Szatmárvármegye Hivatalos Lapja, 1903 (1. évfolyam, 1-28. szám)

1903-08-13 / 7. szám

62 Szatmárvármegye Hivatalos Lapja. a törvény által reá ruházott kötelességet az elöljáróságra ruházni jogo­sítva nincsen. Minthogy a íeníorgó esetben Szatmárvármegye alispánja törvény­szerűen intézkedett, a midőn a megtartott nyilvános árverés megsemmi­sítése mellett a községi vadászati jog bérbeadása tárgyában megkötött bérleti szerződéstől a jóváhagyást megtagadta, hozott határozata ellen emelt panaszt a bíróságnak el kellett utasítani. A bíróság ezen határozat két példányát a vonatkozó felterjesztés mellékleteivel együtt Szatmárvár­megye alispánjának azzal a felhívással adja ki, hogy annak egyik példá­nyát panaszos község elöljáróságának kézbesittesse. Kelt Budapesten, a m. kir, közig, bíróságnak 1903. évi julius hó 7-én tartott üléséből. Wekerle, mk. Dr. Kajdics, mk. előadó, (p. h) 17346—1903. sz. Szatmárvármegye alispáni hivatalától. Valamennyi I-ső fokú iparhatóságnak. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter urnák 39869. számú leiratát alkalmazkodás végett közlöm. Nagykároly, 1903. augusztus 4. Nagy László, alispán. 39869—903. sz. M. kir. kereskedelemügyi miniszter. A tényleges állományban levő fegyvermestereknek fegyverekkel, az ezekhez tartozó szerekkel stb. való kereskedés üzés eltiltása tárgyában Valamennyi Il-od fokú iparhatóságnak. A honvédelmi m. kir. miniszter ur íolyó hó évi junius hó 8-án 40811. sz. a. valamennyi honvédkerületi parancsnoksághoz intézett ren­deletével, a tényleges állományú honvéd fegyvermestereknek fegyverekkel, az ezekhez tartozó szerekkel és fegyver alkatrészekkel való kereskedés üzését eltiltotta. — Hasonlóképen megtiltotta ezen egyéneknek, hogy az említett czikkek beszerzésére egyes czégeket reclámszerüen ajánlják. Miről all-od fokú iparhatóságot hivatkozással az 1901. évi deczember hó 23-án 81618. sz. a. kelt itteni rendeletre, miheztartás és a hatósága alá tartozó összes elsőfokú iparhatóságokkal leendő közlés végett értesítem. — Buda­pest, 1903. julius 6. A miniszter megbízásából: A b o n y i , s. k. mi­niszteritanácsos. 18902—1903. sz. Szatmárvármegye alispánjától. Hatodik kimutatása a Rákóczi emlékre befolyt adományoknak. A legutóbbi kimutatás szerint aug. 2-ig befolyt 2151 k 58 f. 172. Nagy Lajos felsőbányái ev. ref. lelkész 4 k. 173. Frank József szinérváraljai r. kath. plébános 2 k. 174. Mándy Benő gyüjtőivén adakoztak 16 k.

Next

/
Thumbnails
Contents