Szatmárvármegye Hivatalos Lapja, 1906 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1906-02-22 / 8. szám

Szatmárvármegye Hivatalos Lapja 77 utólagosan egyes betűkkel s egyébb jelekkel beütve, szabálytalanul és rendetlenül van elhelyezve. Az eddigi észleletek és tapasztalatok szerint a forgalomban levő hamisítványok között legelterjedtebbek az 1897. évben Sopron és Szom­bathely vidékén feltűnt s innen „sopron-szombathelyi typus“-nak elnevezett hamisítványok. A hamisítás kezdetben csak ezüst egy forintosokra szorítkozott, az 1902 ev vege óta azonban az egykoronás és 1903 évi julius óta az ötko­ronás ezüst érmekre is kiterjedt. Ennek a három ércznemnek úgy Magyarországban, mint Ausztri­ában folyton nagyobb mennyiségben forgalomba kerülő hamisítványai úgy vegyi összetételükre, mint külső kivitelükre nézve teljesen megegyeznek. Anyaguk körülbelőj 40°/o ezüstből és a brittaniatém alkatrészéből ón, hor­gany, antimon és rézből áll. Az ezüstnek ily nagy mennyiségben való hozzákeverése egyfelől alkalmas arra, hogy felületes vegyi vizsgalatnál a a vizsgálót meg- teveszsze, másfelől azt eredményezi, hogy a hamisítványnak csengése tisztább. A hamisítványokban foglalt ezüst azonban az érmek színére majd- nom semmiféle beíolvással nincs, mert ez esüttartalom daczára homályos, fénytelen és oxydativ haladásához kepest többé kevésbé sötét szürke marad. A femanyag gyakran annyira merev, hogy a hamis érme nagyobb erővel kémény fém — vagy kőlapra dobva, darabokra törik A sopron—szombathelyi typushoz tartozó hamisítványok anyagának különösen feltűnő s jellegzetes ismertető jeleként kiemelendő, hogy a hamis érmek megtapintása az újakban olyan 'érzést vált ki, mintha zsíros tárgyat vagy anyagot érintenek. Minthogy az említett hamisítványok méretei a megfelelő valódi érmek méretével egyenlők es minthogy az ezüst tajsulya nagyobb, mint a hamisítványokhoz használt színek átlagos fajsulya: a hamisítványok súlya természetszerűleg kisebb, mint a valódiaké. így a valódi ezüst egy forintos érme 12*3 gr. súlyával szembe a hamis erem súlya 11'9 gr., a valódi ezüst ötkoronás 24 gr. súlyával szem­ben a hamis érem súlya 22-18 gr., a valódi ezüst egykornás érme 5 gr. súlyával szemben a hamis érme súlya 4-5-3-6 gr. között váltakozik. E sulyhiány tehát szinten renyes ismertető jele a hamisítványnak. A sopron—szombathelyi hamisítási typushoz tartozó érmek szin­tén nem sajtolas (veretés), hanem öntés utján készítettnek s ennélfogva felületük nem teljesen sima, hanem érdes és a rajzok valamint kóriratok kevésbé élesek. Az érmek karimáján levő mélyített szélirat, a mint azt a betűk alakjából, valamint azoknak egymáshoz való szabályos elhelyezéséből következtethetni, gépen hengerelés utján állitattik elő. A belük eltérő alakján kívül a hamis érmek szelirata még az által is külömbözik a valódi érmek széliratától, kogy az előbbi jóval sekélyebb, mert a hasz­nált fémanyag merevsége a hengerelésnél a nagy nyomást nem bírja ki. Gyakran előfordul, hogy a szelirat nem a karima közepén, hanem az

Next

/
Thumbnails
Contents