Szatmárvármegye Hivatalos Lapja, 1907 (5. évfolyam, 1-58. szám)
1907-02-07 / 7. szám
Melléklet „Szatmárvármegye Hivatalos Lapja“ 1907. évi 7-ik számához. 22516—1906. sz. Szatmár vármegye alispáni hivataltól. Cserebogarak irtása tárgyában alispáni rendelet. Valamennyi főszolgabíró és polgármester urnák. Tekintettel arra, hogy a cserebogár már annyira elszaporodott, hogy nem csak pajor alakban tesz nagyon érezhető károkat, hanem tenyész-bogár alakban is, s a gyümölcs termést minden 3-ik évben egészen tönkre teszi, mely károsodás az egész ország területén évi 10 millió koronára tehető, nagyban csupán a cserebogárnak irtásával mérsékelhető, mely irtás rajzáskor foganatosítható legolcsóbban. Ezek előre bocsátása után a vármegyei közigazgatási bizottságának 4561 — 1906. sz. határozata folytán Szatmárvármegye területére a cserebogár irtását kötelezőleg elrendelem. Hogy ezen rendeletemnek elég legyen téve, utasítom czimet, hogy ./' alatti hírlapi czikk felhasználásával járása területén az irtást egyöntetűen szabályozza, annak végrehajtását személyesen ellenőrizze, és az irtás eredményéről, és a községenként kiirtott cserebogár mennyiségéről részletes jelentést tegyen. Ezen jelentéseket legkésőbben junius elsejére okvetlenül elvárom. Figyelmeztetem végül czimedet, hogy azon esetben, ha ezen rendeletemnek eleget nem tenne, a legnagyobb szigorral fogok eljárni. Nagykároly, 1907. január 15. Ilosvay, alispán. A „Cserebogár“ irta: Zsarolyáni Márton Sándor m kir. erdömester. „Cserebogár, sárga cserebogár“, — igy szól egyik szép nótánk kezdő verssora. Ha ennek a nótának szerzője ismerte volna a cserebogár életmódját s kártékonyságát, nem emlékezett volna meg róla oly szimpathicusan. En nem a szép nótának, hanem a cserebogár iránt abban nyilvánáló rokonszenvnek ellenlábasa vagyok és nem is a nóta ellen akarok ellenszenvet kelteni, hanem a cserebogárt óhajtom úgy jellegezni, a mint a vallójában ellenségünk. Czikkem most időszerű is, mert a vidéken tudtommal 1907. év tavaszán lesz a cserebogár rajzás. A cserebogár (Melolontha vulgáris) tavasszal április végén vagy május elején, a földből bújik elő. A mint kirelpült azonnal zöld gályát s virágot keres. A virágnak legelőször mézválasztó részeit szopogatja, s rágóival felfalja. Ha ez elfogyott, a virág termő részeit pusztítja. A mint ez is elfogyott, a szirmokat, s csészerészeket eszi, s végül az említettek elfogytával, a fakadozó gyenge faleveleket, s duzzadó rügyeket fogyasztja, s ily módon a gyümölcstermést tönkre teszi. Időközben párzik. A nőstény mintegy száz petéjét legtöbbnyire porhanyó, avagy porhanyóra felszántott vagy ásott talajba, avagy épen az ezekhez közelfekvő, már-már zöldelni kezdő rétek talajába tojja. A cserebogár mint ilyen, most vázolt életét három négy hét alatt befejezi. De helyette uj generátió lép fel. Ugyanis a földberakott petékből 1—2m.-m.nagyságú apró fehérszürke ku- kaczok (álczák. pajor) kelnek ki, a melyeka zonnal neki támadnak a közvetlen közelükben lévő gyökereknek s rágóikkal ki sem mondható falánksággal eszik meg a finom gyökereket. Legtöbbször tőhöz közzel vágják ketté a gyökereket s a növény nem tudván táplálkozni, sínylődni, gyorsan száradni kezd. A megkezdett gyökeret folyton tovább-tovább fogyasztják, amelyeknek nem jut gyökér, a földbe szúrt fát (szőlőkaró, czövek, oszlop stb.) kezdik őrölni. A gyors táplálkozás a kis pajorokat (pajod, pajor, pajud, csimmaz, kukacz stb.) gyorsan növeli, s augusztus hó végére 10—15 m.-m. hosszú 3—4 m.-m. vastagra nő testük.
