Szatmárvármegye Hivatalos Lapja, 1903 (1. évfolyam, 1-28. szám)
1903-07-02 / 1. szám
10 Szatmárvármegye Hivatalos Lapja. 48575/V/c—1903. sz. M. Kir. Belügyminister. Körrendelet a budapesti állami gyermekmenhelylyel folytatott levelezés tárgyában. Valamennyi vármegyei és városi törvényhatóságnak, valamennyi árvaszéknek. (Az aradi, gyulai, kassai, nagyváradi, nagyszőllősi, rimaszombati, szabadkai, szegedi, temesvári és szombathelyi állami gyermekmenhelyek igazgató-főorvosának.) A budapesti állami gyermekmenhelyhez intézett leveleket ezentúl ne a budapesti állami gyermekmenhely gondnokához vagy gondnokságához, hanem a budapesti állami gyermekmenhely igazgatójához czimezze. Erről további eljárás végett értesítem. Budapesten, 1903. évi május hó 9-én. A minister begbizásából: Bosnyák, minisieri-tanácsos. 15263—1903. sz. Szatmárvármegye alispánja. Felhívás II. Rákóczi Ferencz 1703. évi julius hó 14-én Tisza-Becsen vívott győzelme emlékének megörökítése tárgyában. Kérelem a vármegye közönségéhez! A vármegye közönsége folyó évi junius hó 12. napján tartott rendkívüli közgyűlésében egyhangúlag elhatározta, hogy II. Rákóczi Ferencz nemzeti szabadságharczának 200 éves évfordulója alkalmából Rákóczi emlékére ünnepet szentel, s II. Rákóczi Ferencz 1703. évi julius 14-iki tiszabecsi győzelmének emlékére emlékoszlopot állít. Midőn a vármegye ezen határozatát meghozta, nemcsak a múltak nagy emlékeinek akart adózni, hanem a jövő nemzedék előtt is bizonyságát akarta adni annak, hogy a kik a hazáért küzdenek, harczolnak, azoknak emlékét még századok múlva is szent tisztelettel említi. A vármegye közönsége nem fogja megtagadni anyagi támogatását sem, de szebbnek, illőbbnek tartaná, ha lakosainak áldozatkészsége emelné fel nagyobb részben legalább ezen emléket, mert ebben látja a hazaszeretet lobogásának bizonyságát az egyesek lelkében, mely mellett a hivatalosan emelt emlékek semmi értékkel nem bírnak. A vármegye közönsége a vármegye fiainak és leányainak nemes szivére támaszkodik, midőn méltó emléket akar állítani Rákóczinak, s azt rendelte el, hogy az emlék felállításához szükséges összeget gyűjtés utján hozzam össze. Azt mondja vármegyénk halhatatlan ha, Kölcsey Ferencz: „Minden kő, régi tettek helyén emelve; minden bokor, régi jámbor felett plántálva; minden dal, regi hősről énekelve; minden történetvizsgálat, régi századoknak szentelve: megannyi lépcső magasabbra emelkedhetni; . . . azért keressetek alkalmat a hajdanra visszanézhetni, s érte melegülni. Nem költői ábrándozás ez: hanem fenmaradás, folyvást emelkedés érzelme.“ Az ő szavait idézem emléketekbe, midőn hozzátok szólok, hogy adakozzatok a szent czélra. Rákóczival szemben nagy adósságunk van. E tartozást leróni szólok hozzátok. És én érzem, hogy hangom nem lesz a pusztába kiáltó szó. Mondjam-e nektek, hogy ki volt Rákóczi? kiről a költő király, Petőfi igy énekel: „Óh Rákóczi, szabadság vezére, Sötét éjben fényes csillagunk! Kinek emlékére lángolunk Es sírva fakadunk.“
