésére reudelt felhasználni. Végül a hátralékként fennálló 172 K azaz Egyszázhetvenkét korona személyes nyugdijjárulékot folyamodó terhéről törölni rendeli. Vm. alispánt ezen véghatározat szabályszerű közzététele a jogerőre emelkedése után annak végrehajtására felhívja. Ezen véghatározat a vm. Hivatalos Lapban való megjelenés nyolczad napján kihirdetettnek tekintendő, mely kihirdetési határnaptól — kézbesítés napjától •- számított 15 nap alatt a vm. alispánnál beadandó felebbezéssel megtámadható. Miről: 1. vm. alispán, 2. Komoróczy Jenő egyleti elnök, 3. Bodoky László volt kismajtényi körjegyző véghatározatilag értesittetnek. Kelt mint fent. _________Kiadta: Kerekes, vm. tb. főjegyző. II I. Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények. 456—913. sz. Állategészségügyi kimutatás a ragadós állatbetegségek állásáról 1913. nov. 18-án. Lépfene: nagysomkuti járás Kővárkölcse, szatmárnémeti-i Szatmárzsadány. Veszettség: nagykárolyi járás Szauis/dó, szinérváraljai Nagysikárló, Aranyos- megyes. Rühkór: csengeri járás Tyúkod, Ura; erdődi Nagy madarász, nagykárolyi Börvely. Sertésvész: csengeri járás Gaesály, Tyúkod, Ura: erdődi Laphegy, fehérgyarmati Kisar, Nomesborzova, Penyige, Szatmáreseke; mátészalkai Gebe, Olcsva; nagykárolyi Börvely, Kaplony; szatmárnémeti-i Kispeleske, Pettyén, Szárazberek; szinérváraljai Iloba, Remetemező, Nagykároly r. t. város.