Szatmármegyei Közlöny, 1919 (45. évfolyam, 1-21. szám)
1919-06-15 / 19. szám
SZATMÄR megyei közlöny munisták felszólítására, papi mivol- tuktól megváltak, hogy tanári diplomájukkal biztosítsák megélhetésüket. Az igy árván maradt parochiára Bo- romissza Tibor megyés püspök plébánossá Zaklovics Györgyöt, káplánná Lőrinc Lajost kinevezte. Bár az egyháztanács az uj helyzet mellett foglalt egyhangúlag állást, a püspök a megváltozott viszonyokra való tekintettel, figyelembe véve azt, hogy a helybeli plébánia vezetése ezidő- szerint a kegyesrend jogkörébe tartozik, a régi állapot visszaállítását «lrendelte, vagyis Zaklovics György plébánost és Lőrinc Lajos káplánt, legnagyobb elismerése mellett, funkciójuktól felmentette. Csütörtökön délután megtörtént az átadás. A plé- bánosi tisztet ismét átvette Récsey Ede, a kápláni teendőket pedig mint azelőtt P. Tóth Lajos és Zoboki Vince fogják ellátni. Zaklovics György visszatér képezdei tanári állásába Szatmárra, mig Lőrinc Lajos, ki a budapesti „Szent Imre collegiunPjban volt prefektus, rendelkezési állományba lép. ügy Zaklovics Györgynek, mint Lőrinc Lajosnak távozását a legmélyebb sajnálkozással vette tudomásul osztatlan együttérzéssel városunk katholikus lakossága, mert hivatásuk teljes magaslatán álló férfiak voltak. A papi kötelesség tudásnak, a lelkigazdaságnak követésre méltó példáját láttuk Zaklovics Györgyben, aki bár képezdei tanár volt, dús javadalmazással kecsegtető állását inkább felcserélte egy bizonytalan jövővel, semhogy papi hivatásáról lemondjon. Ugyan ezt tette Lőrinc Lajos prefektus is. Talpig férfiak, akiknél a papi mivolt nem foglalkozás, hanem általuk megértett hivatás és méltán megérdemlik azt az őszinte tisztelettel övezett szeretetet, amellyel nemcsak a katholikus hívők, hanem városunk társadalma is tőlük búcsúzik. — Eljegyzés. Kuszka Mihály helybeli jónevü borkereskedő eljegyezte Kiss Imre debreceni lakos, timáriparos polgártársunk kedves és szép leányát Margitkát. Sok^ szerencse kisérje a szívből kötendő frigyet. — Gazdaközönség figyelmét felhívjuk termésüknek jég ellen való biztosítására. Bizalommal forduljanak az Első Magyar Általános Biztositó Társaság nagykárolyi főügynökségéhez az Önsegélyző Népbankhoz. — A bikekenfertneia kiküldöttjei Nagyváradén. Nagyváradról jelentik: Nagyváradra érkezett egy misszió, amelyet a békekonferencia küldött ki. A missziónak két tagja van. Egyik Hollovay J. B. amerikai őrnagy, és felesége, aki amérikai hölgy Hollovay őrnagy valamint kísérője megérkezése után azonnal felkereste dr. Papp Coriolán prefektust, akivel hosszasabban és behatóan tanácskozott. Az amerikai őrnagy, a bukaresti amerikai misszió tagja, a békekonferencia kiküldöttje, Írásbeli jelentést kapott Papp Coriolán prefektustól. Egy jó családból yaló tin limlíil filiótílili Rőth László fűszer, csemegekereskedésében. Nagykároly, Tompa-utca 17. —■ Kéízül a birtskreform. Nagyszebenben folynak a birtokreform előkészítő tárgyalásai. A tervezetet szövegező bizottság a kérdés főbb pontjaira nézve megállapodásra jutott. Hosszas vita fejlődött ki a föld- birtokmaximum megállapítása körül. A vita rezüméje az volt, hogy a birtok-maximum 500—-200 hold lesz a helyi viszonyokhoz mérten, erre vonatkozólag közigazgatási hatóságok fognak majd közigazgatási területeinkről részletes javaslatokat beterjeszteni. Végeredményben a bíróság döntése is kiprovokálható minden egyes esetben. Az értékmegállapitás is hosszabb megbeszélés tárgya volt. Ezt a kérdést összefüggésbe hozták a valutarendezéssel, amelyet végérvényesen meg akarnak oldani. Az értékmegállapító» kérdésében efogadták Búza Barnának, a Károlyi-kormány földmivelésügyi miniszterének erre vonatkozó reformtervezetét, amely megbízható és precíz adatokra támaszkodik. Az értekezlet körülbelül e hét végén fog befejeződni. Rövid időn belül most már a magyar érdekeltségeket, a gazdasági egyesületek képviselőit, a földbirtokosokat éa a magyar földnólkülieket hívják össze közös konferenciára. Meghallgatják a magyarok véleményét, kritikai megjegyzéseit, amelyet szintén figyelembe vesznek. A kormányzótanács rezümózni fogja a tárgyalások eredményeit, elkészíti a tervezetet módosított alakjában, amelyet aztán az összehívandó nagy nemzeti tanács elé terjeszt eltogadás végett. Megfelelő szakemberek, mérnökök, különböző referensek már rendelkezésre állnak és igy az a remény, hogy ősszel az uj birtokosok fogják megművelhetni földjeiket. — Palesztina-hivatal felállítása Nagyváradén. Mióta a bekekonferenoia a zsidóknak ítélte Anglia protektorátusa alatt álló Palesztinát, nagy tevékenységet fejt ki, a világ zsidósága, hogy a kivándorlás nagyszabású munkáját előkészítse és rendszeresítse, Londonban nagy Palesztina-hivatalt állítottak fel, melynek minden országban vannak aífiliációi. A nagyváradi Palesztinái Telepitő Egyesület programújának megfelelően szintén felállította a Nagyvárad és Biharvár- megye területére szóló hivatalt a kapott utasítások alapján. Egyelőre az összeírások és jelentkezések statisztikai feldolgozása a cél. Kivándorolni egyelőre nem lehet, azonban útlevelet csakis központ utján lehet beszerezni. Akinek kivánaorlási szándéka van, jelentkezzék a hivatal helyiségében (Zsidó Leányiskola Szacsvay- utca) naponta 6 és 7 óra között. Minden vasárnap délután 3 órától 5 óráig ugyanott bárki bővebb felvilágosítást nyerhet Palesztináról és az ottani viszonyokról. A jelentkezéseknek mielőbb meg kell történni, mivel az adatokra szükség van. Oly biharme- gyei községekből, hol tömegesebb a jelentkezés, forduljanak szintén a fenti hivatalhoz. — Egy lei — két korena marad. Á Patria irja : A kormányzótanácsnak az osztrák-magyar bankjegyek lebélyegzésére vonatkozó rendeletével kapcsolatban a lapok azt Írták, hogy a lepecsételt bankjegyek a leivel lesznek egyenlő értékűek. Illetékes helyen azzal bíztak meg bennünket, hogy a kormányzótanácsnak ilyen szándékai nincsennek. A korona árfolyama ugyanaz marad, mint ma, vagyi* 1 lei 2 koronának felel meg. rnyi irt. A Központi Takarékpénztár R.-T. Nagykárolyban f. hó 12-ón tartotta meg 24-ik rendes közgyűlését, dr. Jókel László intézeti elnök-vezérigazgató elnöklete alatt. A mérleg és eredmény számla és az igazgatósági jelentés elfogadtatott, a felmentvények megadattak. 31022 73 K leírása után mutatkozó 26495 95 K nyereségből részvényenként 24 K (6 százalék) osztalékot fizetnek. Az igazgatóság egy- rószének mandátuma lejárván, újból megválasztattak. Három uj igazgatósági tag választatott be. Az igazgatóság névsora a következő : dr. Jékel László elnök-vezérigazgató, Borostyán István (uj), Brichta Miksa, Elch- linger János Nagymajtény (uj), Gallasz udön, Hadnagy Ignác, kántor- jánosi Mándy Géza Budapest, Merk Dezső (uj), Sternberg Dénes, dr. Sternberg Zoltán, Strohmajer Fe- rencz. Szerkesztésért felelőn i TÖTH JÓZSEF. Cens i MÁRCIUS. 25—1919. vh. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bír. végrehajtó ezennel közhírré teszi, hogy a tasnádi jbiróságnak Pk. 1918. 1632-2. sz. végzése következtében Dr. Schvare Dávid ügyvéd által képviselt özv. Goldberger Ignácné javára 80 K töke s jár erejéig 1918. dee. 14-ikén foganatosított kielégítési végrehajtás utján lefoglalt s 5000 K-ra becsült 1 drb. sárga kanca ló, 2 Látulsó lába kesely, nyilvános árverésen eladatik. Mely árverésnek a tasnádi jbiróságnak Pk. 2402-3.—1918. számú végzése folytán 80 korona tőkekövetelés és 116 K 90 f biréilag már megállapított költségek erejéig Tasnád- szántón leendő megtartására IÖ.9. évi junius hó 24-ik napjának délutáni 3 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy a megjelölt ingóság az 1887. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is, el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 120. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Tasnád, 1919. jun. 4. Bölöni Károly, bir. végrehajtó.