Szatmármegyei Közlöny, 1918 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1918-11-17 / 46. szám
SZATMÁRMEG'YEI KÖZLÖNY =*WErirv»mraxarvd« Nagykároly väroä képviselőtestülete sem ad komolyságáról bisonyitékot akkor, amikor a mai nehéz idők fáradságos munkája közepette a szóvirágos, munkádat) múlt sallangját fitogtatja. Nem a díszpolgárrá választásnak, hanem a céltudatos, komoly munkának ran most az ideje. No abban versengjünk, hogy ki választja meg elsőnek díszpolgárrá azt a korraányférfiut, aki a díszt nem e cicomákban, hanem saját egyéni értékében amúgy is bírja- De versengjünk abban, hogy a független, a demokratikus Magyarország ’kiépítésének munkájában mi iegyuuk az oisök. És dolgozzunk szerény hazafiui buzgalommal, őszinte demokratikus érzelemmel, abban a tudatban, hogy mienk a munka, amelynek ízletes gyümölcse lesz, a múlttá u sallang, a melynek hitvány foszlányát az enyészetből előszednünk nem szabad. ||j gépet kérünk. Szeretjük hinni, hogy a butaság pün- kösti királysága is végét járja és vele pusztul a felszínre sodort söpredék uralma is. Szeretjük hinni, mert dologhoz kell látnunk, ezer dolog vár reánk, sürget, éget minden oldalról. Éppen ezért az egyért állunk elképedve a csodálkozástól, hogy n munkához feltétlenül aziikséges rend és. nyugalom megteremtéséhez a felsőbb hatóságok olyan nehezen és megkésve adják meg a lehető eszközöket és módokat, magukra hagyván a7 alsóbb fokú hatóságokat, melyeknek közegei tehetetlenül állnak cgy-egy felmerült esetben s ki vsnnak téve a támadásoknak, sőt nagyon gyakran nemcsak kellemetlen, de veszedelmes inzultusoknak is A sokat kárhoztatott magyar közigazgatás, különösen a lomtárba való egész vármegyei közigazgatási instrumentum ugy látszik* most tájékozatlanul szemlélődik, nézi azt a gyümölcsöt, melyet megérteit és amely most hull le rothadtan arról a korhadt férő!, melyet már régen ki kellett volna vágni lövéstől. Nézheti, láthatja, gyönyörködhetik a termésében ; csak az a baj, hogy ezt a gyümölcsöt az uj idő nekünk juttatta, «pedig ők kellene élvezzék, hogy mi gyönyörködhessünk. hogy a torzsája a torkukon akad. Csődöt mondott az a nyikorgó instrumentum, mely nem akart más, uj nótát tanulni, azt az egyet fújta mindvégig, melytől be sokszor megfájuit már a fejünk. — Most azonban ütött az óra, az utolsó, sutba kerül, mert meg arra sem . szabad érdemesíteni, hogy a múzeumba helyezzék •!, nehogy az utókor lesajnáljon bennünket, hogy annyi ideig türtük tehetetlenül. ‘ Mert szégyen erre a korra látni és elszenvedni azt, amit szomorú eredményként a mostani nehéz napokban ki kell állanunk. Községeink vérig sanyargatott jegyzői mint valami bélpokiosok vagy gyalázatos bűnökért «liléit gonosztevők ki vannak szolgáltatva a nép haragjának, gyiilöleténnk és elvakult Ítéletének. — Futnak, menekülnek, mint a rablógyilkosok, családtagjaik tél-viz idején, hajléktalanul bujkálnak. És ez nem szórványos eset, hanem általános, rendszeres tünet az egész országban. Tehetetlenül vergődnek, ki amerre tud s nincs aki gondoljon sorsukkal, magukra vannak hagyva. Hiszen minden bűn ez övék, ők soroztak, ők hívtak be mindenkit, ők küldtek hadimunkára boldog-boldogtalant, ők csinálták a felmentéseket, ők adták és írták össze a segélyt, ők vették el a lovakat, szekereket, ők rekviráltak, ők adták a hadilisztet, cukrot, petróleumot, szeszt, dohányt, rézgálieot. Ok adtak mindent akkor, amikor volt mit és any- nyit, amennyi volt. Ha kicsi volt, ö volt az oka, hu rossz volt, akkor is, ha nem volt, akkor meg éppen, ha késett, ő volt a hibás, hiszen a rondelet, az irás jót, sokat és idejében mondott, mért nem adta ki az a nyomorult jegyző, miért nem osztott pntrolournot egy fél esztendőnél hosszabb idő Óta, miért nem adott rnőg mai napig sem egy szem vetőmagot, hiszen Lilán ideje volna vetni ? Hendoleteket kiadni a végtelenségig és azok íiizön-viztóa keresztül való végrehajtását akasztófa és golyó terhével sürgetni, még magában véve nem közigazgatás. Minden felülről jövő kívánságnak eleget tétetni ugy, hogy néma keserűség, «{fojtott düh, vagy legfeljebb fogcsikorgatásban megnyilvánuló hang maradjon nyomába, még ez sem közigazgatás. Bele ülni a vármegye székházénak kényelmesen berendezőn szobáiba és aktákat intézni cl, oz még mindig nőm közigazgatás; amit ezen felül végeztek, ez volna a közigaz gatás, d# ez meg olyan kevés, hogy vidékről nem is lát zik, pedig bizony az az áldott vidék szorult volna rá, hogy legalább, In érezni nem is, de látni tudná. Talán a mai időknek megfelelő uton- módon mi segítenénk magunkon ahelyett, hogy kiöntjük a keserűségünket igy régi módon, ha ludnók, hogy csak mi, csak Szat- nvár várra egye ilyen szerencsétlen, de nem ugy van, mert egy rendszer, egy hosszú és elhanyagolt múlttal bíró intézményről van szó, mely ilyen- tonnán ma még kezét-lábát köti e téren a helyes, megfelelő munkának. Személyről sincs szó, báj; lehetne; hiszen egy megbomlott gépet nem tarthat üzemben a legzseniálisabb gépész som. Radikális orvosság kell ide, ilyet követel az uj Magyarország, uj gép kell ide, uj emberekkel is, akik tudnak, akarnak dolgozni. Nincsen szükség reprezentáló semmit, tevőkre, tétlen bürokratákra sem. Nem a kormányoknak, nem a felsőbb hatalmaknak kell eleget tegyenek, hamm a népnek, amelyért vannak. Es gyorsan,- máris kezd késő lenni, pro- simus iám srdet Ukab-gon ! (VIZSGÁKRA © s&s a polgári-és középiskola minden osztályé bői, érettségire, felvételi vizsgákra síb. gyorsan, osztály- összevonással, felelős- H ség melleit készít elő a in fi hazatérőkért Most már vége a háborúnak és ötöd- fél esztendő után hazajönnek szegény elcsigázott, agyonzaklatott véreink, rongyosan és itthon a t»i küszöbén nem várja őket meleg szoba, telt kamara, nem tudnak mihez kezdeni ebben a borzasztó nagy drágaságban, niűcstelensógbon. De nemcsak erről van szó, hanem igenis szó van a háláról, az igazságról is. Tettekben kell nyújtanunk bizonyítékokat arra, hogy hálásak akarunk és tudunk lenni, gondoltunk, érző szívvel várjuk, méltányoltuk azt a nagy áldozatot, amit külön-kii- lön mindegyike hozott mindnyájunkért. Be kell bizonyítanunk, hogy ennek az Isten verte háhorunnk ilyen szerencsétlen kimeneteléért nem okozzuk őket, tudjuk és vall ■ juk, hogy nőm ők vesztették el, ők csak győzni tudtak, ők becsületesen helyt állottak, a nemzet becsületére szégyent nem hoztak i soha. A Jegmtabb hálátlanság volna mindenkor, ha most nem jutna eszébe, mit el nem követtek, mit voltak képesek áldozni, hogy be ne Boroztassanak, vagy ha besorozluttak, hogy felmentéshez jussanak. Nem szégyen, hanem kötelesség erről megemlékezni ma uápság. Do ezt követeli az igazságérzet is. Katonáskodó fiaink, testvéreink háromnégy esztendős keresztül nőm kerestek, hanem ellekezőleg még azt is, amijük volt elhanyagolták, elvesztették s most ebben a drága világban be sem szerezhetik, sokan még munkához sem foghatnak. Ezzel szemben nagyon sokan, akik itthon maradiak u kedvező háborús körülmények között kényelmet, jő inődol, egyesek pláne nagy vagyont szerezte’? maguknak, ami csak azért, voit lehetséges, mert derék katonáink megvéd fék mindvégig az ország nyugalmát. Jusson csak őszünkbe, hogy ők magukért de érettünk is, sokan piáne csak érettünk küzdöttek, Ázenvedtek, méltó volna-e, ha mi csak a magunk javára dolgoztunk volna? Aki nem érzi itt az igazságot, az nem tud gon - ‘ dolkmtni. Nem szabad, hogy nekik időt és alkalmat ajdunk az igazságtalanság érzetének felébredésére, hanem siessünk tudtokra adni és éreztetni velük, hogy a hálával, elismeréssel vagyunk eltelve, mert csak igy jöhet léire közöltünk a kölcsönös megértés, a testvéries egyetértés, amire soha nem volt nagyobb szükségünk, mint most. Jelentkezzünk tehát sorban és teremtsük meg a szükséges eszközt. Mindenki tegye a szivére a kezét és meg fogja érezni, hogy mennyivel tar.ozik, fizesse le tartozását. Ne igyekezzen senki szivét meghazudtolni, fólrevezöttetui magát és másokéi, mert ez nem szép, de nem is lehet, hiszen ma mindenki meg van mérve és becsülve. Az emberek nem felejtenek és jobban ismernek másokat, mint amennyire tisztában vannak magukkal. Színház. A multhét folyamán felcvenitette a társulat a „Hotel Imperial“-t és a „'Tiszturak a zárdában“ című operettet. Ez utóbbiban volt alkalma Szelényinek vérbeli színészi talentumát érvényesíteni. Eltekintve Beck Rózsi negligenciájától és az összjáték fogyatkozásaitól, a darab a sikerültebb operettek közül való. Beck Rózsi ugylátszik jobban mulat az egyes humoros helyzeteken, mint a közönség. A heti műsor slágere Edvard Sheldon „Románcz“ cimü három felvonásos szinjátéka volt,- helyes szereposztásban elő- és utójátékkal. Huzella Irén Rita Cavai- lini világhírű énekesnő szerepében, ki a művésznői élet szerelmi forgatagában megtisztult szerelmével Tom Armstrong püspököt rajongásig szereti, tehetségének sokkvalitását tudta játékáb in megrögziteni. Armstrong püspök szerepét Szép Gyula
