Szatmárvármegye Hivatalos Lapja, 1906 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1906-07-12 / 25. szám

vizsgé’atra jelentkezhetnek s ennek letétele esetén képesítő bizonyítványt kapnak, mely­ben benfoglaltatik, hogy az illető tiszti minősítést nyert. Jelentkezés, feltételek és kedvezmények: A részvételben való Írásbeli jelentkezés határideje 1906. évi julius 10-ike. Az ezen határidőn túl jelentkezők sem utazási, sem pedig elszámolási kedvezményre nem tarthatnak igényt. A jelentkezés a magyar országos tűzoltó-szövetség elnökségéhez (Budapest, VII., Kerepesi-ut 38.) intézendő. A jelentkezők -a tanfolyam ideje alatt úgy a gyakorlatokon, mint szolgálatban, a szabályszerinti egyenruhát tartoznak viselni s beruházásuk és felszerelésük czéljából augusztus hó 1-én délután kell a budapesti központi lűzoltó-laktanyaban (VIII., Kun- utcza 2. sz.) személyesen jelentkezniük. A jelentkező taitozik az őt kiküldő hatóság, testület, vállalat vagy magánsze­mély által kiállított s kiküldését igazoló bizonyítványát bemutatni. Úgy az elméleti előadások és gyakorlatok megszakítás nélküli látogatása, vala­mint a szolgálatnak terv szerinti pontos megtartása szigorúan kötelező, mert különben látogatási igazolvány nem adatik ki. A kik a tanfolyamot végig hallgatják, látogatási igazolványt kapnak, mely a nagym. belügyi miniszter ur által a tanfolyamhoz esetleg kirendelt miniszteri biztos, valamint a magyar országos tűzoltó-szövetség kiküldöttjének ellenjegyzésével és a szak­előadók aláírásával láttatik el. Tandijat vagy beiratási dijat senki sem fizet, mivel a tanfolyam teljesen díj­mentes, sőt az eszközök és szerelvények is díjtalant 1 állanak rendelkezésre. A tanfolyamhallgatók tűzoltószer-gyárak s egyéb gyártelepek megtekintése, szakszerű próbákon és kísérleteken való megjelenés, színházak szerkezeteinek és be­rendezéseinek tanulmányozása áltál tapasztalataikat gazdagíthatják. Őrszolgálatra is be­osztatnak, hogy igy az előfordulható tűzesetek alkalmával a vész helyére kivonulva, a tényleges szolgálatot is tanulmányozhassák. Hogy pedig a kevésbbé tehetős község vagy testület kiküldöttjeinek is lehetővé tegyük a tanfolyam látogatását, 40 tanfolyamhallgatónak a szövetség költségén leendő csoportos elhelyezéséről is gondoskodunk. Az ingyenes elszállásolásban részesülni óhajtók ebbeli igényüket azonban az Írásbeli jelentkezés alkalmával egyidejűleg, tehát legkésőbb julius hó 10-ig tartoznak a szövetség elnökségénél bejelenteni. A bejelentés sorrendje a díjtalan elszállásolásban való részesülés elsőbbségét biztosítja. Egyúttal gondoskodni fog az elnökség arról is, hogy a tanfolyam hallgatói az étkezésnél is lehe­tőleg kedvezményben részesüljenek. Itt említjük föl, hogy a magyar országos tűzoltó-szövetség a szövetség kötelé­kébe tartozó tűzoltó-testületek tagjai részére hat, egyenkint 80 koronás ösztöndíjat tűzött ki. Az ösztöndíjak elnyerésénél az érettségi bizonyitványnyal, jegyzői vagy tanítói oklevéllel biró katonaviselt pályázók előnyben részesülnek. Az erre vonatkozó bélyeg­mentes kérvények az illetékes tűzoltó-parancsnokság utján legkésőbben julius hó 10-íg nyújtandók be a magyar országos tűzoltó-szövetség elnökségéhez (Budapest, VII. Kerepesi-ut 38. szám.) A tanfolyan hallgatók a nagy méltóságú m. kir. kereskedelmi miniszter ur 1889. év május hó 19-én 29.224. szám alatt kelt engedélyével az ide és visszautazás alkalmával a magyar államvasutak vonalain azon kedvezményben részesülnek, hogy a m. kir. államvasutak igazgatósága által kiállítandó igazolványok alapján a lakóhelyükhöz legközelebb eső vasúti állomásról Budapestre és vissza való egyszeri utazás alkalmával a m. kir. államvasutak tekintetbe jövő vonalain a személy- és vegyesvonatok Il-ik kocsiosztályát III-ad osztályú egész jegygyei és a Ill-ik kocsi osztályt Ill-ad osztályú féljegygyel használhatják. E vasúti kedvezményben csak azok részesülhetnek, kik leg­később julius hó 10-ig jelentkeztek s ez alkalommal egyúttal bejelentik azt is, hogy mely állomásból kiindulólag, mely vasúti irányt kívánják igénybe venni. Tanterv: I. Elméleti rész: (Előadás naponta d.-e. 7—10-ig). 1. Aűzoltóságok szervezése és fölszerelése. 2. A fecskendő és tartozékai. 3. Mászó-, mentő-, védő-, bontó-, és világitó eszközök. 4. A tűzoltószerek működési zavarai, és a fencskendő gondozása. 5. Vizszerzés. 6. Tűzjelzés. 7. Az építkezés elemei. 8. A tűzrendészet és annak keze­lése az ide vonatkozó .rendeletekkel. 9. Tűzoltás (taktika). 10. Első segély baleseteknél. 31. Gyakorlati rész : (Gyakorlat naponta d.-u. 4—7-ig). 1. Rendgyakorlatok. 2. Szerek gyakorlati ismertetése. 3. Tömlőkezelés. 4. Fecskendő-szerelés. 5. Mászó- és mentő­gyakorlatok. 6. Jelképes tűztámadás és védelem. Kelt Budapesten, 1906. évi május hó 14-én. A magyar országos tűzoltó-szövetség elnöksége. Gróf. Széchényi Viktor, elnök. Breuer Szilárd, titkár.

Next

/
Thumbnails
Contents