Szatmárvármegye Hivatalos Lapja, 1905 (3. évfolyam, 1-60. szám)

1905-11-09 / 51. szám

Szatmárvármegye Hivatalos Lapja. 687­fordítani elhatározza, azzal a' kikötéssel, hogy a vármegyei közművelődési péta Jónak 1906. évre megszavazott 1 százalékának 1 negyed része, mint a Kölcsey Ferencz sír­jának és síremlékének rendezésére kijelölt alap — a kir. állam építészeti hivatal által k észitelt tervezetben kitüntetett keitőezerhatszázkilenczvennégy kor. 97 fillér azaz 2 694 kor. 97 fillér erejéig vehető igénybe s a sirhelv és síremlék rendezésénél szük­séges műszaki közeg közreműködésével felmerült költségek szabályszerű s érvényesí­tett utiszámla ellenébe az 5399—1905. sz. intézkedéssel nvitott Kölcsey Ferencz sir- emlék-alap terhére számoltassanak el, illetve a nevezett alapból nyerjenek kielégítést; egyidejűleg utasítja vármegyei alispánt, hogy ezen véghatározatot szabályszerű kihir­detés után kormányhatósági jóváhagyás végett a m. kir. belügyminisztériumhoz terjessze fel, s kormányhatósági jóváhagyással történt ellátása után végrehajtás iránti intézkedést, lehetőleg ez év folyamán tegye meg s a sírhely és síremlék helyreállítása után ennek kellően okmányolt számadását jelentése kíséretében a vm. törvényhatósági közgyűlés­hez legkésőbb 1906. évi szept. ho 1-ig terjessze be. Egyidejűleg kimondja Szatmár vármegye törvényhatósága ugyancsak az állandó választmány véleményével egyezőleg, hogy a Kölcsey Ferencz csekei sírhelye és sír­emlékét állandóan öiökidőkre gondozásba veszi — minek következményeként utasítja egyrészről a vármegyei alispánt, hogy a sírhely és síremlék gondozásával és idők múltával annak tatarozásával előálló költségek fedezése czéljából ennek a vármegyei házi költségelőirányzatba esetről-esetre való felvételéről gondoskodjék, másrészről a sír­hely és síremlékre való felügyeletet Cseke község elöljáróságának kötelességévé tevén, — utasítja nevezett község elöljáróságát, hogy a sírhely és síremlék gondozásával fel­merülő a szükségletekre vonatkozó jelentését esetről-esetre a vármegye alispánjának tegye meg. Indokok: Jóllehet Szatmár vármegye törvényhatósága 1902. évi május hó 1-én s foly­tatva tartott közgyűlésén 284. bjk. sz. határozatával az iratoknál, elfekvő műszaki ter­vezet mellékletét képező s 2694 korona 97 fillérrel elfogadott költségelőirányzattal a a Kölcsey Ferencz csekei sírhelye és síremléke helyreállításáról már és akként gon­doskodott, hogy a fenti költségvetésbe felvett 2694 korona 97 fillér a vm. muzeum- alapból és az egyidejűleg elrendelt adomány gyűjtés utján befolyt összegekből nyer­jen kielégítést. Tekintettel arra, hogy egyrészről a vármegyei muzeum-alap jövedelme a 326—1901. évi bjkv. sz. vm. szabályrendelet értelmében a nevezett alap rendeltetésé­nek megfelelő kiadásokra fordítható, Tekintettel továbbá másrészről arra, hogy a tervezet szerint a sírhelye és síremlék helyreállításához megkívánt összeg a törvényhatóság területén foganatosítandó gyűjtéssel miután a vármegye közönségének adakozó képessége az elmúlt években országszerte előfordult gyakori elemi károkat szenvedők segélyezésére — mondhatni teljesen igénybe vétetett — előreláthatólag előteremthető nem volna, De meg tekintettel arra, hogy a vármegye közönsége nagy fia Kölcsey Fe­rencz iránt érzett kegyeletével nem tartja összeegyeztethetönek azon eljárást, hogy Kölcsey Ferencz emlékét megörökítő sírja és síremléke helyreállítására és fentartá- sára szükséges összeg adomány-gyűjtés utján állíttassák elő, S tekintettel arra, hogy a sírhely és síremlék enyészetnek indulása olv előre haladott, hogy az már további halasztást meg nem engedhet, 1906. évre megszavazott 1 százalék közművelődési pótadónak a „Széchényi Társulat“ czéljára le nem kötött 1 negyed százaléka a többször hivatok költségelő­irányzat korlátain belül való felhasználásával — megszavazandó volt. S nehogy idővel gondozás és tatarozás hiányában a sírhely és síremlék pusztu­lása a sírhely és síremlék újból való felállítását tegye szükségessé, — Szatmár vár­megye közönsége annak örökidőkön való fentartását s gondozásának elvállalását nem csak a kegyeletből folyó illendőségnek, de erkölcsi kötelességének is tekintvén — a sírhely és síremlék örökidőkön át való gondozására magát kötelezettnek kijelentette. Ezen véghatározat a vm. Hivatalos Lap-ban történt megjelenés 8-ik napjára kihirdetettnek tekintendő, mely kihirdetési határnaptól számított 15 nap alatt az alis- páni hivatalnál beadandó felebbezéssel megtámadható.

Next

/
Thumbnails
Contents