Szatmárvármegye Hivatalos Lapja, 1907 (5. évfolyam, 1-58. szám)
1907-02-07 / 7. szám
Szatmáívármegye Hivatalos Lapja. 93 II. További intézkedést igénylő általános jellegű rendeletek. 22516—1906. sz. Szatmár vármegye alispáni hivataltól Cserebogarak irtása tárgyában alispáni rendelet. Valamennyi főszolgabíró és polgármester urnák. Tekintettel arra, hogy a cserebogár már annyira elszaporodott, hogy nem csak pajor alakban tesz nagyon érezhető károkat, hanem tenyész-bogár alakban is, s a gyümölcs termést minden 3-ik évben egészen tönkre teszi, mely károsodás az egész ország területén évi 10 millió koronára tehető, nagyban csupán a cserebogárnak irtásával mérsékelhető, mely irtás rajzáskor foganatositható legolcsóbban. Ezek előre bocsátása után a vármegyei közigazgatási bizottságának 4561—1906. sz. határozata folytán Szatmár vármegye területére a cserebogár irtását kötelezőleg elrendelem. Hogy ezen rendeletemnek elég legyen téve, utasitom czimet, hogy ./• alatti hirlapi czikk felhasználásával járása teriitetén az irtást egyöntetűen szabályozza, annak végrehajtását személyesen ellenőrizze, és az irtás eredményéről, és a községenként kiirtott cserebogár mennyiségéről részletes jelentést tegyen. Ezen jelentéseket legkésőbben június elsejére okvetlenül elvárom. Figyelmeztetem végül czimedet, hogy azon esetben, ha ezen rendeletemnek eleget nem tenne, a legnagyobb szigorral fogok eljárni. Nagykároly, 1907. január 15. Ilosvay, alispán. A „Cserebogár“ irta: Zsarolyáni tárton Sándor m. kir. erdömester. „Cserebogár, sárga cserebogár“, — igy szól egyik szép nótánk kezdő verssora. Ha ennek a nótának szerzője ismerte volna a cserebogár életmódját s kártékonyságát, nem emlékezett volna meg róla oly szimpathicusan. Én nem a szép nótának, hanem a cserebogár iránt abban nyilvánáló rokonszenvnek ellenlábasa vagyok és nem is a nóta ellen akarok ellenszenvet kelteni, hanem a cserebogárt óhajtom úgy jellegezni, a mint a vallójában ellenségünk. Czikkem most időszerű is, mert a vidéken tudtommal 1907. év tavaszán lesz a cserebogár rajzás. A cserebogár (Melolontha vulgaris) tavasszal április végén vagy május elején, a földből bújik elő. A mint kirelpült azonnal zöld gályát s virágot keres. A virágnak legelőször mézválasztó részeit szopogatja, s rágóival felfalja. Ha ez elfogyott, a virág termő részeit pusztítja. A mint ez is elfogyott, a szirmokat, s csészerészeket eszi, s végül az említettek elfogytával, a fakadozó gyenge faleveleket, s duzzadó rügyeket fogyasztja, s ily módon a gyümölcstermést tönkre teszi. Időközben párzik. A nőstény mintegy száz petéjét legtöbbnyire porhanyó, avagy porhanyóra felszántott vagy ásott talajba, avagy épen az ezekhez közelfekvő, már-már zöldelni kezdő rétek talajába tojja. A cserebogár mint ilyen, most vázolt életét három négy hét alatt befejezi. De helyette uj generátió lép fel. Ugyanis a földbe rakott petékből 1—-2 m.-m. nagyságú apró fehérszürke ku- kaczok (álczák, pajor) kelnek ki, a melyeka zonnal neki támadnak a közvetlen közelükben lévő gyökereknek s rágóikkal ki sem mondható falánksággal eszik meg a finom gyökereket. Legtöbbször tőhöz közzel vágják ketté a gyökereket s a növény nem tudván táplálkozni, sínylődni, gyorsan száradni kezd. A megkezdett gyökeret folyton tovább-tovább fogyasztják, amelyeknek nem jut gyökér, a földbe szúrt fát (szőlőkaró, czövek, oszlop stb.) kezdik őrölni. A gyors táplálkozás a kis pajorokat (pajod, pajor, pajud, csimmaz, kukacz stb.) gyorsan növeli, s augusztus hó végére 10—15 m.-m. hosszú 3—4 m.-m. vastagra nő testük.
