Szatmármegyei Közlöny, 1917 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1917-03-18 / 11. szám

iagykároly, 1917. március 18 II. szám XLIII. évfolyam. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők: 0)00 NAGYKÁROLYBAN, Jókay-utca 2. szám oooo Telefon 56. szám FŐSZERKESZTŐ: DARABÁNT AN ÓRÁS SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : pAskádyJános FÖMUNKATÁRS oooo MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP oooo ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve • K. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 6 korona. Hirdetések jutányos áron közöltéinek, o „Nyilttér“ sora 60 fillér. Zita királyné Erdélyért. Segítsük hazánk rombadöntött végvárait felépíteni! Felséges asszonyunk, Zita királyné legfőbb védnöksége alatt álló Országos Segítő Bizottság vármegyénk közönségé­hez íordult, hogy a mindnyájunk védel­mében oly sokat szenvedett erdélyi vére­inket segítsük fel és a Magyarországnak hitszegő szövetségesünk orvtámadása ál­tal rombadöntött végvárait újra felépítsük. Igen jól tudjuk, — úgymond a fel­hívás — hogy a háború harmincegyedik hónapjában, amikor úgy egyesek, mint testületek már a legkülönbözőbb hadijó­tékonysági célokra igen jelentékeny ösz- szeget áldoztak, nem kis feladat ismétel­ten a hazafias közönség nagylelkű áldo­zatkészségéhez fordulni. Ha erre mégis elhatároztuk magunkat, abban a bizoda- lomban tettük meg, hogy amily kiapad­hatatlan a magyar katona hősiessége a harctereken, mikor szeretett hazánk meg­szentelt földjének védelméről van szó, ép oly kifogyhatatlan a mögöttes ország­részek hazafias áldozatkészsége, mikor a háború által ütött sebeket kell jóvátenni. Az eddigi adatok szerint Erdélyben 3500 ház illetőleg gazdasági épület pusz­tult el teljesen, vagy oly mértékben, hogy hasznavehetetlenné vált. A román betörés következtében tűz­helyéről elmenekült lakosság szűk számi tás szerint 350 ezerre becsülhető. Leszámítva ezen számból a még ma is a Királyhágón inneni vármegyék­ben időző 100 ezer menekültet, akiknek ellátását a belügyminiszter ur magának tartotta fenn, marad 250 ezer, akik közül 100 ezerre lehet tenni a 14 éven aluli gyermekeket. Ennek a 100 ezer gyer­meknek legalább kétötöd részét, vagyis 40 ezer gyermeket ruhával és cipővel kell ellátnunk. A pusztulást szenvedett mintegy 150 községben, hacsak 100 gyermekre szá­mított egy egy napközi otthont akarunk felállítani és fenntartani az uj termésig hátralevő négy hónapon keresztül, ez 15.000 gyermeknek 120 napon át való ellátását, vagyis 1.800.000 napi gyermek- ellátást jelent. Ezek legfőbb vonásaiban az Országos Segítő Bizottságra váró legsürgősebb és okvetlen teljesítendő feladatok, melyekhez vármegyénk hathatós támogatását kéri. Az újra épülő Erdélynek erősebbnek kell lenni a régi Erdélynél, hogy senki se merje többé rá emelni rabló kezét. Ezen kell dolgoznunk és ezen fo­gunk dolgozni ; együtt, kitartóan, erősen. Minden időkre szóló életerős ma­gyar vetőmagot kell adni a jövő termé­séhez, hogy ami hamuvá lett, abból grá­nit legyen, hogy ami gránit volt, abból acél legyen. Az adományokat lapunk kiadóhiva­talához kérjük, melyeket hirlapilag nyug­tázunk. Március közepén. Megéreztük a tavasz illatos, enyhe levegőjét. Lelkünk érzelmi húrjain a „Talpra magyar!“ rapszodikus akkordjai rezegtek meg. — Milyen nagyon, mennyire igazán időszerű lett a szabadságharc lan­tosának ez a lelkesítő riadója; talán az ö magasztosan nagy prófétai lelke nem is csupán az ő korának nagy napjaira, ha­nem minden időkre adta nekünk ezt a va- rázshatásu ébresztőt. A minket szerető Isten átsegített a legsúlyosabb megpróbáltatásokkal terhelt harmadik és legaggasztóbbnak látszó há­borús télen is. Simán, minden válság, vagy nagyobb megrázkódtatás nélkül múltak el tőlünk eme félelmes télnek napjai. Úgy tűnik lel nekünk, mintha nehéz álomból ébrednénk, mintha fenyegető veszedelmek markotikus bódultságából jönnénk ma­gunkhoz, önkénytelenül tör ki belőlünk a hálás sóhaj : Istennek köszönet túl va­gyunk ezen is 1 És az első hang, mely kívülről lel­künkre hat: Talpra magyar ! Olyan erőseknek érezzük magunkat, a mi bizalmunk olyan szilárd lett, mint a milyen még soha nem volt. Bizton tudni véljük, ha ezt kibírtuk, nincs többé nehéz­ség, mellyel győzelmesen meg ne mér­kőzhetnénk. Ellenségeink valószínűleg abban a hitben lesték a tél múlását, hogy a hó és fagy alatt minket megdermedve, vonagló gyengülésben, összeroskadva találnak; de ime mi élünk, erősöknek érezzük magun­kat és éreztetni fogjuk erőinket ö velük is. Melegen süt a nap, a föld az élet pá­ráját gőzölgi ki, ma holnap megindul a munka, az élet; mag kerül a földbe, zöl- dülö vetés gyönyörködteti meg fásulásba hajlott szivünket. De míg a szent anyaföld az első táp­láló falatot nyújtja szűkölködő fiainak négy nehéz hónapnak kell eltelnie. Ez a négy hónap lesz nehéz. Olyan nehéz, mintha nem hónapokról, de évek, évtizedekről volna szó. Erre a négy nehéz hónapra szól a magyar Tirteusz riadója: Talpra magyar 1 Lásson munkához e hazának minden üa, a nagy, a döntő munkához, amelynek mind­nyájunk élete, a haza üdve, a győzelem és a béke lesz gazdag bére, biztos ju­talma. Ilyen magas bér, ilyen fényes juta­Két év orosz fogságban. Dr. H. főtörzsorvos egy mozgó tábori kórháznak volt parancsnoka, amidőn 1914. szeptember 7-én az oroszok Uhnownál fog­ságba ejtették. Az oroszoknak ez a tevékeny­sége is rendkívül jellemző volt. Az orosz se­besülteket, valamint a mi szanitóceinket ma­gukkal vitték, mig az osztrák-magyar sebe­sülteket ott hagyták a harctéren. A főtörzs­orvost az orosz katonai parancsnokság először is egy olyan kórházba osztotta be, amelyben kizárólag vérhasban szenvedők feküdtek. Dr. H. a következőket meséli fogságáról: A kórház, melybe először beosztották inkább hasonlított egy piszkos; mocskos disznóólhoz, mint kórházhoz. Félig meztelen, csont és bőr emberek hevertek piszkos szalmán szerteszéj- jel. A lépcsők és szobák tele voltak kimond­hatatlan bűzt árasztó, foszlósnak induló hul­lákkal. Néhány beteg, akiknek még volt jár- tányi ereje, lent kószált a kertben és éretlen gyümölcsöt és főzelékfajtákat gyűjtött, hogy ezekkel az egészségtelen élelmiszerekkel csil­lapítsa. A fogoly osztrák-magyar katonaorvo­sok legenergikusabb fellépésének volt némi ha­tása a kórház elhanyagolt állapotának javítá­sára. 1914. december 8-án dr. H.-t elvezényel­ték erről a borzalmas helyről egy fogolytá­borba. A táborban a tiszteken kivül nehány ezer osztrák és magyar legénységi állományú egyén is volt koncentálva. A legénység szál­lása minden kritikán aluli volt. Az oroszok foglyaiktól minden használati tárgyat elszed­tek. A takaróktól és a csajkáktól megfosztott legénységet kihajtották az udvarra és egész nap csurogó esőben, térdig erő sárban hagyták állani. A legénység élelmezése egyáltalában nem volt kielégítő, sem mennyiségben, sem minőségileg, ha egyáltalában élelemnek lehet azt a piszkot nevezni, amit szegényeknek enni adtak. A fogoly-tisztiszobák higénája sem ál­lott sokkal magasabb fokon. A szobák túl vol­tak ágyakkal zsúfolva, melyek a földön szo­rosan egymás mellett állottak. A bolhák és poloskák, sőt a tetük is szép számmal vol­tak képviselve. Napi élelelmezésünk a követ­kező volt: reggelire és vacsorára tea, ebédre halleves, vasárnaponként egy darab vékony szelet marhahúst is kaptunk. December 22-én egy transporttal Nowo- Nikolajewskbe szállítottak. Az utazás tizen­nyolc napig tartott. Az ellátásunkról egyálta­lában nem gondoskodtak. Utunk alatt a tisz­tek napi 75 kopeket, a legénység pedig 20 ko­peket kapott. Egyhuzamban utaztunk és az­nap, amikor Nowo-Nikolajewskbe megérkez­tünk minus 41 fok Reamur volt. A város melynek évekkel ezelőtt még 100,000 lakosa volt — 18 évvel ezelőtt építették, midőn a szibériai vasúton dolgoztak. Az éghajlat rend­kívül szeszélyes és egészségtelen. A leghide­gebb 51 fok a legmelegebb 38 fok. E nagy szélsőségnek a legtöbb ember tüdejét tönk­retetette, úgy hogy a lakosság legnagyobb része nehány évvel ezelőtt elköltözött a vá­rosból. Az üresen maradt lakóházakba kaptunk szállást. Körülbelül 4—5 tiszt kapott egy szo­bát. Minden háznak külön szakácsa egy volt szobaberendezések a lehető legprimitívebbek voltak, fapricsek, egy nyersfa asztal és egy nehány ugyanolyan szék. Mosdót nem láttunk két évig. A legénység nagy barakokban voltak el­helyezve a városon kivül. A barakokon fa ablaktáblák voltak. A legénység természete­sen nem szivesen szellőztetett a harmincfokos hidegben, úgy hogy leirhetatlan bűz és piszok uralkodott, de az oroszok nem törődtek sem­mivel. A nagy termeket egy-egy vaskályha fütötte, de csak füstölt és meleget nem ter­jesztett. A barak belsejében centiméter vas­tagságban feküdt a korom. A szlávul tudó foglyokat elvezényelték munkára, de a ma­gyarok és a németek teljes tétlenségre voltak kárhoztatva. Az orvosi vizsgálatot az osztrák és magyar katonaorvosok látták el egy orosz medikus felügyelete alatt, aki századosi rang­ban. Elképzethető a furcsa helyzet, hogy egy húszéves egyetemi hallgató rendelkezzen negy­ven és ötven éves ezredorvos és törzsorvosok felett

Next

/
Thumbnails
Contents