Szatmármegyei Közlöny, 1917 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1917-05-27 / 21. szám
POLITIKAI LAP SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : FŐSZERKESZTŐ: DARABÁRT ANDRÁS 0330 NAGYKÁROLYBAN, Jókay-utca 2. szám Telefon 56. szám SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : PASKÁDY JÁNOS FÖMUNKATÁRS oooo MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP oooo ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve 8 K. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 6 korona. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. o „Nyilttér“ sora 60 fillér. öl í$ o s 4 • „A reménységben örvendezzetek, a háborúságban tűrök legyetek." Mintha nem a rómaiakhoz Írná Pál apostol ezt a levelet, hanem hozzánk a pünköst ünnepére, a háború harmadik esztendejében. Az emberi tudomány gondos, szerető ápolással, elismert orvosi szerekkel csodával határos dolgokat visz véghez a harcban sebesült hősök sérüléseinek be- gyógyítása körül, de a háború nemcsak a katonák testrészein okoz sebeket, hanem olyan, vagy talán sokkal nagyobb arányban sebzi meg mindnyájunk lelkét is. Szenvedünk, vérzünk mindnyájan, ha nem is egyformán. A lelkeken ejtett sebek gyógyítására rendelte a magas Gondviselés a vallás, a hit hatalmát. A keresztény vallás ünnepeinek mindenike egy-egy újabb forrása azoknak a csodatevő balzsamoknak, melyek a lelki sebek gyógyítására, enyhítésére vannak rendelve, Örvendezzünk tehát, mert újból eljutottunk egy ilyen bőségesen buzogó gyógyforráshoz, a pünköst ünnepéhez. Ne tagadjuk, senki sincs közöttünk, aki ne kívánkozott volna eljutni ehez a forráshoz, szomjuhoztuk ezt mindnyájan. Az emberiségnek ma élő generációja nem élt át a mostanihoz hasonló megpróbáltatást. — A testi és lelki szenvedésnek ilyen nagy mértékére nem hitte képesnek magát. Olyan messze haladtunk ebben, hogy szédülés fog el a visszapil. lantásnál, lelkünk eltelik kétséggel, hitet, lenséggel, elveszítjük lelkünk egyensúlyát ha bele nem fogózunk a vallásos hitnek mindig mellettünk és rendelkezésünkre álló megdönthetetlen oszlopába. Bölcsen van az, hogy a virágában pompázó, meleg napsugárban ragyogó tavaszi idő kellős közepében ünnepeljük a pünköstöt. A templomokban eltöltött áhitatos órák után módunkban van szétnézni üdülést nyert lelkünk vallásos érzésével eltelve a természet vég nélkül való térségein. Emlékezetünkbe hívjuk itt vissza egy percre a téli képet, a rideg avart, a fagyosan zord föld barázdákat, a kopár fákat, a tar bokrokat, abban a lélek fagyasztó csöndben, ami ilyenkor borul a mi világunkra s amelyet csak a csúnya varjuk károgása, zavar meg, hogy azt még szomorúbbá tegye, aztán fordítsuk el ezt a képet, hogy annál szebbnek és lélek viditóbbnak láthassuk a mostanit, amelyen a mező zöld vetése kenyeret Ígérő termést, a fák gyümölcsöt Ígérnek pompába öltözve, ragyogó színeket viselve, mintha ünnepelnének s énekes madarak el nem tanulható zenét adnak hozzá, a bokrok virágjd illatot árasztanak, a levegő melege meggezsdifi a vérünket, felvidítja kedélyünket.' Hát ha a téli kép láttakor nem estünk fekete kétségbe, nem vesztettük el lelkünk egyensúlyát, nem ezer okunk van-e „reményben örvendezni“ ma pünköst napján, egy hónappal Péter Pál nap előtt! Ezelőtt két esztendővel is vártuk a pünköstöt, alig pár hét választott el a szép ünneptől, akkor is háború volt már régóta, Bártfa, Homonna tavaszi ragyogásban pompázó vidékét lomha muszka csapatok tartották birtokukban, a Labore és Latorca völgyében kozák lovak harapták a selymes füvet, mi azért nem vesztettük el fejünket, vártunk szilárd bizalommal. Az elmúlt év őszén gálád hordák a kincses Erdély térségein előretörve a Maros völgyéig jutottak, éltető hittel türelmetlenség nélkül vártuk meg azt a napot, maiy megszabadítja ezt a nekünk drága vidéket ettől a betörő bandától. Eljött Gorlice, eljött Arz és Mak- kensen idejében csak addig kellett tűrni, várni, mert „a háborúságban tűrök legyetek“ ! Hogy emberi gyarlóságnál fogva egyesekben gyöngül a hit, vagy meg- meg rendül a bizalom, a szenvedések, nélkülözések terheseknek és talán egyesek részéről elviselhetetleneknek tűnnek fel, ez ne jelentsen egyebet, mint a harcoló hősnél a sebesülés. Ha érezzük, ha észrevesszük, keressünk gyógyulást, enyhülést és erősítést a vallásban, a keresztény vallás talán a legjobb időben ünnepli most a pünköstöt ezek számára, itt van a lelki sebekre gyógyulást hozó forrás, itt van a megtántorodó, vagy roskadozó számára a szilárd oszlop. Mikor Krisztusnak magukra hagyott ! tanítványai elérték az első p’ünköst ünnepét, árván álltak néhányad magukkal a nagyvilággal szemben, talán ők is féltek, talán némelyike ingadozott is, mikor ösz- szegyültek az ünnepre és az ünnep alatt megteltek szent lélekkel, megerősödtek hitükben és mint az irás mondja: „valá- nak mindnyájan egy akaraton“. Üljük meg mi is méltóan, vallásos meggyőződésünk mélységes áhítatával ezt az ünnepet, örvendezzünk a reménységben, türjük el a háborús élet reánk szakadt szenvedéseit becsülettel, hátha a pünköst ünnepe szüli meg azt az eseEsetek. Irta Arányi Lipót Anekdotta javított kiadásban. A meteorológia nem jósolt semmi különösebbet múlt évi október hó 15-ik napjára. És csakugyan szép derűs egyenletes őszi nap örvendeztette meg a sétálókat. De énnekem kivételesen elsőrendű kritikus napom volt. A Váczi-köruton találkoztam Keszler József urambátyámmal, kitűnő színházi kritikussal, kit megszólításommal tüntettem ki. Példátlan önfeláldozással egy harmadfél óra hosszáig tartott cercle-vel jutalmazott meg. Ez azonban csak olyan ambuláns cercle volt. Hírneves írónk ugyanis meghívott engem tüntető sétára a központi vásárcsarnok tájékára, ahol a Duna partján akkor, háború nem lóvén még, jámbor bolgár népfölkelők és lefekvők árulták ker- tészi remeküket .• a színben és kvalitásban egyaránt pompás paprikákat, salátákat répákat, kalarábékat és egyéb olyan hasznos és vagyonthozó földi jókat, amiknek az anyaföldből való olővarázsolására a magyar nép túlságosan jogász nemzet. Nagy örömmel láttam, hogy Keszler József a művészet kertjében intranzigens, gyomláló, nyeső —■ bár nem ollóval dolgozó — öreg mester, minő egészen más kritikus a természet- nyujtóttá, az egyszerű kérges tenyerű emberek szorgalma utján kihozott produktumokkal szemben. Aminő szigora, szókimondó az esztétikai és művészi elvek védelmében és a nem művészi és az inesztétikai jelenségek támadásában, éppen olyan gyengéd szinte gyermeteg kedélyű az utca kövezetén elhelyezett kertészeti mindenfélék szimponpája, külső reprezentációja és belső értékének magasztalásában. Ilyenkor a komor, mélyen szántó jeles művész afféle ifjú bohó nyári kritikus, a ki a budai nyári színházban lelkesen magasztal minden domborítást, amit gukker nélkül is észrevesz, De Keszler nemcsak gyönyörködött, hanem vásárolt is. Valamennyi zsebe tele volt retekkel, paprikával, körtével, almával Megelégedéssel konstatálta, hogy künn a a Duna partján minden jóval olcsóbb, mint a városban. Helyeslő bólíntással vettem részt örömében és elhalgattam azt a különvéleményemet, hogy ezt a Lipótvárosban is megkaphatta volna darabját nehány fillérrel drágábban és akkor nem fogyasztott volna el ez a bevásárlás harmadfól órai időt. De uem szóltam semmit. Fájdalom a ma délelőtti szép napon az idő mi kettőnknél nem volt pénz. Illetőleg csak magamról szólva, időm volt bőven, pén- | zem kevesebb. Bucsuzásra kerülvén a sor, fáradságomért egy őszintén nagyra nőtt paprikát kaptam a tanár úrtól, mint tiszteletdijat. Nyomban viszonozni óhajván a figyelmet, úgynevezett mulatságos esetet beszéltem el Keszlernek, a legnagyobb anekdota elbeszélőnek. Inkább büntetés az, mint figyelem, amikor valaki Keszlernek anekdotát akar elbeszélni. Először, mert Keszler az első szavaknál már tudja az anekdota pointjét, meg nem közelíti Keszler Józsefet, a kozőrt, az imitátort. Azt ugyan nem merném állítani, hogy Keszler József anekdotázás közben éppenséggel annyira meg van ihletve és a benső lelki tűz olyan nagy mértékben tükröződnék vissza nála, mint pl. Prohászka Ottokárnál és hogy olyan ünnepélyes volna, mint Apponyi Albert gróf, de hogy közvetlenebb minden más embernél, azt merem Keszler József tanár úrról állítani, még ha sajtópört is indít ezért. Denikve a következő esetet beszéltem el neki: — Egy reszketős kezű és lábú, idősebb miniszteri tanácsos jelentkezett egy orvosi speciálistánál és igen akadozó, szakgatott szavakkal adta elő kívánságát. A párbeszéd a következő volt: A tanácsos: Kérem orvos ur az ön tanácsát kérném ... a velem egykorú, ugyan
