Szatmármegyei Közlöny, 1917 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1917-01-14 / 2. szám

Nagykároly, 1917. január 14. 2. szám.

POLITIKAI LAP

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők: oooo NAGYKÁROLYBAN, Jókay-utca 2. szám oooo

Telefon 56. szám

FŐSZERKESZTŐ:

DARABÁNT ANDRÁS

SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS: PÁSKÁDY Jáfi US FÖMUNKATÁRS

oooo MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP oooo

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

Egy évre helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve 8 K. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 6 korona. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. o „Nyilttér“ sora 60 fillér.

97e tessék panaszkodni,

Mindenki azt szeretné, ha a háborúnak ma volna vége és nem holnap ; minden okos ember úgy gondolkozik, hogy a béke csak úgy érne valamit, ha a győzelemmel karonfogva jönne. Nincs olyan ember a világon, amelyik irigyelné levert ellenségeink sorsát.

Mindezek dacára van nagyon sok olyan korlátolt felfogású és tökkel ütött koponya, aki nem képes megérteni, hogy a győzelem, a béke csak úgy érhető el; mai, bár nehézségekkel terhelt és nélkülözésekkel súlyosbított, de mégis nyugalmas jólétnek nevezhető életünk csak úgy biztosítható, ha áldozatokat hozunk, önuralommal kitartunk még nagyobb megpróbáltatások árán és esetében is.

Várjunk csak azzal a panasszal és azokkal a sopánkodásokkal, gondolkozzunk csak egy kicsit mi is ezeknek az alapja különösen nálunk ?

Ha szeretett, akart és tudott dolgozni, ha egy kicsit gondolkozott és előrelátó volt, maradt-e éhen valaki nálunk, járt-e rongyosan és tagyott-e meg valaki ? Nem, még eddig nem. Pedig mennyi katonánk éhezett már, mennyi fagyott meg, mig nálunk láttunk bizony ostoba fényűzést, a. vagyonszerzésre kiáltó példákat és láttunk torkig való lakmározást bőven.

Nálunk a rendes polgár kenyér, liszt, hús, zsir tekintetében még nem szűkölködött, mert ezekből akár lakomákat rendezhetett időszakonkint, valószínűleg rendezett is és talán ezen a lakomákon panaszkodott, sopánkodott is, hogy nem lehet kapni egyet-mást, ami a fentieken kívül még jó volna ; kevés a cukor, a rizs, a kávé, a dohány, narancs, citrom stb. stb. nem lehet mindig és annyit vásárolni ezekből, amennyit szeretne, mert módjában van. No hát ez meglehet, de mert keveset még mindig szerezhet ezekből is,

ez nem jelent sem nélkülözést, sem szenvedést, még csak áldozatszámba sem megy s igy oka. sincs a kesergő panaszkodásra.

Jöhetnek még nehezebb és szigorúbb napok is, mikor majd nem lehet lakmá- rozni, háromszor, négyszer jóllakni na- pontá, hanem csak a lét és erőíentartásra, elegendő módon táplálkozni azzal, ami éppen van, válogatás nélkül, sőt az egyéni Ízlésre való különös figyelem nélkül és még akkor sem szerezte meg senki a jogot a panaszra, vagy tiltakozásra, ha a győzelmet és a békét igazán akarja.

Sőt jöhetnek még nehezebb idők, mikor a szoros értelemben vett táplálkozás sem mehet a jólakásig, mert nem jut egyformán s mert nem szabad senkinek éhezni, vagy — amitől Isten őrizzen — éhen hal ni, mert arra szigorúan vigyázni fognak. És aki győzelmet, békét akar, még ekkor sem birbat jogosultsággal a kifakadásra.

Ma tehát, amikor valójában nem szenved senki, érthetetlen a sopánkodás és pedig annyival érthetetlenebb, mert alig vagyunk távolról is tisztában a győzelem, béke kiszámithatlan áldásaival és teljes sötétségben élünk azokkal a megmérhetetlen szenvedésekkel szemben, melyben í részünk volna a győzelemnek ellenkezője j esetén, vagyis akkor, ha leverve, megsem- j misitve ragunk gázolna keresztül ellensé- ! geink ádáz dühe.

Jól meg kell ezt gondolnunk és megfontolnunk, mielőtt zúgolódó kifejezésekre ragadtatnánk magunkat.

Ezek a mai napság itt-ott el-elhangzó sopánkodások, panaszkodások különben egészen másként festenek, ha alaposan megvizsgáljuk azok természetrajzát s boncolgatás után rájövünk a forrásra, a melyből erednek.

Ugy-e keservesen esik, hogy búzából csak annyit hagynak nálunk, ameny- nyire szükségünk van a többit pedig elveszik. Cukorból egyszerre csak egv negyed kilót adnak, pedig módunk volna 5

kilót venni egyszerre, a kukoricát elrek- virálják, pedig nekünk szükségünk lehet rá, hiszen azért vettük.

Ezekben a dolgokban, ha jól megfigyeljük első sorban az a bántó, mert beleszólnak a mi dolgunkba, elveszik azt, a mi a sajátunk, megfosztanak önrendelkezési jogunktól. Szóval az egyéni szabadság megsértése és a tulajdonjog korlátozása táj nekünk első sorban. A szabadság és a tulajdonjog szentsége bizony szenved egy kis csorbát, de hát mig az ember önző marad, nem gondol másra, jöhetnek és ime hozzánk el is jöttek azok az idők, amikor ez a kis csorba meg kell essék, hogy a közrend és közjóiét biztosítva legyen.

Ha majd ezeket az időket felváltják a bizton remélt jobb napok, akkor a szabadság és tulajdon szentség ismét szent lesz és sérthetetlen, de ehhez szükséges a győzelem és a béke, a melynek érdekében most még ezekhez a szentségekhez is hozzájárultunk.

A türelem győzelmet, a kitartás békét terem.

fl közigazgatási bizottság ülése.

Szatmárvármegye közigazgatási bizottsága folyó hó 12-én tartotta meg rendes havi ülését Csaba Adorján főispán elnöklése mellett.

Az előadókon kívül jelen voltak: Dr. Böszörményi Emil, Domahidy Viktor, Fa- lussy Árpád, Jármy Andor, Madarassy Dezső, Nemestóthy Szabó Antal, Szuhányi Ferencz, Toóth Mór. A távollevő tagok elmaradását a bizottság igazoltnak vette

Elnöklő főispán üdvözli a bizottsági tagokat s az újév alkalmából mindenkinek a legjobbakat kívánja. Dr. Falussy Árpád a bizottsági tagok jókivánatait tolmácsolja meleg szavakkal.

Dr. Péchy István személyi ügyekre

flz élet hajótöröttje.

Asztala előtt ült, kékes fekete hajfürtjei ziláltan hullottak nyakába. Már megirt vagy öt levelet, de az előtte fekvő papirha] mázból egyiket a másik után vette és mindegyikre csak egy pár sort irt. Búcsúlevelek voltak Valamennyi egyforma, rövid és banális. Végre elérkezett az utolsóhoz. Ez is éppen olyan és mechanikusan irta, mint a többit, csakhogy ez hosszabb volt. Befejezte és végigfutotta a sorokat.

„Midőn ezen sorokat olvasod, én már nem leszek többé. De nehogy azt gondold, hogy egy más városba utazom. Nem. Hanem meg fogok halni. Tudom neked kényelmesebb lenne, ha egyszerűen elutaznék, de nem vagyok hajlandó szivességeket tenni. Végzek magammal a legradikálisabban. Megölöm magamat. És ez is fog ártani a karrierednek. Te ugyanis azt mondtad, hogy azért nem élhetsz velem, mert árt a karrierednek, hogy a családod ellenzi, hogy esetleg elvegyél feleségül és te gyáván és hitványul felmondtál nekem mint egy cselédnek szokták, v

Csak azt kívánom neked, mielőtt örökre elhagynád ezt a világot, hogy egyszer átéld ezeket a gyötrelmeket és kínokat, melyeket én ma átéltem. Holnap eredj ki a Morgueba és ott láthatod ' Verát.“

Ezután borítékba tette a levelei, leragasztotta és megcímezte. A tükör elé lépett,

hogy borzas fürtjeit egy kissé megigazítsa majd magára vette sima fekete ruháját, mert e szűk ruha meggátolta volna az esetleges úszásban. Teljesen felöltözött és borzadállyal gondolt arra a pillanatra, midőn meghitt kis fészkét a rendőrség emberei felfogják kutatni. Avatatlan kezek széjjel fogják szórni a sok kedves emléket. Egyet sóhajtott és gyorsan kiszaladt a szobából, házból, ki az utcára. Itt egy pillanatra mintha megállt volna, de annál gyorsabb léptekkel sietett a folyó felé.

Sötéten és méltóságteljesen hömpölygőit előtte a nagy viz, mintha hívogatta volna. Igen — gondolta Vera végezni fogok, csak egy sötétebb helyet keresek, valami szamaritánus megakadályozna. Erre felé még járnak emberek, lejebb megyek.

És ment gyors léptekkel. Egyszerre csak valami köhögés féle neszt hallott a háta mögött, megfordult és egy magas fekete férfi alakot látott maga előtt.

A férfi nem szólt. Vera ijedten meredt, az ismeretlenre, kétségbeesetten elkiáltotta magát : Miért áll itt ? Mért nem engedte, hogy végezzek magammal. A férfi nem felelt.

A leány értelmetlenül nézte az ismeretlent. Hát mit akar ? A nyakamra akar hívni rendőrt, vagy megakar akadályozni.

„Eszem ágában sincs“ — felelte az idegen és leverte cigarettájának hamuját — ahoz, én csak mint járókelő végignézni, hogy úgy ugrik bele a vízbe.

Vera ijedten meredt a férfire, de ez nyugodtan folytatta :

Egy ilyen öngyilkosság nagyon érdekes lehet ón még — bármilyen hihetetlenül is hangzik — nem láttam ilyet soha. Halottam már hogy szakácsnők és a nép legalsóbb rétegeinek tagjai megteszik, de én még nem láttam engedje meg kérem, hogy ezt most végignézzem.

Vera összeborzadt és lázas szemmel nézte a férfit. A férfi arcán mintha egy gúnyos mosoly húzta volna széjjel a száját.

Ismétlem, hogy abszolúte nem fogom megakadályozni tettében, de mint a közönség, mert én a dráma harmadik felvonásának végén ismétlem mint a közönség fentartom magamnak a kritika jogát.

A reakció hirtelen beállott, Vera összerázkódott és elkezdett sírni, hagyta, hogy az ismeretlen elvezesse a folyótól.

Az idegen autót hozott, a leányt beleültette megkérdezte tőle a lakása címét és ő is beleült a kocsiba. Az utón egy szót sem beszélt.

Megérkeztek. Az idegen elküldte a kocsit és felkisérte a leányt lakásába. A szobába érve Vera boldogan ragadta meg az ismeretlen kezét és hálásan köszönetét rebogett.

A férfi érdeklődve nézte a kipirult bájos arcot és megkérdezte: Kedves kisasszony, holnap reggel feljövök hogylétte iránt érdeklődni. Most Isten Öuuol.

Vera levetette magát ágyába és azonnal mély és boldog álomba szenderült.