Szatmárvármegye Hivatalos Lapja, 1905 (3. évfolyam, 1-60. szám)

1905-01-26 / 5. szám

Szatmárvármegye Hivatalos Lapja. 51 1300/VIII—a. szám. M. kir. honvédelmi miniszter. Körrendelet Szatmárvármegye közönségének. Kérdés merült fel az iránt, hogy miután a közös hadsereg és hadtengerészet, valamint a honvédség fentartására szükséges évenkénti ujonczjutalékok a f. 1905. évre ä törvényhozás által még meg nem szavaztattak, a folyó 1905. évi utóállitások, addig fs, mig ez megtörténik, megtartható-e vagy sem. Ennélfogva és utalással hivatali elődömnek 1903. évi szeptember hó 30-ról 64809. szám alatt kiadott körrendeletére, minden további kétség eloszlatása és miheztartás, va­lamint az állandó sorozó bizottságok polgári elnökeinek is megfelelő értesítése végett részemről is kijelentem és elrendelem : hogy úgy a hadkiegészítési kér. parancsnoksá­gok székhelyein rendszerint, valamint az említett székhelyeken kívül eső helyeken kivé­telesen szervezett állandó sorozó bizottságok a védtörvény végrehajtása tárgyában kibocsátott utasítás I. rész. 102. §. 3. pontjában meghatározott, esetleg attól eltérőleg megállapított és általam jóváhagyott napokon, és pedig miután az idei ujonczállitás a rendes időben meg nem tartható, márczius, esetleg április hónapban is egybeüljenek ugyan, de működési körük általában korlátoztassék és az, az alább felsorolandó egyes kivételes eseteken kívül — csakis a gyámolitásra szoruló férfi rokonok keresetképtelen­ségének megállapítására szorittassék. Állitáskötelesek tehát általában, különösen pedig a múlt években a sorozáson meg nem jelent és utó állítás ala kerülő távollevők az idei január és február havi utó állításokra nem vezethetők és nem vezetendők elő, mivel az utó állításokon besorozottak már a folyó 1905. évi ujoncz-jutalékokra volnának, illetőleg lesznek majd — ha ezen jutalékok megszavaztatnak — fölszámitandók, de már azon katonákra és honvédekre való tekintettel, a kiknek tekintetbe jövő férfi rokonaik időközben keresetképtelenekké válván, családfentartói minőségben a póttartalékba való áthelyezésre igényt nyertek, meg kell engedni és lehetővé tenni, hogy az illető védkötelesek keresetképtelen család­tagjai a védt. ut. I. rész. 57. §-a értelmében keresetképességük tekintetében az állandó sorozó bizottságok által megvizagáltassanak. A fentebb körülirt azon rendelkezés alól, miszerint az állandó sorozó bizottságok a múlt években a sorozásról távol maradt és a múlt évekre utóállitandó állítás kötele­sek megvizsgálását nem eszközölhetik ; kivételnek lesz helye a következő esetekben, u. m.: a) Az állandó sorozó bizottságok a magyar korona országaiban tartózkodó és megkeresés után itten utó állítandó osztrák honosságú állítás-köteleseket, minthogy azok nem a magyar, hanem az osztrák ujonczjutalékokba soroztainak be, akadály nélkül is megvizsgálhatják sőt meg kel] vizsgálniok. b) Az ezen körrendeletem kibocsátása előtt a f. évben már megtartott utó állításokon a magyar honosságú védkötelesekre vonatkozólag hozott sorozó bizottsági leleteket és határozatokat netaláni zavarok és a felek felesleges zaklatásának elkerülése czéljából a maguk érvényében fentartatni rendelem. c) A külföldön tartózkodó magyar honosságú azon állitáskötelesek, a kik az e részben fennálló szabályok értelmében a külföldön már megvizsgáltattak és mint alkal­masak, vagy kevésbbé alkalmasak, valamely osztrák határszéli, vagy valamelyik honi sorozó bizottság előtt való megjelenésre már utasítottak és ott tényleg megjelentek, vagy meg fognak jelenni, az állandó sorozó bizottságok által nagyobb zavarok és a felekre nézve az újabb elővezetés folytán háramló időveszteség és költségek elkerülése czéljából szintén megvizsgálhatok ugyan, a besorozásról szóló határozatok azonban az utóallitás alapjául szolgált eredeti lajstrom kivonatokból az állítási lajstromokba mind­addig be nem jegyzendők, a mig az 1905. évi ujoncz-jutalékok a törvényhozás által meg nem szavaztatnak. Ugyanezen időpontig nem jegyzendők be az állítási lajstromokba az oly magyar honosságú állitáskötelesekre vonatkozó és besorozásra szóló sorozó bizottsági határo­zatok sem, a kik Ausztriában, Boszniában, vagy Herczegovinában tartózkodván, ott megkeresés utján már utó állíttattak. Az Ausztriában tartózkodó és ottan való állításukat kérő magyar honosságú állitásköteleseknek ottan leendő utó állítása iránt ezentúl és mindaddig, a mig az 1905 évi ujonczjutalékok országgyülésileg megajánlva nem lesznek, illetve ez iránt kibocsá­

Next

/
Thumbnails
Contents