Szatmármegyei Közlöny, 1919 (45. évfolyam, 1-21. szám)

1919-06-29 / 21. szám

SZATMÁRMEGYEI közlöny „Ein jeder Lump der eine mil­lion hat, bildet sich ein, Millioner zu sein.“ üli magam is hallottam, hogy Königswerter báró azt mondta Ischlben a főpincérnek : „Sie man kan ja nicht mer herkommen, von der vielen pester Zündhölzeljuden. Sechse bestellen eine Portion Schin­ken und machen einen Lärm, als ob die Welt ihnen gehören wurde.“ Tessék tehát megindítani a moz­galmat a tisztességtelen és a jó ér­zésű. zsidóságra is veszélyt hozó elemek kiküszöbölése érdekében a akkor nem fog bekövetkezni az a sajnálatos tény, mint a tüdőbetegség­nél, melyet eleinte könnyű gyógyí­tani, csakhogy nehéz észrevenni, ké­sőbb gyógyítani lehetetlen, de köny- nyü felismerni. Károlyi Gyűlt kormányának működéséről köxölt tudósítást a „Temssvári Hírlap“. Eton tudó»itá8ban ismerteti azokat a nehérségeket is, amelyekkel a szegedi kormánynak meg­küzdenie kell. A szegedi munkásság nincsen megelógodTe a kormány tagjaival ás kifogá­solja, hogy mágnások is vannak benne, to­vábbá követelik a munkástanács elismerését, ügy látszik, hogy a ßzegedi munkásság még mindig azok befolyása alatt áll, akiknek min­den ellenére van ami a rend helyreállitását eredményezheti. Ezek a felbujtók miuden eszközzel gátat igyekszenek vetni a polgári, kormány működésének, mert fáj nekik elesni a zavarosban való halászástól. ők ugylátszik • nem veszik figyelembe azt, hogy Magyaror­szágnak létjogosultsága ceak akkor lehet, ha . a mesterkélt erővel magát fsntartó kommu­nista uralom teljesen megszűnik. Mert ez a kommunista kormány, amely sem a területi kérdéssel, sem a nemzeti úrzó sei nem törő­dik, egy ország létalapját meg nem vetheti. Mi megértjük e bújtogatókat, akik születé­süknél fogva internacionalisták, de nem ért­jük meg a szegedi munkásságot, akik magya­rok. Csak egy józan, szociális irányt követő polgári kormány tudja kivitetni Magyaror­szágot abból a hínárból, amelybe a kommu- nismus juttatta. Erre a szerepre vállalkozott nemes önfeláldozással a Károlyi Gyula-féle kormány és ennek támogatására szervezkedik a fehér gárda, mely a hatalmat az arra jogo­sulatlanok kezéből kivenni fogja. ELŐFIZETŐINKHEZ! Kiadóhivatalunknak hihetetlen nehézségekkel kell megküzdenie. Minden megdrágult. Ennek félti ülte­tésére közöljük a lap előállítását ér­deklő áremelkedések százalékos ki­mutatását. Munkabérek kb. 1000 °/0 Papiros kb. 800—1000 „ Hajtóerő és világítás kb. 500 „ Nyomóhengerek kb. 1600 „ Nyomófestékek kb. 600—1200 „ Nyomófény mázpótlék 800—1000 „ Kenőolajok kb. 400—500 „ Ragasztaónyagok kb. 800—1000 „ Kezelési költségek 500 „ A kiadási költségek ezen óriási emelkedések miatt érthető, ^ hogy kénytelenek vagyunk a lap előfizetési árát emelni. Igyekeztünk az uj előfizetési árat fenti kimutatás dacára is a le­hető legminimálisabban megszabni. Lapunk uj előfizetési dijai: egész évre .... 32 korona fél évro ..............16 korona ne gyed évre ... 8 korona. Azok az előfizetők, kik az 1919. évre 20 koronával előfizettek, ezen befizetett összeget az első */4-ed évre könyveljük el. A uj előfizetési dijat 1919. július 1-től számítjuk, a hátralé­kos előfizetési dijat a régi előfizetési áron kérjük kiegyenlíteni. Ha valaki nem tudná hátralékát, .% kiadóhivatal •zivesen tudatja azt. Kun Béla fegyverszünetet kér. ■ A »Dácia“ prágai jelentése szerint Kun Béla junius 17-én táviratot intézett Masaryk elnökhöz. — Azt a választ kapta, hogy Clémanceau figyelmeztetése értelmében, szüntesse be a magyar had­sereg támadásait. — Kun Béla erre fel­kérte Massarykot, hogy küldje megbízot­tait a magyar főhadiszállásra, vagy bár­hol másutt avégből, hogy bizonyos pon­tok és módozatok felett megegyezzenek, melyek a vérontásnak véget vessenek. A cseh kormány azt válaszolta, hogy egyetért az ellenségeskedések beszüntetése tekintetében, mihelyt a magyar csapatok a szövetségesek megállapította föltételeket teljesitik. Az antant félbeszakította tárgya­lásait Kun Bélával. A „Wiener Zeitung“ értesülése sze­rint az antant-missziója télbeszakitotta tárgyalásait a mt-gyar kommunistával. — A tárgyalás pontjainak legfontosabbika volt, hogy a kommunista kormány le­mondjon. Az eddigi eredményről Párisba jelentés ment. — Kun Béla és társai nem hajlandók kezükből a hatalmat kiadni. — Valószínű, hogy az antant fegyveres erő­vel fogja letörni a bolsevizmust és a kis szövetségesek parancsot kapnak a minden oldalról való támadásra és Budapest el­foglalására. Meglehet, hogy a szegedi fe­hérgárda is közre fog működni. A nagyszebeni kormányzótanács a békeszerződés aláírása ellen. A Dácia jelenti Bukarestből : Pop- Csicsó István erdélyi miniszter az „Uni- /ersul“ cimü lap munkatársának kijelen­tette, hogy a kormányzótanács miniszte­rei a békeszerződést mai alakjában n«m írják alá. mert a kormányzótanács­nak határozott mandátuma van az ösz- szes magyarországi román területeknek Nagyromániához való csatolására. Svájc nem vesz részt a Német­ország elleni blokádban. A Dácia jelenti Bernből : A svájci szövetséglanács elrendelte a territoriális hadsereg egy részének mozgósítását. A mozgósítás célja az, hogy Svájc készen álljon arra az esetre, ha a szö­vetséges csapatok Németországba bevonul­nának és a svájci határ közelében ütkö­zetek lennének, vagy ha a szövetségesek ragaszkodnának ahhoz, hogy Svájc is vegyen részt a Németország ellent blo­kádban. Andrássy a bolsevizmus kiirtá­sát kéri az ántánttól. Zürichből jelentik az Izbandanalc : Gróf Andrássy Gyula, a volt osztrák-ma- gyár monarchia utolsó külügyminisztere ide érkezett Becsből. Andrássy utjának az a célja, hogy az entente-ot informálja a magyarországi helyzetről, a bolsevizmus állapotáról. Azt reméli, hogy útja nagy szolgálatot fog tenni az antibolsevista forradalomnak. Kérni fogja az ententeoí, hogy teljesen irtsa ki a bolsevizmust Ma­gyarországból, mert különben nem ma­radhat fönn az ország. Angol katonai missziók Debreczenben. Az elmúlt héten egy katonai misszió érkezett Debrecenbe. A misszió vezetője egy angot tábornok. Mellette van egy alezredes. Az angol katonai misszió Mosoiu tábornokkal, az északi román hadsereg­csoport parancsnokával folytat beható tár­gyalásokat, amelyeknek részben inlorma- tiv jellegük van. Nagy érdeklődéssel viseltetik az an­gol katonai misszió az ipari viszonyok iránt. Megszemléli a gyártelepeket, ipari üzemeket. Érdeklődik a munkaviszonyok­ról, van-e elegendő munkaalkalom, meny­nyi munkás dolgozik az iparüzemekben és mennyit lehetne még foglalkoztatni. Mert az a cél, hogy a munka visszatér­jen a rendes kerékvágásba és minden munkáskéz munkához jusson. Az angol katonai misszió tagjai hét­főn délután automobilon kint voltak Haj­dúböszörményben és Hajdúnánáson. Az uj német kormán/ aláírja a békeszerződést. A „Dácia“ lyoni értesülése szerint egy Weimari távirat az uj német kor­mány következő valószínű összetételét közli : David miniszterelnök, Dernburg pénzügy, Sincheimer igazságügy, Preun beltigy, Wissel közgazdaságügy, Brauer közmunka, Bernsdorf külúgy, Noske hadügy, Belié gyarmat, Girberts posta és Erzberger tárcanélküli miniszter. A német lapok javarésze a békeszer­ződésnek elfogadását most már biztosra veszik. Siessen MESZET vásárolni Szobovits-mészraktárban I bármely mennyiségben kaphat egy kilótól feljebb egész Mami/honi n dm - ■ i «aggon rakományig NftQVKAROLy, Rakoczi-ulcza 10. szám. I

Next

/
Thumbnails
Contents