Szatmármegyei Közlöny, 1918 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1918-05-05 / 18. szám
SZ AT MÁR MEGYEI KÖZLÖNY * Kitüntetések. Városunk két érdemes polgárát tüntette ki a király kegye. Egyik, dr. Adler Adóit, ügyvéd, a kir. tanácsosi címet, a másik, dr. Vetzák Ede ügyvéd, a Ferencz Jc- zseí-rend lovagkeresztjét kapta. Dr'. Adler Adolf jogi tanulmányainak befejezése után mint ügyvéd 1882 évben szülővárosában, Nagykárolyban telepedett le, ahol azóta szakadatlanul működik. Ügyvédi gyakorlata mellett úgy Nagykároly várost, valamint a vármegyét érdeklő mindenféle mozgalomban, akcióban és ügyekben kiváló érdeklődésével részt vett. A vármegyei adófelszólamlási bizottságnak el nőké, valamint a vagyonadóról szóló tör vény alapján megállapító bizottságnak s az államkincstár és a közönség érdekeit egy formán helyes mértékben közmegelégedésre szolgaija. Mint törvénvhatósági bizottsági tag és vármegyei tb főügyész élénken részt vesz a vármegyei életben és fontos kérdések elbírálásánál kiváló tudása mindig döntöleg hat s mint értékes tagja a város képviselőtestületének, kezdeményező és irányító szavai hasznos szolgálatokat tesznek a várost érdeklő ügyekben, hosszabb idő óta szerkeszti a »Nagykároly és Vidéke* cimü helyi lapot. Fáradhatatlan munkássága és sok oldalról igénybe vett tevékenysége különböző téren nyilvánul meg, ezenfelül mint a »Hangya* fogyasztási és értesítő szövetkezetnek, valamint a nagykárolyi ipartestületnek tagja dicsérendőén tevékenykedik.Jótékonysága és minden téren való buzgalma különösen a háború ijlatt szembetűnő, min- a nagykárolyi Vörös-Kereszt Egylet ügyvezetője és különböző jótékony egyesület tek tagja és alelnüke a katonákat és azok családjait s más hadviselést érdeklő ügyekben fáradságot nen\ismerő mértékben buz- gólkodik. Dr. Vetzák Ede a jogi és államtudományi doktorátus megszerzése után vármegyei tb. aljegyzővé neveztetett ki Aiig kezdte meg pályáját, máris megválasztották városi és megye-bizottsági taggá. Megyei és városi képviselőtestületi közgyűléseken állandóan részt vesz és tisztán közt érdeklő kérdésekben szokott gyakorta felszólalni tanú, hiszen az rémiilotes minő torsban élnek e szegény árvák. Jacqueline védte az orvost és magában azt gondolta, hogy nagyon jó ember, csak. a vezetés hiányzik alyai jóindulataihoz. S beszéd közben észre sem vette, hogy Gillartnó haragos arca, milyen derűs mosolygóvá válik, sőt egyenesen sugárzóvá, midőn Jacqueline e szavakat kiejtő: — Egy ügyes vezető kellene a doktor házába, egy fiatal nő . . . Ekkor Gillartnó magához vonta Jacqu eiine-í és szelíden, szinte könyörögve súgta a fülébe : — Igaza van . . . s látta milyen édesek, szánalmasak a kis árvák. Kár volna értük! Ah, ki tudja minő szomorú sors várna rájuk, ha abból a meleg fészekből elkerülnek . . . gyermekek csókok nélkül! Gyermekek gyerekkor nélkül . . . Látva, szavai mennyire megindítják Jacqueline!. igy folytatta: Nem gondolja, hogy a doktornak meg kellene nősülnie ? Ez az egyetlen módja, hogy a gyerekek nála maradjanak. Hiszen már nem s gazdag amber, csak nevelő intézet tulajdonos . . . Csend állt bs. Jacqueline lehajtotta tejét s alig halhatóan mormolá: Kereshetne egy segédtanitónőt ... Nagykároly városnál minden íontosabb bizottságnak tagja. A képviselőtestületben a város intenzív fejlesztésének lelkes szószólója. Minden, a város érdekit előmozdító ügyben az első sorban küzd, fáradságot és időt, anyagi áldozatot nem kímélve és kizárólag a város érdekelt szem előtt tekintve 1905 évben, a nemzeti küzdelemben a koalíció eszméinek szolgálatában négy társával megalakítja a Szatmárvármegye politikai lapot, melynek nagv hatása volt a nemzeti közszellem felébresztésére. Közgazdasági tekintetben is élénk tevékenységet fejt ki Elismerésre méltó tevékenységet fejtett ki különösen a háború alatt a Vörös- kereszt Egylet élén. Ezen békében 2000 kor. tőkével rendelkezett egylet az ö működése folytán 350 ágyas, modernül felszerelt kórházat létesített önerejéből és a társadalom támogatásából és ezt ma is közmegelége désre tartja fenn. Emellett az egvletnek ma már jelentékeny vagyona van. Megalapítója és főszerkesztője a közügyek önzetlen lelkes szolgálatában álló Északkeleti Újság politikai lapnak. Meg vagyunk győződve arról, hogy vármegyénk társadalma osztatlanul jóle- söen veszi tudomásul e két kiváló férfiú kitüntetését és ehhez még csak azt füzzük hozzá, hogy eredményes működésükhöz adj Isten nekik továbbra is erőt, egészséget és kitartást A polgári leányiskola 1Y. osztályának párhuzamosítása. Sok szó esik mostanában városunkban arról, hogy vájjon a jövő 1918 — 19. tanév elején párhuzamositják-e a polgári leányiskola lV-ik osztályát. Tárgyalták a kérdést nagy hozzáértéssel a helyi lapok is. Minden oldalról megindokolva a megnyitás szükségességét. Azonban sem a lapok, sem az érdekelt közönség megnyugtatására ill- tékes helyről nem hallottunk megnyugtató kijelenlést a megnyitást illetőleg. Hogy miért zárkóznak el illetékes helyen ennek a kérdésnek a megoldása elöl, az előttünk és hisszük minden gondolkozni tudó ember előtt egyszerűen értheletlen. Tudomásunk szerint a vallás-és közoktatásügyi kormány már az elmúlt két esztendőben is forszírozta a párhuzamos negyedik osztály megnyitását. Itt tehát nemhogy akadályt gördítenek a kérdés megoldása útjába, ellenkezőleg, meg akarják ol dani. Tanerőt is ad nemcsak egyet, hanem, amennyiben szükséges, kettőt is, csak kérni kell. Tanterem, a szükséghez képest berendezés is kitelik a meglévőkből, tüzelő anyag is van, szóval minden adva van, ami a párhuzamos osztály felállításához megkíván tátik. A természetes fejlődés útját elzárni nem lehet, mégkevésbé szabad. De meg az nem is lehet érdeke elsősorban a vá rostiak. Minden kultur és varosbarátnak arra kell törekednie, hogy a meglévő intézeteink minél inkább benépesüljenek, fejlődjenek és fel virágozzanak. Hála Istennek e tekintetben minden intézetünk a leghelyesebb utón jár. Nos csak a város igen tisztelt vezetősége nem akarná ezt? Nem hiszük ezt, mert nem akarjuk elhinni! Városunk élén olyan polgármester áll, aki nek a kultúra és minden tanügyi kérdés megoldása iránti érdeklődése és meleg sze- retete mindenki előtt közismert. Tudott dolog, hogy ezeknek az iskoláknak a szerve zése, létrejötte, mind az ő fáradhatatlan tevékenységének a gyümölcse. S csak éppen most zárkóznék el egy jogos kívánság megvalósítása elől. Ismételjük, ezt legkevésbé tételezzük fel róla annál is inkább, mert adva van minden teltétel ami a párhuzamosításhoz szükséges. Még abban az esetben is, ha nem volna meg minden, ami ehhez szükséges, meg kellene csináltatni, mert azt nem lehet megengedni, hogy az itt végzett harmad osztálybeli 40—44 tanuló arra legyen' kárhoztatva, hogy idegen város iskolájába legyen kénytelen beiratkozni. Még csak gondolatnak is borzasztó ez! Nem ismerjük még a polgármester ur felfogását és álláspontját ebben az ügyben, de azt tudjuk, hogy a kérdés megoldásának útjában leküzdiietetlen akadályok nincsennek és ha volnának is, le kell küzdeni, mert arról meg mi biztosítjuk, hogy a kérdés megoldása segítségében az egész képviselőtestület, sőt az egész város mögötte van. db Hírek. — Személyi hír. Jékey Sándor, vármegyénk főispánja kedves nejével együtt 1. hó 3 án Szatmár-Németibe utazott, honnan holnap, hétfőn érkezik vissza székhelyére, Nagykárolyba. — Törvényhatósás' közgyüió3. Vármegyénk törvényhatósága május második felében rendes közgyűlést tart. — Kitüntetés. Múlt heti számunkban emlékeztünk meg Kálnay Gyula belügyminiszteri segéd- éstöispáni titkárnak a 11. oszt. polgári érdemkereszttel történt kitüntetéséről. Mint a hivatalos lapból olvassuk, hogy a vármegyei Vörös Kereszt Egylet körül kifejtett buzgó tevékenységeinek elismeréséül a hadi diszitményes II. osztálya Vöröskereszt diszjelvénynyel tüntettetett ki. A jól megérdemelt kitüntetéshez szívből gratulálunk. — A központi választmány f. évi május hó 10 én d. e. tél 12 órakor ülést tart. Tárgy: az országgyűlési képviselöválasz- tók 1919. évre ideiglenes névjegyzékének megállapítása. — Hangverseny. Május hóban Grégar György né liegedümüvésznő és Gáspár Nica zongoraművésznő magas nívójú hangversenyt rendeznek. A klasszikus és a modern zene- irodalom gyöngyei kerülnek előadásra : dalok, áriák, zongoraszámok és a halhatatlan szépségű hires szonáta Beethoventől, mely a kamara zene egyik leggyönyörűbb müve, stb. adatnak elő. A részletes műsort, jövő számunkban hozzuk. Nagykároly város és vidéke közönségének Gr éger Györgyné he- gedümüvésznőt nem kell bemutatnunk. Nem egyszer élveztünk és gyönyörködtünk már az ő énekében és hegedüjátékában. Már most, mikor még csak a programúi összeállítása van folyamatban, felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy jegyek elöjegyezhetők az Eigner- és Gaál Samu-féle könyv- és pa- pirkereskedő üzletében. — Közigazgatási bizottsági ülés. Szatmár- vármegye közigazgatási bizottsága Jékey Sándor főispán elnöklete alatt f. hó 10-én ülést tart. — Helyettesítés. Jékey Sándor főispán Széchenyi Lajos vm. dijnokot a fehérgyarmati töszolgabirói hivatalhoz az irodasegédtiszti állásra helyettesitette. — A hadbavonuitak családjait segélyező bizottság folyó hó 7-én a főispán hivatalos helyiségében ülést tart. Védjegy. A világ legdrágább, de egyszersmind legjobb szívarkahüvelye: „M OD1 AN O - CLU BSP EC1A LITE “ Sodorni való papír ára 30 fillér. Vijjyazat: jg& Utánzatok vannak forgalomban é mentám*