Szatmárvármegye Hivatalos Lapja, 1906 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1906-01-04 / 1. szám

2 Szatmárvármegye Hivatalos Lapja. ország önállósága szempontjából káros következményekkel jónak ismert idegen közigaz­gatási rendszer alapján, hanem csakis a létező önkormányzati rendszeren belül és annak politikai alapgondolatának sértetlen megóvása, sőt kidomboritasa mellett. Nagy és fontos feladat vár tehát e téren nemzetünkre, oly feladat, mely alapos előkészítést "követel és az egész nemzeti tudás kivívását igényeli, nehogy elhirtelenke- dett rögtönzések kiszámíthatatlan károkat és veszélyeket zúdítsanak az országra. E gondolat vezérel bennünket, midőn a „Közigazgatási Közlöny“ megindítása által és ennek utján nem csak az egész közigazgatási szervezetnek, hanem lehetőleg az egész közönségnek érdeklődését a közigazgatásra általában és ennek megjavításának szükségére különösen is felhívni, növelni és fenntartani óhajtjuk. Hogy e czélunkat elérhessük, először is kielégíteni akarjuk az e téren is fenn­álló napi szükségleteket, amennyiben olvasó közönségünknek a közigazgatás rendes menetében jelentkező fontosabb eseményeiről beszámolunk, a közönséget tájékoztatjuk, óhajait és panaszait meghallgatjuk és esetleg közöljük is, ezenkívül pedig feladatunkká tüztük ki a nagy közigazgatási reform előkészítését és pedig hive 1 az 1818. XVI. t.-ez. szelleméhez, vagyis szervezetükben egységes, lényegükben pedig szabad intézmények megvitatása és ajánlása által. így véljük elérhetni, hogy az egész nemzet közvéleménye e téren is kialakul­jon, ami nélkül még kisebb jelentőségű reform sem szokott beválni, s minéikül e téren épen nem látunk biztosítékot ezen korszakalkotásra hivatott mü helyessége tekintetében. Ezen feladatunkat annál fontosabbnak tartjuk, mennél inkább tudjuk, hogy egyelőre legalább a központból csakis az u. n. államosítást ezélzó reformot várhatjuk, mely sem Magyarország közjogi helyzetének, sem évezredes közigazgatásunk szelle­mének, de meg a modern közigazgatás feladatainak sem felel meg. Hogy e veszélyt megelőzzük, nem elég reámutatni az államosítási törekvé­sekben rejlő veszélyekre, hanem ki kell mutatni azt is, hogy a helyesen megalkotott, az egész lakosságban élő felfogásokat és érdekeket felölelő, amellett pedig kellő ellent- őrzö és vitás ügyekben bíráskodásra hivatott független intézményekkel kiegészített önkormányzatok hazánk sajátságos közjogi hetyzetében azon egyedül helyes módok képezik, melyen az ország önállóságának veszélyeztetése nélkül a modern államra háramló feladatok is megoldhatók, és hogy az önkormányzatok nem csak nem aka­dályai az egységes magyar államnak, hanem ellenkezőleg az érzelmekben is szükséges egységnek előteremtésére és a lappangó, széthúzó törekvéseknek kiirtására is alkalmasak. E két feladaton kívül súlyt fogunk helyezni a közigazgatás szocziális oldalának kidomborítására is és reámutatva arra, hogy a szocziális bajoknak legnagyobb része is közigazgatási kérdés; itt is utalni fogunk az önkormányzatban rejlő alkotó és kiegyen - litő erőre, mint amely egyedül alkalmas e bajoknak gyökeres orvoslására. Ismerni véljük mind azt, amit az egyes, a közönség és főként az ország és az általános közérdek a közigazgatástól általában és a hivatalnokoktól különösen is rend, pontosság, előzékenység é3 megbízhatóság tekintetében jogosan követelhet, de ismerjük a hivatalnokok óhajtásait is fizetés, nyugdíj, biztonság stb. tekintetében. Mindezen kérdéseknek tárgy ilagos . megvitatása által reméljük úgy a nagy közönség, valamint a hivatalnoki kar érdeklődését előidézni és fokozni és midőn teret engedünk majd a más véleményen levőknek is fölfogásuk megismertetésére, reméljük, hogy ez utón a közvélemény kialakulását elősegíteni és ez által minden közigazgatási kérdésnek helyes rendezését előkészíteni segítjük. Ez azon czélunk, melynek eléréséhez az érdekeltek és a nagy közönség támogatását kérjük. Lapunk főszerkesztője: Dr. Nősz Gyula, felelősszerkesztője: Karácsony Gyula. A lap beosztása a következő lesz : 1. Egy — a lap irányát jelző vezető pzikk. 2. Egy, a gyakorlati közigazgatás körébe vágó közvélemény. 3 A minisztériu­mok, közigazgatási bíróság, királyi Curia stb. elvi jelentőségi határozatai közigazgatási és anyakönyvi ügyekben. 4. Megyei, városi és községi élet. 5. A szerkesztőséghez .intézett kérdések és azokra adott válaszok. 6. Hivatalos (pályázati) hirdetések. 7. Jegy­zők és segédjegyzők ajánlatai a segédjegyzői és irnoki állásokat illetőleg. 5. Magán- hirdetések.

Next

/
Thumbnails
Contents