Szatmármegyei Közlöny, 1918 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1918-09-29 / 39. szám

\

földi fogyasztást szolgaija. Ezen iparágaknak exportjuk ezideig alig volt, de annál nagyobb importjuk.

íme látjuk, hogy a devizarendelettel nem szabad korlátozni az ipari termelésnek szükséges nyers- és segédanyagok behozatalát, mert a közép- és a kisipar többtermelése s a fogyasztás korlátozása folytán tetemes értékű ipari termék kerül majd export utján külföldre, aminek természetes következméeye, hogy az import és export közötti differencia a közép- és kisipar fokozottabb termelése ezzel párhuzamosan a fogyasztók korlátozása folytán kisebb lesz és valutánk ezzel megjavul.

Marintsuk és társai.

A háborús kényszer nyomán gomba módra terein az elkeseredés, pedig ha valamikor, úgy a háború folyama alatt kerülendő volna minden olyan körülmény, melyből éppen a tömeg elkeseredése fakad.

A közrend érdekéb-'n ezer és ezer olyan intézkedésére van szüksége a kormányzó h t- talomnak, melynek teljesítése nem történik meg anélkül, hogy az emberek hilkebe fulánkot ne hagyjon, do hát ezekre a többé- kevésbbé érzékeny sérülésekre mégis bizonyos mértekben zsongitőlag hat az a tudat, hogy a helyzetünk által parancsolt törvény, vagy rendelet parancsolja ezeket az intézkedéseket.

Vannak azonban esetek — sajnos rettenetes nagy' számban — mikor az elkeseredés légmérgezőb fajtája terjed a tömeg lelkében éppen annak láttára és halattára, hogy ezeket a helyzet által reánk parancsolt törvényeket és rendeleteket gonosz emberek megszegik azért, hogy maguknak ezen a tiltott iron tisz téssóges módon soha meg nem szerezhető nagy vagyont harácsoljanak össze.

Azt mondtuk, hogy a tömeg láttára és hallattára, mert nincs az a nap, hogy a lapok hasábjain sorba fel ne vonultassanak egy csomót a csempészekből, árdrágítókból, elrejtőkből és lánckercskedőkből.

Tudni való, hogy az újságolvasók száma különösen vidéken a háború alatt tetemesen megszaporodott, de tudni való volna ám az is, hogy» egy szuronyokkal foganatosított rekviráATMÁRMEGYEI K Ö Z L ö

lás távolról sem okoz olyan elkeseredést, mint például egy Marintsuk eset. Tudni való volui az is, hogy az emberek még gondolkoznak sokszor logikusabban. mint gondolni lehetne.

Tudja azt mindenki az újságot olvasók között, hogy csempészni nem szabad senkinek; ! azt is, hogy kormányunk gondoskodik rólunk, a hadseregről és szövetségeseinkről is. Miért űzhette tehát egy Marintsuk a csempészetet addig, mig ki nem sült róla, hogy közönséges- szédelgő? wzte pedig fényes külsőségek mellett, parádés módon, a hatóságok elnéz,ísóv-j! , . sőt katonai kíséret és magasrangu katonai méltóság védőszárnya alatt?

Gondolkoznak az emberek az ilyesmin, j még nem csak gondolkoznak, de következte léseket is vonnak le.

Hogy aztán a következtetések levonása nyomán milyen érzelmek kelnek a lelkekben, azt nem nehéz elképzelni, különösen mikor j 20—25 kiló keserű máléliszt többletért látják mikor a szolgabirá elé állítják azt a szegény j hadiözvegyet, aki a nyarat tengeri kapálással i töltötte el.

Da ha elrekvirálják azt a 20—25 kiló málóü-sztot 'és megbüntetik azt a Ind.özvegyet érte, még ott van a kelt keserűségre az a zsongj tó sz'fj hogy híábt, térvény, törvény, de soha nem tudjuk, nem halljuk meg, hogy mi lett Marincsukékkal, mert az isten verje meg őket, sokan voltak és vaunak ezek a Marin* tsukok.

Azt gyakran, csak non naponta olvassuk, hogy itt vagy ott kivégeztek egy szökött katonát, aki megimdurodott már a vértől, és engedély nélkül ott hagyta csapatát. Rendben van, rendn-ik lenni kői!, az eskü szent, a törvénynek pedig érvényt kell szerezni. Olvasni akarjuk azonban azt is, hogy ma itt, holnap amott felkötöttek egy-ege M innt-ukot! olvasni akarjuk olyan gyakran, amilye 1 gyakran ol vássuk végzett gazságaikat. Fel keli kötni pedig azért, mert vétkeztek a háborús törvények ellen, -azián meg azért — amit mi sokkal súlyosabb beszámítás alá eső gonoszteltnek tartunk mert lelkeket mérgeztek, a lakosság körében elkeseredést okoztak.

Pellengér, tömjOcz, akasztófa kell legyen ma büntetése a kisebb-riagyobb Marialsukok- nak, a pénz ma gyönge fizetési eszközaek, de. teljesem hatástalan büntetésnek is. Il ttás- talán a bűnösre, mert törvényeink és rendelet-műk nem statuáltak olyan fokú pénzbüntetést,

! mely az ilyen bűnösökre érzékenyen hatnak,

de hatástalan különösen azért, inert az emberekben- a legmagasabb összegű pénzbüntetés sem kelti azt a közmegnyugvást, rnofvro ilyen fajta Ítéleteknél szükség vau a morális érzék megnyugtatására.

Ha országunk határait aunak idejében nem tudtuk ellátni védő várakkal, lássu< el most a csempészek ellen akasztóiakkal, hadd pusztuljanak a Marintsukok !

M.M*. & ‘Ml

— Személyi hírek. Vármegyénk főispánja f hó 27 én Fehérgyarmatra utazott. — Falus sy Árpád dr.. városunk képviselője í. hó 27-én Budapestre utazott.

— Varmegyei közyyji3o. Folyó hó 2ó án vármegyénk törvényhatósági bizottsága rendes közgyűlést tartott, amely tekintettel arra, hogy tárgysorozatában politikai ügy nem szerepelt, még az aiügyészi választás dacára sem "keltett a bizottsági tagok körében különösebb érdeklődést. — Fulussy Árpád dr. felszólalása élénkítette kizárólag a közönyös hangulatot, akinek indítványára a Szatmármegyében rnind! jobban terjedő spanyol intim nza járvány J miatt a közgyűlés elhatározta, hogy a bel- I ügyminiszterhez feliratot intéz a szatmár- j megyei orvosok hazabocsátása' érJekében. j — A tiszti ügyészi választás is minden iz- : gaiom nélkül ment végbe A bérkezeit pa- I lyázatok alapján első helyen dr. Papp öé- j lát, második helyen dr. Tóth Zoltánt je-- j lölte a kandidáló,.bfz')tts ig, de szavazásra j sor nem került, mert a közgyűlés ai- ügyésszé — közfelkiáltással — dr. Tóth Zoltánt választotta meg.

— A törvényhatóság harligondozá bi?oti-. sáya t. hó 2ó én a főispán elnöklete mellett ülést tartott, amelyen többek között reszt vettek a Nagykároly és Szatmár városi népirodák igazgatói és Dr. Verécsy Ernő kormánybiztosi titkár. Az értekez; let a hadigondozás terén a szükséges egy- j öntetü eljárást állapította meg.

Homloka égön lüktetett. Olyan érzése volt, mintha valami Láthatatlan ördög kínozná és gyötörné Néhányszor hangosan felkiáltott az elviselhetetlen kíntól, szétzilálta a haját és hosszú véres piros csíkot karmolt a melléber Vércsöppek ragadtak az ujjai hegyéhez. Fájdalmasan égtek a sebe* és ez megkönnyebbülést szerzett neki.

És ezenkívül Oszkár! Minden pillanatban itt lehet és ma legalább tiz márkát fog kérni tőle, mert ma van a születésnapja. És neki már csak két márkája van a mai keresetéből Biztosan íélholtra veri. Hiszen úgy elszoktatta őt.

Ob Istenem, milyen utálatos is ez! Milyen kimondhatatlanul undorító. Minden csöngetésnél összerázkodott és remegett egész testében. Végre kopogtak. Márta ijedten ugrott tel A következő pillanat ban Oszkár benn volt a szobában.

Köszönés nélkül, zsebretett kézzel ment az asztalhoz, amelyen mindég néhány szivar és cigaretta íeküdt, amelyeket Márta összekoldult a számára. Meg találta őket és rágyújtott. Egy cigarettával vastag, kemény, veres bajusszal körülvett ajkai között beszélni kezdett a lánynyal a pénzről.

Remegve nyúlt be Márta vékony kezeivel a hosszú fekete harisnyába és lassan kihúzta a két márkát belőle és. kimondhatatlanul fájdalmas hangon kérve bocsánatot, elébe tartotta a pénzt.

Oszkár olyan tágra nyitotta apró szemeit, amilyenre csak tudta

— Mi? Ennyi az egész?

— Igen! —'Megesküszik rá! Legszentebb becsületszavát adhatja! Nagyon táj neki, de ma nincs több pénze.

Oszkár nem vesztegette a szavait. Széles, csontos kezével teljes erőből rávágott az elébe nyújtott kézre, hogy a két márka legurult a padlóra.

— Na, nem szeretem a vicceket! Ide a pénzzel!

A leány zokogott, kért, könyörgött. Végül térdre es tt a térti előtt és kezeit nyújtotta feléje.

— Holnap, holnap annyi pénz lesz, amennyit akar.

A legény szemei lángoltak a dühtől. Olyan dühös volt, hogy szó nem jött ajkaira. Melle erősen emelkedett és sülyedt, nagy kezei ökölbe szorultak, szája habzott. így meredt a lányra. Már rá akart ütni, mikor Nip egyszerre énekelni kéz dett.

A kamasz meghalotta. Lábát, amely- lyel meg akarta rúgni Mártát, visszahúzta. Ördögi gondolata támadt. És mielőtt Márta, aki tenyerébe rejtve arcát, a visszafojtott zokogástól egész testében rángatódzva a

földön kuporgott,, sejtette volna, hogy. mi történik, Oszkár kivette Nipet kalitkája búi és hangos, gúnyos kacagásra fakadt.

— Kick! Kick! — ordította. — Csak csipogj! No most csipogj! Hubaija!

Féleleinteijes pillantással nézett tel Márta. De ebben a pillanatban Oszkár megfogta Nip lejét és farkát és egv ügyes mozdulattal lecsavarta a fejét:

Vérfagyasztó kiáltással, ájultan esett Márta hanyatt.

Oszkár, aki még mindig kacagott, gyorsan föl kapta a két márkát, meglógta a vizeskancsót, tartalmát ráöntöíte a lány lejére, belerúgott mégegvszer és kiment.

Márta magához tere, összeszedte magát és Niphez futott. De mikor az apró, vértoltos sárga tolicsomót meglátta, újra elájult.

Mikor magához tért, sokáig tördelt a földön és maga elé bámult. Egyszerre valami hang jött ki ajkai közül, a mérhetetlen utálat leírhatatlan hangja, hirtelen fel - ugrott és az ablakhoz rohant. Egy pillanatig a holdfényes mélységbe meredt, hangos, siró kacagásba tört ki, remegve csuklott, csukott szemmel szaladt neki és a következő pillanatban teste odavágódotl a kis udvar szürke kövezetéhez . . .