Szatmármegyei Közlöny, 1918 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1918-11-10 / 45. szám
Nagykároly, 1918. nowember 10 45 ám XLIV évfolyam SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők: °>09 NAGYKÁROLYBAN, Jókay-utca 2. szám esse Telefon 56. szám SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : PÜSKÁDT JUHOS FŐMUNKATÁRS I /, . ■:-/ V MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP ccca Egyes szám 30 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve 12 K. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 10 korena. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. „Nyilttcr“ sora I K 20 fillér Feljött a nap, melynek pi»kadásánál olyan feszült figyelemmel és annyi aggodalommal lestük a nehéz fellegeket, melyek fenyegető nagysága pusztulást jelentett számunkra. Megszakadtak a sürü felhők és helyet adtak a teljes pompájában felkelő napnak. — Fény és melegség ömlik el a mi világunkon, mely újjá született a nagy reggelen. . / Végső erőfeszítésében megrázkódoit ez a nemzet és a megfeszített őserő olyan lulmináns erupcióban nyilvánult meg, melyet nemcsak mi, de az egész világ" megtisztelő csodálattal néz. Lelökte a négyszáz esztendő óta hordott láncot, összetörte a hűbériségnél meg- szégyenitöbb kötelékeket és szabad, mindenkitől független nemzetként akar és fog tovább élni egy uralmat ismerve csak el maga fölött, a nagynak, életerősnek bizonyult nép uralmát és akaratát, azok kezében alkalmazva, akiket maga választ erre a célra. Hihette e valaki, merte volna-e még elképzelni is emberfia közülünk, hogy ezt éppen ezekben az időkben képes lesz megteremteni ez az agyonsanyargatott nép? Pár héttel előbb az erre való titkos gondolat megirtózott volna egy ilyen kísérlet esetleges eredményétől, mely nem lehetett volna más, mint egy saját vérének özönébe belefult nemzet. És nem az lett. Vértelen forradalom vitte keresztül a, változást, csekély rendzavarástól eltekintve simán, felfordulás nélkül következett be a nagy átalakulás, mely az ország szivéből, Budapestről kisugározva, átjárta az ország minden részét, minden tagját, minden emberét. Álmunk valóra válásáról van szó, most már csak az a teendő, hogy a megvalósult álmot ne engedjük tovatűnni, elzavartatni, hanem állandósítsuk, rendszeresítsük. Mi ennek első feltétele ? Hogy rend legyen az országban, nincs állam, mely szilárdul megmaradhasson, ha nem a rend, a fegyelem, a nyugalom az alapja. A népé az ország, a népé a kormány, tehát a népé a hatalom. Egyedül az ország népén áll: akarja-e, hogy vívmányai megmaradjanak, megerősödjenek, virágozzanak. Ha rendet teremt önmaga körében, ha vigyázva őrködik, hogy rosszhiszemű elemek zavart, felfordulást, belső háborúságot ne támasszanak, akkor a győzelem teljes, a diadal eredménye szilárd és állandó lesz. De ha engedi felborulni a rendet az országban, akkor elveszti a győzelem gyümölcsét, elveszti a kivívott nagy-nagy eredményeket, elveszti önmagát. A választás nem nehéz. Népünk általán nyugodt, higgadt, méltóságteljes természetű nagy többségében. Ennek a többségnek nem lesz nehéz megfékezni, rendre szorítani azt a töredéket, mely mindenütt akad, melynek eleme a zavar, felfordulás, rablás, fosztogatás. Ezek ellen kell szervezkedni, illetve a máris megalakult szervezetbe, a nemzeti és polgárőrségekbe tömörülni. Aki szereti hazáját, aki félti a kivívott nagy eredményeket, annak most az kell legyen minden gondja, törekvése, hogy a belső rend minden vonalon helyreálljon s akkor munkára fel, dolgozni a független, szabad Magyarország naggyá virágzóvá tételén. Népgyülés városunkban. A7. országor Nemzeti Tanácsnak távirati hirdetménye alapján e hó 4-én városunk polgársága népgyüiést tartott. A népgyülésen a hiányos hirdetés dacára mintegy kétezer főre tehető a megjelent polgárok száma. A népgyüiést Debreczeni István polgár- mester nyitotta meg, ki üdvözlő szavai után felkérte a megjelenteket, hogy a népgyü- léa válasszon elnököt. Mielőtt azonban beszédét elmondhatta volna, orkánszeriien, mint egy szájból, szűnni nem akaró éljenzéssel felhangzott egy név, melyet bár mindenkor osztatlan tisztelet övezett körül és bár viselője magasan kiemelkedő tudásával, következetes egyéniségével társadalmunknak mindig leg- elsőrendübb alakja volt, csak a fáradhatatlan munka embere volt ismeretes, ki midezidoig minden közszerepléstől és főként a politikától távol tartotta magát. Váratlanul, de erélyes összhanggal hangzott fel Várady János dr nevo és a régi korhadt korszellem megszűntét, az uj rendszer a demokratikus független Magyarország megszületését, városunkban mi sem fejezhette volna ki ünnepélyesebben, mint az, bogy a helyi Nemzeti Tanáes elnökévé a népgyülés egyhangúlag dr. Várady János ügyvédet megválasztotta, ki soha egy párthoz sem csatlakozott, mert e kor megszületését várta. A megválasztott, elnököt, kit egy küldöttség hívott meg, a népgyülés határt nem ismerő lelkes ovációval fogadta. Ki megnyitván az ülést, ismertette a mai helyzet fontosságát az osztály, vallás, faj és nemzetiségre való tekintet nélkül tömörülésre hívta fel a polgárságot az önálló, független demokratikus, dolgozó Magyarország megteremtésére. Az elnök javaslatára a uépgyülós a Nemzeti Tanács jegyzőivé megválasztotta: Tarczynski Kázmórt, Csipkés Károlyt, dr. Somossy Miklóst és Preisz Miklóst. Majd felolvastatott a Nemzeti Tanácsnak 12 pontból álló programmja a melyhez való csatlakozást a népgyüiést lelkes éljenzéssel kifejezte. Az előkészítő bizottságnak a Nemzeti Tanács tagjaira vonatkozó névsora — egyeseket illetőleg — kifejezett elógiiletlenséget keltett, melyet az elnök tapintatossága azzal oszlatott el, hogy nem oly fontos, hogy egy két olyan egyén kerül a Nemzeti Tanácsba, aki talán a közbizalmat nem élvezi, mint az, hogy olyanok teljes számban belekerüljenek, akik arra illetékesek. Ezután megválasztatott 71 tag azzal, hogy a közkivánalmak szerint a Nemzeti Tanács magát megfelelően kiegészíti. A csatlakozások bejelentését dr. Adler Tetten érve. — Megnősültem — beszélte Julien Martheroy — és nagyon szerettem a feleségem. Ha egy egész háremet a rendelkezésemre bocsátottak volna, még az sem ingatta volna meg a hűségemet. Hosszú utat tettünk Algírban, aztán a feleségem szüleit látogattuk meg. Kitűnő emberek voltak, jóságosak, de gyanakvók és éles metsző elvekkel bírtak, akár egy beretva. Különösen az anyósom. A férjét, aki húsz éven át úgy élt mellette mint a tej, állandóan hűtlenséggel vádolta s még reám is kivetette gyanúja hálóját, némileg Yyonne rendíthetetlen bizalmát is megin gatva. Hiába védekeztem, ártatlanságom teljes tudatában, a véletlen már felém bontogatta sötét szárnyait. Egy forró délután, a feleségem s az anyósom lenn hagytam a kertben a glycin- nák alatt s én felmentem az emeletre né hány levelet irni. A hőségtől kábultan, nehéz léptekkel haladtam tova a vastag, puha szőnyegen. Midőn a sötét folyóson végigmentem, egy kis szoba előtt haladtam el, amelyben anyósom a legkülönböxöbb dolgokat tartogatta. Az ajtó nyitva volt, s midőn betekintettem, egy kis empire szekrényke előtt, háttal az ajtónak, megpillantottam Rosinet, a csinos, szőke kis szobaleányt. Ha nem lett volna olyan meleg, meg sem álltam volna. így megálltam, hogy gyöngyöző homlokom megtöröljem s ek kor láttam, hogy Rosine a szekrénykét felnyitja és keresgél benne. Most már kötelességemnek tartottam, hogy működését figyelemmel kisérjem. Egy haiíésüt vett ki a hókból, sárga teknöcből s a világosság felé tartva, nézegette, aztán hirtelen mozdulattal a blúzába rejté. Gyűlölöm a tolvaj cselédet . . . s hirtelen elhatározással belöktem az ajtót és beléptem : — Mit csinál itt ? A leány arca krétafehérré vált, kezei reszkettek s rekedtem feleié: — Lopni akartam. S szemeit tágra nyitva, rémülten, néma könyörgéssel tekintett rám. A torkom száraz volt, egy szót sem tudtam kiejteni. — Nagyságos ur . . . esküszöm, először történik . . . nem tudtam ellentállni a kísértésnek ... ha elárul — elvesztem! Néma maradtam. Összekulcsolta kezeit, a keble pihegett s a szemei ijedt könyörgő szemei csodálatosan szépek voltak. — Elvesztem ! Elvesztem! —- siránkozott.! Megszántam s halkan morogtam : — Ne féljen. Nem árulom el. — Láttam, hogy nem hiszi. Sőt bizonyos az ellenkezőjében. S e bizonyosság csodálatosan megváltoztatta. Sápadt arcából leolvastam szándékait. Most rögtön felveszi a fegyvert a férfi eilen . . . ö adja a megtámadottat . .. segítségért kiált . . S az anyósom hinni fog neki! ... az apósom ... a feleségem is . . . Istenem! . . csak annyi időm volt, hogy kezemet Rosine szájára szorítsam, de ő egyéb bizonyságát akarta birni hallgatásomnak . . nem maradt választásom . . . habozni sem volt időm 1 Ha visszautasítom, segítségért kiált s az egész ház azt hiszi, hogy én voltam az erőszakos, pillanat alatt határozni kellett . ! . Széttártam karjaimat s a fiatal leány puhán simult hozzám . /engem pedt* különös érzés futott át, aminöt a katonák érezhetnek egy város kizsákmányolása közben . . . — No, no, — feleié Mirannes — ez a
