Szatmárvármegye Hivatalos Lapja, 1907 (5. évfolyam, 1-58. szám)

1907-08-29 / 37. szám

Szatmárvármegye Hivatalos Lapja. 535 Az előállított villamos áram és technikai czélokra értékesíthető minden egyéb erő (energia) ugyanazon büntetőjogi védelem alá helyeztetik, mely az ingó dolgokra nézve fennáll. Ennek megfelelöleg az említett erők bármely módon való jogtalan el­tulajdonítása, úgyszintén szándékos és jogtalan megrongálása, vagy megsemmisítése Magyarországon az 1878: V. t.-cz.-nek az idegen ingó vagyon megrongálására, illetőleg a lopásra vonatkozó rendelkezések, Horvát-Szlavonországokban pedig az ottani bün­tető törvények rendelkezései szerint büntetendő. A már fennálló azon közmühelytelepek, melyek a kereskedelemügyi miniszter által a helyiségbérekre és az áramszolgáltatásra nézve megállapított feltételeknek ma­gukat alávetették, ezen kedvezményeket üzembe helyezésüktől élvezhetik; c) nagyobb számú házi iparosok re idszeres foglalkoztatására létesített vállalatok; d) kisipari és mezőgazdasági szövetkezetek, ha ezen törvény rendelkezése alá eső czikkeket állítanak elő; e) hajóépítő telepek, hajó gyárak és csúszdák, valamint a műszaki igányeknek megfelelően berendezett hajó javító műhelyek, úszó és száraz dokkok. 3. §. Az 1870. évi LI. törvénvczikk 2. §-ának az a rendelkezése, hogy a mező- gazdasági és ipari munkásoknak bérfizetés nélkül átengedett munkáslakok állandó adómentességben részesülnek, akként egészittetik ki, hogy a kormány által állandó adómentességben részesíthetők a vállalat által épített, a közegészségügyi követelmé­nyeknek megfelelő azok a munkáslakások is, amelyek a munkásoknak oly feltétel mellett adatnak át, hogy e miatt csekélyebb munkabérben részesülnek, vagy hogy munkabérük bizonyos összege lakásuknak bérére vagy az épület tulajdonának meg­szerzésére fordittatik. Azokat a munkás lakásokat, amelyeket a munkások részére bérfizetés mellett leendő használatra, vagy oly czélból építenek, hogy azokat a munkások a vételárnak részletekben való törlesztése mellett tulajdonul megszerezhetik, amennyiben uj épít­ményeknek tekinthetők, a kormány használatba vételöktől számitandó 20 évi ideiglenes adómentességben részesítheti, amely esetben ezen idő tartamra az állami, törvényható­sági és községi pótadók, valamint az általános jövedelmi pótadó alól is mentesítve vannak. Azokat a feltételeket, melyek mellett az e szakaszban biztosított kedvezmé­nyek engedélyezhetők, a pénzügyminiszter a kereskedelemügyi miniszterrel egydtértőleg megállapítja. A kedvezmények megvonandók azon időponttól kezdve, melyben az illető munkásházak vagy lakások más czélra használtatnak, illetve az ezen szakaszban körül­irt minőségük megszűnt. 4. §. A kedvezmények engedélyezése, érvénybelépésének napja és érvényének tartama felől a kereskedeleügyi miniszter a pénzügy miniszterrel, és mindazon ese­tekben, amidőn a mező- és erdőgazdaság érintve van, a földmivelésügyi miniszterrel is egyetértőleg, a mezőgazdasági szeszfőzdékre nézve pedig a földmivelésügyi miniszter a kereskdelemügyi és pénzügyminiszterekkel egyetértőleg határoz. A kedvezmények az érvénybe lépés napjától számítva legfeljebb tizenöt évre engedélyezhetők. A kedvezmények engedélyezését a kedvezményezendő ipari létesítmény üzembe helyezésének napjától számított egy éven belül lehet kérelmezni, ezen időn túl a ked­vezmények engedélyezése csak az 5. §. eseteiben kérelmezhető. A kedvezmények az ipari vállalat létesítése előtt is biztosíthatók. Az akként biztosított kedvezmények hatályukat vesztik, ha a kedvezményezett vállalat az enge­délyben meghatározott naptól számított két éven belül üzemét meg nem kezdi. Az 1899. évi XLIX. t.-czikk alapján megadott vagy előzetesen biztosított kedvezmények érintetlenül maradnak. Ezek a kedvezmények a jelen törvényben meg­szabott korlátok között az illető vállalatok fennállása vagy tovább fejlesztése érdekében meghosszabbíthatók, amennyiben oly iparvállalatokra vonatkoznak, amelyek a jelen törvény értelmében kedvezményekben részesíthetők, de ezen meghosszabbítás a régi törvény alapján már megadott kedvezményi idővel együtt 15 évnél hosszabb időre nem terjedhet. A kedvezmények meghosszabbítása azok lejárta után kérelmezhető. A lejárat napjától számított egy év után beadott ily kérelem figyelembe nem vehető.

Next

/
Thumbnails
Contents