Szatmármegyei Közlöny, 1918 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1918-10-06 / 40. szám
SZAT MARMEGY El KÖZLÖNY törvények támogatják s mozdítják elő a nagytőke uralmát. Á kistökének, a kiskereskedelemnek és iparnak nem szabad tétlenül néznie a nagytőke elterjeszkedését, mely egyet jelent az ő tönkretételükkel. A felbillent mérleg egyensúlyát helyre kell állítani az erők kiegyenlítődésével. S hogy ez lehetséges legyen, szükség van a leggyorsabb és legerélyesebb szervezkedésre'nemcsak érdekképviseleti, hanem üzleti alapon is. Konzorciumok, szindikátusok s egyéb alkalmi egyesülések köntösében nyújtogatja karmait minden gazdasági jószágunk felé a nagytőke. A kereskedelem, az ipar, az üzlet nem szabad többé. A kormány és a kormány megbízottai, intézkednek, tárgyalnak alkusznak mindenütt nyíltan megmondják: kedvesebb nekik a nagytőkével s nagytőke szövetséggel való együttmunkálkodás, mert kevesebb emberrel gyorsabban, könnyebben, kényelmesebben végzik el a dolgukat. A hadseregszálitás, a dologi leszerelés, az export-import terén egyaránt alulmaradt a kiskereskedelem és kisipar. S csatavesztését éppen annak köszönhette, ami legnagyobb erőssége, hogy: tábora tiz- és százezerre rugó tömegből áll. Ennek a tábornak kell gazdaságilag megszerveződnie, szakmánként egyesülnie, hogy olyan egységes hatalmat képezhessenek, olyan üzleti tényezővé változhassanak, mellyel illetékes helyen — akár tetszik, akár nem — számolni kell. Közállapotaink alakulása arra mutat, hogy nincs még olyan közel az az idő, amikor a kisiparos és kiskereskedő a törvényhozás csarnokaiban védheti a maga igazát. S amig eljön éz az idő, ki tudja nem lesz-e már késő. A gazdasági szervezkedés eszközéhez kell tehát nyúlni. Itt nem kell lélni külső akadályoktól; ennek sikere egyedül a kiskereskedelem és kisipar belső akaratától, erős elhatározásától függ. Ha ez az akarat és elhatározás tetté válik akkor a szervezett kistöke életképes versenytársa lesz a nagytőkének s bátor munkakedvvel nézhet a jövő gazdasági megpróbáltatásai elé. Színház. Egy kis felvidító élénkség költözött városunkba. — A rég múlt békebeli állapotnak már már elfeledett gondtalanságát látjuk ismét felcsillanni és legalább a napnak egy pár órájában elfeledjük, bogy tart még a szivet lelket elbusitó háború Megnyílt a színház Es a kissé felfrissített szin - társulatunk az elmúlt héten megkezdette előadásait. ]ó kedvvel, buzgó igyekezettel. Érdemül kell betudnunk Nernényinek, hogy a lehangoló és lehangolt zongora helyett, igen jő zennekarró! gondoskodott, melyet a szinrehozott operetteknél hatásosan tudott érvényesíteni és amely nagyban kárpótol a kar hiányáért. Úgy látszik, hogy Neményi a műsor öszeáliitásánál is öszhang- ban akar maradni a felemelt helyárakkal, nem fukarkodik. De közönségünkről is elismeréssel kell megemlékeznünk, mert eléggé népes házakkal viszonozza az igazgató előzékenységét. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy ami kedves temperamentumos igazgatónőnkül gyöngélkeaáse egy időre távol tartja a színpadtól, de reméljük, hogy mielőbb élvezhetjük játékát. Jövő háti műsor. Hétfő: Medi. Kedd, Szerda:HoteHmperial. Csütörtök, Péntek, Szombat, Vasárnap : Pacsirta. _ H íf@jK.. — Szamályi hírek. Vármegyénk főispánja t hó 10 én városunkba érkezik. — Falussy Árpád dr. városunk képviselője e hó 10 én városunkba érkezik, ahol részt veszt a vármegyénk közigazgatási bizottságának ülésén. — Őfelsége Dsbrsczenben. Mint értesülünk . Őfelsége a király e ho folyamán körútját az országban megkezdi és ez alkalommal Debrecsen városát is meglátogatja. Deb- reczen városa és a vármegye ez alkalomból nagy előkészületeket tesz Szat- márvármegye miután meghívást kapott hogy a fogadtatásnál képviseltesse magát 3 megyebizottsági taggal fogja magát kép viseltetni. — Gróf Teaky Pál Szatmáron. Gróf Telekv Pál, az Országos Hadigondozó elnöke október 14-én délelőtt 11 órakor előadást fog tartani Szatmáron, a városháza nagytermében. Értesülésünk szerint ez az előadás is abba az emberbaráti célokat szolgáló propagandába kapcsolódik, amelynek étén gról Teleky Pál áll. — Bajossi Bariilan szentszéki ülnök. Dr. Boromissza Tibor megyés püspök Bagossy Bertalant, aszatmári kir. kath.főgimnázium igazgatóját szentszéki ülnökké és szentszéki bíróvá nevezte ki. — Hadigondazó bizottsági ülés. A törvény- hatósági hadigondoző bizottsága hó 13.-án Szatmáron ülést tart, melyen gróf Teleky Pál is részt vesz. — Adományok, A hadbavonultak családtagjainak segélyezésére a következő adományok érkeztek a főispáni hivatalhoz Szabó Ferencz szatmárhegyi lakostól Kló K, a nagypaládi körjegyző gyűjtése 270 K 35 f, Méhtelek község elöljáróságától 75 K, a szatmárudvari körjegyző gyűjtése 25 K, Markovits Hermann sárközujíaki lakostól 100 K. — „A spanyol influenza — bé'baj. Maro- vici dr., a bárttai íürdö tiszti üdülőtelepének főorvosa, a Wiener Klinische Wochen- schrift-ben azt írja, hogy a spanyol influenzát eg)T nap alatt minden egyes esetben meggyógyította. A betegnek a láz kitörése után azonnal jókora adag kálóméit — 0.3-0.6 grammot — ad be, majd pedig 4 és 8 óra múlva fél gramm aspirint, amelyre l decigramm kofteint ad Az ily módon kezek összes betegek 24 óra alatt lázmentesek lettek és soha se lépett fel náluk komplikáció. Ha kálóméi nélkül kezelte őket, amely hashajtó szer alaposan fertőtleníti a beleket, akkor a betegség legalább 8 napig tartott és sokszor lépett lel komplikáció. A betegség tehát a belekben fészkel.“ — A bükk és tölgy makk zár alá vétele A m. kir. töldmiveiésügyi miniszter a bükk, tölgy makk termést zár alá vette, melynek a zsir szükséglet fedezésénél nagy jelentőséget tulajdonit. Az eszközölt számítások szerint egy vaggon bükkmakkból mintegy 20 métermázsá olajat és 80 méterraázsa takarmányozásra azonban igen alkalmas bükkmakk pogácsát lehet készíteni A bükkmakkolaj étkezési célokra kitünően használható és' ételzsirrá feldolgozva a disznózsírt teljesen pótolja A fentiek szerint egy vagyon bükkmakk lehetővé teszi, hogy 50 sertéssel kevesebb vágassék le és megmagyarázzák. Olykor más csillagok is szolgáltak fennyitö eszközökül. Még napjainkban is sok paraszt ember azt tartja, hogy az a la, melyet növekvő hold idején vágnak ki, rosszabb, könnyebben hasad és korhad, mintha fogyó holdnál vágták volna ki. Hogy a holdlénynek bizonyos hatása van a növényekre, amellett látszik szólani az a forró égövi tapasztalat, hogy a napfény elvonásával halványított növények a zöld színüket holdfényben megint visszanyerik. Ebben a hatásban különben nem volna semmi rejtélyes dolog. Sok babona van forgalomban arról is, hogy a holdtény milyen hatásokat gyakorol a betegekre; ezekkel azonban még foglalkozni sem érdemes Komolyabb figyelmet érdemel az a régi hit, hogy holdtényben a halhús nagyon hamar elromlik. Ez a hit különösen a melegebb vidékeken lakó halásznépeknél van elterjedve, ahol a holdfénynéí fogott halakat nem is eszik meg, mert attól félnek, hogy az ilyen halhús élvezete könnyen mérgezési jelenségeket von maga után, sőt halállal is járhat. Azonfelül, hogy a romlott halhús csakugyan mérgező hatású, figyelembe kell itt venni, hogy főleg a tropikus tengerekben és ezek tolyóinak torkolatában egész csomó mérges hal él. Erek fogyasztása koleraszerü tüneteket okoz, melyek halállal is végződhetnek. Annyi mindenesetre tény, hogy a forró égöv alatt, de különösen Délafrikában a holdfény káros hatásairól szóló hit nagyon el van terjedve és pedig nem csupán a műveletlen emberek között. Bryant délafrikai vegyész ezt az egész kérdést elég érdekesnek találta arra, hogy komolyan foglalkozott vele. Többféle vizsgálatai után a holdténynek bizonyos állítólagos vagy legalább eddig meg'nem magyarázott hatásait avval véli megmagyarázhatni, hogy a holdfény sokkal erősebben sarkított tény, mint a nappali -fény. Byrant mesterségesen sarkított fényt különböző szerves anyagokra engedett hatni. E célból egy 200 gyertyaerösségü Osramlámpa fényét 7 üvegtükör és a hozzávaló ezüst tükrök segítségével sarkította. Az ilyen sarkított tény segítségével a legleltünőbb eredményeket a halhússal érte el Byrant. Egy halból két hús, darabot vágott ki; az egyiket sarkított,' a másikat közönséges kén hatásának tette ki: akárhányszor ismételte meg a kísérletet a sarkított fénynek kitett husdarab mindig hamarább "romlott meg, noha a sarkított fénysugarak hőmérséklete néhány fokkal alacsonyabb volt Ugyanezt a kísérletet végezte Byrant más hússal, sonkával, cukoroldattal és különféle magvakkal. A cukor teljesen közömbös maradt, és a többi anyagoknál sem lehet figyelem- reméltő különbséget kimutatni. Ha mégis mutatkozott valami küiömb- ség, akkor az az volt, hogy a sarkított fény erősebben hatott. A trópusok alatt, ahol a Hold a zenitben is állhat, és tulnyo- mólag tiszta a levegő, a napszurás mintájára holdszurás hatást is tulajdonítanak neki. Tengerészek sem szeretnek a trópusok alatt holdtényben a fedélzeten aludni. Kitűnő hangú, szép munka K 30.— Hangverseny hegedű, mesés jóhangu ..........................K 60.— Vo nó . . K8.-K 12.— K 15 — Rendelésnél a pénz előre beküldendő. 0TERNBERG HEGEDŰ hangja páratlan! Ö-------------------------------------------nangja paranan\ ^B udapest, VII-, ffiáfiéczi-ut 60, saját palota.