Szatmármegyei Közlöny, 1917 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1917-09-30 / 39. szám
Kagykéroly, 1917. szeptember 3039. szám XLIII. évfolyam SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők: osoo NAGYKÁROLYBAN, Jókay-utca 2. szám oooo Telefon 56. szám FŐSZERKESZTŐ: DARABÁRT ANDRÁS SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : PASXÁOY J4H 05 FÖMUNKATÁRS oooo MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP oooo ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évr-e helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve 6 K. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 6 korona. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. o „Nyilttér“ sora 60 fillér. tPolitiüai áivatoü. A politika eseményei hasonlatosak a divathoz. Nagy tetszések, ellenszenvek játéka. Mint az égi villám, mely erdőbe csap és lángba borítja a nagy környéket, akként világit be a politikai elet országokat, világokat. És a politika emésztő, megsemmisítő is tud lenni. Vérözön, népek temetője, láng és pusztulás járhat a nyomában. Az eltévesztett politika romjai alá döntheti a hazát és átkokat szülhet késő unokák ajkain. Egy évtized óta Európa minden népe egymást megölni akaró, háborús politikát folytat. Lángostort szőtt és azon törte a fejét, miként találhatna fel o!yan anyagot, mely egy hatalmas robbantással port és hamut csinál békés emberek, békés hazájából!! Mert az emberek, a mindennapi kenyérért küzdő emberek bé- j kések és jók voltak mindig e földön !! j A jóság régen elköltözött mitolünk, el- j hagyta a földet, hogy helyet adjon a rombolás angyalának !! Es most már tördelheti kezét a nagy világ, fekete posztóval vonhatják be az ég bíborát, az eltévesztett politika halottjait, a mártírok százezreit nem támaszthatják fel többé. A könnyek, régen kifolytak, szivek régen megh isadtak, sóhajok régen megostromolták az eget, de a politika még most sem akarja békés arcát megmutatni a világnak. És a népek, nemzetek köt yörgése, átka, mindhiába már! »Temetőből nehéz édenkcríet varázsolni, síró arcokra nem lehet egy könnyen felrakni a mosolyt. És mig a világégés nemzedékeket hamvaszt el, addig a politika mosni kezdi magát az emberi lélek tengerében ! Ámde nagyobb a könnyek tengere, semhogy egy könnyen felludná azt szárítani engesztelő politikák megadó mosolya ! ! Nagy türelmek hodáiya e föld, de a falakon már ki-kitör az elégületlenség lángja. És fejjelek ettől a lángtól, mert sorvasztóbb és borzahrfesabb a halál tü- zénél!! Ez a népindulat haragja. De miként az emberek mások, úgy változnak a politikát divatok is ! Körülöttünk forradalmak dúlnak! Trónok roncsain a né|indulat próbálkozik a politika uj divatjaival: a demokratikus alapokra helyezett - uj politikával! A határokon túl, j ai ^penin félsziget biiodalmában Róma -uiépe akarja megbüntetni önön testőrét,;“amiért hiaba hullatta vérét az alpo^ bérceijfj.,!! Nem lengedezhet olasz tnuffiP felett, nem gvulhat lángra a fiumei arsenál, ámde felgyűl a nép haragjának tüze Milánó és Roma utcáin ! A senkik lázadása a XX-ik század ellen ! ! Ezer éves múltjához, nyugodtságához, bölcsességéhez híven a magyar nem folytatja a politikának ezt az öldöklő fajtáját. A mi sokat szenvedett magyar népünk fenséges lelkiismerettel nyugodt szívvel jutatomra -vár a dúló csaták után ! Virágos sirh'antok alatt átlőtt fejű, véres testű hősök álmodnak a népek nagy hajnaláról ! A mi megértő, jóságos királyunk atyai szeretettel megkínálta a mi népünket ezer éves jogaival! Lelkűnkhöz, szivünkhöz küldötte az ő szerető szivét!! Nagy eszmék harcos fiait helyezte a mi miniszteri székeinkbe, hogy tolmácsolják előtte, mit kíván a magyar ! ! Nem lehetett többé felre vezetni a királyi jóságot. Nem lehetett többé a mi sóhajaiak előtt bezárni a Burgnak ajtóját. Itt van a mi kormányunk, akit a mai világ szült, akit mi akartunk. Itt van Szatinárvármegye, a mi szorosan vett kis hazánk, ide is elküldetett a királyi jóság, Ígéret, fényes záloga: a mi főispánunk, ki nem fülledt cassinók levegőjéből, Paris mámorából, vagy oroszlánvadászatokról jött hozzánk, hanem mi adtuk kezébe a vezérlő pálcát, itt élt közöttünk, itt *örült'jWKink, itt hallotta a panaszainkat s óhajtotta azt, amiért vágyva epekedtünk. A mi kormányunk még nagy harcok előtt áll. Még önön s megtévedt testvéreinkkel ineg kell vívnunk az eszmék nagy háborúját. És erre mindnyájan hivatalosak vagyunk, mert csak ezután jöhet el az a kor, midőn óhajaink testet öltenek ! ! fl táncosnő. Ősz — mondja halkan a szép asszony. — Milena, maga ősszel érkezett és szamomra mégis eihozta a nyarat, a forró izzó nyarat. Milena a férfi hangjában hallja a nagy izgatottságot. Ellerólóse céljából barátságosan mosolyog. — Már régen szavamat adtam Önnek, hogy szép birtoKát meg fogom tekinteni. JBron- ninsky gróf ur, itt az ideje, hogy beváltsam szavamat, mert nemsokára elutazom, még pedig hosszú időre,. Broninsky gróf meghajol. — Milena Ön el akar utazni ? A szép asszony tüzes, rozsdavorös haját megrázza. A táncosnő, aki divatban van, annak azt ki kell használni és nem szabad ünnepelni, mert a liir hamar hervad. Valóban nagyszerű szerződést kínáltak nekem, Nizza, Monte-Carló Milánó részére. És ezt a szerződést ön nem fogja eifo gadni, Milenal — Gróf Broninski felugrott Az asszony csillogó, sötét szetnn bizony • talanul néz a grófra. Maradjon Ön itt, mint Margruhovo úrnője mint az éti feleségem. A táncosnő arca el halványodott . . . Csendesen, csendesen hullnak a levelek ilyen csendesen hullnak az élet fájáórl az évek . . . Hallatlan ... i Ö még fiatal . . . még csak lurminoogy - éves ... és mégis ... az évek múlnak . . . mint ahogy a levelek. hullnak . . . Behunyja nagy sötét szemét . . . ismét óriási vágyat érzett a nyugodt élet iránt . . . Többet nem táncolni, nem táncolni helyről helyre, hazátlanul hanem piheni elrejtve lenni valahol . . . És itt nem lehetne-e édesen pihenni, ezen a nomesi polcon örökre ? Eissler, Taglioni is grófok feleségei lettek, ez nem nagy ritkaság . . . Én Önt nagyon, de nagyon szeretem. Milena 1 Milena kinyitja a szemét. — Gróf ur és ha valami gyónni valóm volna ? — Egy ifjúkori baklövés ? Gyónjon, hogy megbocsáthassak 1 Ez olyan szeretetteljesen hangzik. Büszke és lovagias a gróf megjelenése is kissé őszes hajával . . . Nem ifjúkori baklövés, ebben az irányban nincs gyónni valóm, — mintegy álomból hullik az asszony hangja, elfojtott hangon — egy fejezet a jelenből. — Beszéljen Milenal A 'főváros zajában ismerkedtünk meg. Ő még fiú. tizenhótóves De ón még sohasem láttam szebbet. Mint egy édes zeneliang, úgy megélénkült a táncosnő hangja. —- Nevettünk egymásra, beszélgettünk egymással. Leó és Lénának neveztük egymást és ezen nevek alatt irtunk egymásnak poste- restante, nem akartuk egymásnak elárulni a nevünket, ah ... de édes volt ez és milyen aranyos levelet ir ez az ifjú . . . Ideáljának nevez engem . . . Néhanapján találkoztunk és szaladtunk egymással a zöldbe, a napba . . . No . . . Milena ... és maga az övé lett ? Nem, gróf Broninsky, nem ! — Tehát semmi! Egy ifjú első rajongása több ennél ? — Nem több . . . Ö hetek óla utón van de mikor elbúcsúzott, megcsókolt. — De maga komikus, Milena 1 Egy tüzes gyerek csókja, semmi sem ártatlanabb ennél ! De ha én ezután a csók után vágyódnék, mint ahogy még semmit sem kívántául ezen a világon ? Ha az ön karjaiban sem felejteném az ő csókjait ? — Milena, maga önönmagát és engem kínoz I Ez egy. atyai hang. — Itt a kezem, csapjon fel! Nézze, hogy hullnak a levelek . . . Fáradt lesz tőle az ember és a hazája után vágyódó és a nyugtalan vándormadár fészkéhez kívánkozik. Milena meg akarja ragadni az erős férfikezét, akkor a szeme nagy lesz, gondterhes, merev . . . lehanyatiik karja . . . Valaki nesztelenül jött a kert pázsitján valaki hangtalanul áll a terasz ajtajában, valaki olyan meseszerűen szép mint egy isten .. . Egy ifjú ... Gróf Broninsky szeme követi nz asszony merev tekintetét és látja a fiát . . . — Leonor! Igen papa ... Te ismered ezt a hölgyet Borninsky Leonor szeme csillog, ekkor siót és ideális szép kékes fekete lmjával meghajtja és szemében könny csillog. — Oh csoda történt hogy ön itt van ? Nevet az apjára: te papa én már ismertem ezt a szép hölgyöt. n
