Szatmárvármegye Hivatalos Lapja, 1912 (10. évfolyam, 1-58. szám)

1912-01-18 / 3. szám

Szatmárvármegye Hivatalos Lapja. 21 állategészségügyi czélokra szolgáló részéből 300 K azaz Háromszázkorona segélyt engedélyez. E határozat a földmivelésügyi miniszter jóváhagyása után hajtható végre. A th. bizottság a Határozatot a vm. Hivatalos Lap I. rovatán közzéteszi azzal, hogy a közzétételt magában foglaló lap megjelenését követő nyolczadik na­pon kihirdettetnek tekinti s azon utolsó naptól számitott. 15 nap alatt ellene a fe- lebbezést érdekelt fél vm. alispánhoz írásban beadhatja vagy szóval előadhatja. Indokok Folyamodó 1911. október hó 27-én 1433. sz. a. kelt községi jelentéssel ta­núsította, hogy a kiirtott lovai miatt kárt szenvedett és nincs oly vagyoni hely­zetben, hogy azok nélkül magát és nagy számú családját fenntarthassa, minthogy továbbá 1911. évi 4001. sz. jelentéssel a járási főszolgabíró a segélyezést javasolta, ehhez a th. állatorvos is hozzájárult, végül pedig a számvevőség jelentése szerint az ebadó alapban a segélyezésre fedezet van, — a th. bizottság a segélyösszeget engedélyezte. Miről e határozatot a th. bizottság: 1. vm. Hivatalos Lapnak I. rovaton közzététel végett, 2, Pál Lajosnak Krasznabéltek, 3—4. földmivelésügyi miniszter­nek megküldi. Kelt mint fent. Jegyzetté: Mangu, vm. th. főjegyző. III. Általános jellegű, de további intézkedést nenn igényid rendeletek, értesítések és más közlemények. 26119—911. sz. Szatmárvármegye alispánjától. A távolsági kimutatás előfizetési áranak beszolgaltatasa. Valamennyi főszolgabíró és községi elöljáróságnak. Ilosvay László számvizsgáló által szerkesztett távolsági kimutatás több község elöljárósága által hozzám visszaküldetvén és azok árának befizetése több község által megtagadtatván, a következőkről értesítem a t. Czimet. A távolsági kimutatás megrendelésére a vármegye összes községeit a tör­vényhatósági bizottság 1911. bjkvi, 8759—910. sz. a vármegye Hivatalos Lapjában szabályszerűen meghirdetett határozatával kötelezte, amely határozat senki által sem felebbeztetven meg, mint jogerős határozat 21359—911. sz. körrendeletemmel végrehajtatott. A távolsági kimutatások visszaküldésére, azok árának he nem fize­tésére tehát a községek nem jogosultak, mert amennyiben ezen kimutatást szükségte­lennek tartották a törvényhatósági bizottság hivatolt határozatát kellett volna meg- felebbezmök. Annak a kiemelésével, hogy a kimutatásból minden község csak egy pél­dányt —. tekintet nélkül arra, hogy körjegyzői székhely-e vagy sem — tartozik megtartani, felhívom a főszolgabiró urakat és községi elöljáróságokat, hogy 21359—911. sz. rendeletem értelmében a távolsági kimutatások árának befizetésé­ről annál is inkább gondoskodjanak, mert a késedelmes befizetésből vagy a befize­tés megtagadásából a községekre háramló károkért a községi elöljáróságokat fogom felelőssé tenni. Amennyiben a távolsági kimutatásokban tévedések állapíttatnak meg, ezek helyes bitese végett a községek követlenül Ilosvay László számvizsgálóhoz fordul­janak, a kit a helyesbbitések végrehajtására egyidejűleg utasítottam. Ezen rendeletem végrehajtásának ellenőrzésére a főszolgabiró urakat fele­lősség terhe alatt felhívom. Nagykároly, 1912. jan. lü. Alisp. h.: Kerekes, vm. tb. főjegyző.

Next

/
Thumbnails
Contents