Szatmárvármegye Hivatalos Lapja, 1908 (6. évfolyam, 2-60. szám)
1908-02-13 / 7. szám
Melléklet „Szatmárvármegye Hivatalos Lapja“ 1908. évi 7-ik számához 2288—1908. sz. Szatmárvármegye alispánjától. 1908. évi haszonállat összeírás foganatosítása. Valamennyi íőszolgabiró és polgármester uraknak, községi és körjegyzöönek. Az 1908. évi haszonállat összeírására vonatkozó 14100. sz. földmivelésügyi miniszteri rendeletet szigorú miheztartás és végrehajtás végett egész terjedelmében közlöm azzal, hogy a magam részéről elvárom különösen a községi- és körjegyzőktől, hogy az uj űrlap minták szerint eszközlendő állatösszeirást lelki ismeretes pontossággal arra alkalmas és képes közegek által végeztessék. Ezért őket személyesen is felelőssé teszem s figyelmeztetem, hogy a helytelen összeirásból i letalán származó felesleges költségek megtérítésére is kötelezni fogom. A rendelet szerint az állatösszeirásnak minden községben márczius hó végéig meg kell lenni, az állatösszeirási lap aláirt két példányát azonban az illető község csak akkor terjessze fel a főszolgabíróhoz, ha már a községben az illetékes járási m. kir. állatorvos a tavaszi állatvizsgálatot foganatosította, az állatösszeirás helyességéről meggyőződött s a lapokat aláírásával ellátta. Miután pedig a főszolga- birák nem lesznek azon helyzetben, hogy járásuk községeiből április 15-én az összeirási lapok egy példányát hozzám felterjesszék, mert az állatvizsgálatok ;még április hóban folyni fognak; ezen határidőt május 5-re hosszabbítottam meg, amely napig azonban a rendelet 2. pontja szerint kezelendő lapoü 1—1 példánya hozzám okvetlenül beküldendő. Felhívom a íőszolgabiró és polgármester urakat, hogy az egyidejűleg megküldött állatösszeirási lapokat a községek közt oszszák szét s lássák el az állatösszeirást végző közegeket és községi elöljárókat a miniszteri rendeletnek megfelelő utasításokkal. A járási (városi) m. kir. állatorvosoknak a törvényhatósági m. kir. állatorvos által jóváhagyott útitervek alapján kitűzendő állatvizsgálati napokról, főszolgabíró ur erre vonatkozó rendeletének egy példányát küldje meg a törvény- hatósági m. kir. állatorvosnak is. Ezen rendeletem a „Hivatalos Lap“ II. rovatán külön mellékletként is közzéteendő. Nagykároly, 1908. február 3. Ilosvay, vm. alispán. 14100—VI/3. sz. M.kir. földmivelésügyi miniszter. Körrendelet az 1908. évi haszonállatösszeirás tárgyában. Valamennyi törvényhatóságnak. Az 1894. évi XII. t.-cz. 23. §-ában elrendelt évenkénti liaszonállatössze- irásnak az 1908. évben miképen való foganatosítása érdekében s az 1904. évi január 22-én kelt 7111—VII,'1. sz. itteni körrendeletben foglaltakhoz képest a következőket rendelem: 1. A haszonállatok, nevezetesen: szarvasmarha, ló, szamár, öszvér, sertés, juh és kecske, minden községben (törvényhatósági és rendezett tanácsú városban) a folyó_ évben is a legelőre kihajtás előtt, de legkésőbb márczius hó végéig az állategészségügyi vizsgálattal kapcsolatban, faj, kor, és ivar szerint összeirandók. Az összeírás akként teljesítendő, hogy a csatolt összeirási lapok rovatai pontosan és a valósághoz híven töltessenek ki. A törvényhatósági városi polgármesterek, a rendezett tanácsú városi polgármesterek, az összeírást teljesítő városi közegeknek, a járási főszolgabirák pedig a községi elöljáróságoknak megfelelő utasításokat adjanak ki az iránt, hogy a község egész területén, tehát a tanyákon és a csatolt pusztákon s összes uradal- mokon lévő állatok is pontosan számbavétessenek s győződjenek meg arról, hogy a községi elöljáróságok a számbavételt oly módon teljesitik, amely mellett az adatok pontossága biztosítva látszik. Egyidejűleg intézkedtem az iránt, hogy a járási (városi) m. kir. állatorvosok és helyhatósági állatorvosok a haszonállat összeírást támogassák és az egészségi vizsgálatok alkalmával ellenőrizzék. Gondoskodtam, hogy az állatorvosok