Szatmárvármegye Hivatalos Lapja, 1907 (5. évfolyam, 1-58. szám)
1907-02-07 / 7. szám
Szatrr ár vámegye Hivatalos Lapja 95 A begyepesedett utakat' s trágya-kukaczokat a pajorok felszokták keresni s időnként a trágya-kukaczok alatt elpusztítjuk ; az utakat s ösvényeket, május végén, június elején arasznyi mélyen felkapáltatjuk s igen sok pajort megölhetünk. E sorok Írója egy alkalommal ily gyaloguton átlagban 32 pajort pusztitta- tott el négyszögméterenként. Mindez azonban igen kevés az összeshez, mert ma legalább ezerszer annyi pajor él a föld alatt, mint amennyi ember, négy- és kétlábú állat él a föld felett. A védekezést ezért kiválóan a cserebogár rajzáskor érvényesíthetjük. Az alkalom a pusztításra önként kínálkozik t. i. amidőn a fákat meglepte a harmat s ettől a bogarak kora hajnalban félig meg vannak dermedve; a fákat csak meg kell rázni, s a lehullott bogarak összeszedhetők s vízbe fojthatok. Azt vetik fel ez ellen, hogy kibírja az erdőkben pusztítani. Ez az érv nem áll, mert az erdők belsejében alig van i.5"/o-nyi cserebogár, hanem csak a széleken fordul elő. A szélső fákról pedig lehet pusztítani. Az erdők belsejében azért jár kevés cserebogár, mert a fák közt nehezen tud repülni s párjára akadni és kora tavasszal nem is talál még az erdő bense- jében ennivalót. Az összeszedésnek főleg a kertekre, szőlőkre, gyümölcsösökre s az ezekkel határos erdőszélekre kell kiterjedni. Puszithatók továbbá este, amidőn gazból tüzeket rakatunk s sok bogár ebbe belerepül. A villany ivlámpákat szívesen keresik fel este a cserebogarak, s a dróthoz iitődve döglötten hullanak le. Volt alkalmam látni, hogy egy ilyen lámpa alatt 5— 6 □ méter terület úgy be volt döglött cserebogarakkal terítve, miszerint nem lehetett volna oda anélkül lépnem, hogy cserebogárra ne tapossak. Legnagyobb mértékben pusztítja a cserebogarakat a kirepülésük után bekövetkező tartós hideg eső, havas eső és fagy. Az időjárásra azonban nem bizhatjuk magunkat, mert hogyha a most nálunk a földben élő 50 ezer milliónyi pajorból fele nőstény 25000 milliónyi petét rak le; 1910-ig a pusztitási költségnek százszorosát tévő kárt okoznak a pajorok, s 1910. tavaszán az összes fás növényi zöld részeket és vetéseknek és fűnek 6— 10%-át felfogja falni a sok cserebogár. Itt az ideje tehát, hogy a védekezéshez komolyan hozzá lássunk. A kormány és közigazgatás vállvetve szigorú ellenőrzés mellett a cserebogaraknak felét elpusztíthatja. Nem elég a rendszabály, a birság, hanem a valóságban való pusztításról kell meggyőződést szerezni. Ez pedig abból állana, hogy minden gyümölcsös és szőlőtulajdonos köteles volna kát. holdanként félvékányi az az 16 liternyi cserebogarat (100 □ ölre egy liter) a községbe beadni. Ily mennyiség nem volna sok ugyan, de jelentékenyen kevesbitné a cserebogár létszámát s három négy penisdus után annyira csökkentenné, hogy a kár a mainak egy százalékára apadna le. A fenti kötelező mennyiség egyébb birtokok után félholdanként egy-egy literben volna megállapítható. Az összegyűjtött cserebogarak egy gödörbe (egy méter mély, széles és hosszú gödörbe ÍŐ0Ó liter fér bele) volnának temetendők. Sőt el is volnának adhatók tömegben valamelyik műtrágyagyárnak, s ebből részben fedezhető volna az eljárási költség. A földmivelésügyi minisztériumban vannak már erdőtisztek által összegyűjtött adatok arra, hogy az ország melyik vidékén melyik év tavaszán következik be a rajzás, s előre lehet intézkedni és a terület után előre ki lehetne hirdetni, hogy ki ki mennyit tartozik beadni. Megjegyzem, hogy egy liternyi cserebogár szedése, megölése, beadása legfeljebb 2 fillérbe kerül s ennyiért meg is volna váltható. Az igy begyült pénzen aztán cserebogár volna szedendő, s elpusztítandó. Legyen szabad végül felhoznom, hogy minden intézkedéshez szükséges a nagy közönség jóakaratu pártfogása.
