Szatmárvármegye Hivatalos Lapja, 1904 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1904-10-27 / 44. szám

Szatmárvármegy3 Hivatalos Lapja. 597 neveltetési járuléka 9 korona, azaz Kilencz koronában állapittatik meg, megjegyeztetvén, hogy a neveltetési járulék 1912 évi szeptember 2-ig lesz fizetendő. Utasittatik ennek folytán az alispán, hogy ezen véghatározat jogerőre emelkedése után a megállapított nyugdíj ellátás és neveltetési járulék folyósítása iránt intézkedjék. Miről az alispán további eljárás végett, özv. Tárkányi Istvánná szül. Radványi Julia mátészalkai lakos és a Vármegyei Hivatalos Lap szerkesztője ezen véghatározatnak közhírré tétele végett azzal értesittetnek, hogy ezen véghatározat elleni esetleges panasz a m. kir. Közigazgatási Bírósághoz czimezve a kézbesítéstől, illetve kihirdetéstől számított 15 napon belül a vármegyei alispánhoz nyújtandó be. Kelt mint fent. Jegyzetté: Nagy Sándor, vm. tb. főjegyző. Szatmárvármegye törvényhatósági bizottságának Nagykárolyban, 1904. évi október hó 13. napján s folytatólagosan tartott rendes közgyű­lésének jegyzőkönyvi kivonata. 757—1904. bjkvi, 20143—1904. alisp. sz. A vármegyei tisztviselői nyugdíj-választmány Osváth Mór nyugdíjas vármegyei Írnok nyugdíj illetinényénnk megállapítása ügyében javaslatát beterjeszti. Véghatározat. Az állandó választmány véleményével megegyezőleg a folyó évi 11. tv. ny.-vál. — 19634. szám alatt kelt vármegyei tisztviselői nyugdij- választmányi javaslat elfogadásával a vármegyei alispánnak folyó évi 18300. szám alatt kelt azon intézkedése, mely szerint a folyó évi 15034—587. bjkvi számú vármegyei bizottsági közgyűlési véghatározat értelmében Osváth Mór vármegyei írnok nyugdíj illetményét évi 1168 azaz Egyezeregyszáz- hatvannyolcz koronával folyósította, — jóváhagyólag tudomásul vétetik, mert Osváth Mór Oetése az 1904. évi X. t.-cz. alapján hozott folyó évi 12894—568. bjkvi számú vármegyei bizottsági közgyűlési véghatározat szerint folyó évi január hó 1-től kezdve évi 1600 koronában állapíttatott meg s ez a belügyminiszter ur folyó évi 82673. szám alatt kelt intézke­désével jóváhagyatván, nyugdíj illetménye ezen törzsfizetés után volt megállapítandó. Miről a vármegyei alispán további eljárás végett, Osváth Mór nyug­díjas vármegyei Írnok és a Vármegyei Hivatalos Lap szerkesztője ezen véghatározat közhírré tétele végett azzal értesittetnek, hogy az ezen vég­határozat elleni esetleges panasz a m. kir. Közigazgatási Bírósághoz czi­mezve a kézbesítéstől, illetve kihirdetéstől számított 15 napon belül a vármegyei alispánnál nyújtandó be. Kelt mint fent. Kiadta: Nagy Sándor, vm. tb. főjegyző.

Next

/
Thumbnails
Contents