Szatmármegyei Közlöny, 1916 (42. évfolyam, 1-53. szám)
1916-10-29 / 44. szám
SZAT MARMEGYEI KÖZLÖNY az énekkar éneke után (Lányi: Sírjunk, sírjunk . . . ) Török Endre VIII. oszt. tan. a piaristák sirhelyénél mond beszédet, amelynek végeztével a kar újból énekel (Zsasskovszky: Tanár halálára). Ezután az ifjúság a katonák sírjaihoz vonul, ahol a himnusz eléneklése után Rittli Ferenc VIII. oszt. tan. mond beszédet az iljuság nevében a sírok kivilágítása ez évben az országos mozgalomnak megfelelően és a püspöki rendelet értelmében elmarad. — Uj udvari tanácsos. Ó felsége dr. Bihari Mór jónevü budapesti ügyvédet, aki Érdengelegen született és középiskoláit városunkban végezte, udvari tanácsossá nevezte ki. — Megbízás. Nagy Károly m. kir. honvéd hadnagy helybeli állomás- és ör- különitmény parancsnok a Magyar Szent Korona Országai Vörös Kereszt Egylete helybeli fiókja által fenntartott tartalék kórházi katonai parancsnok teendőivel is megbizatott. — Kitüntetés. 1916. aug. 30-án Őfelsége a király legfelsőbb elhatározásával elrendelte, hogy városunk fiának F'ürt Mór a 12. honvéd gyalogezred tartalékos hadna-/ gyának, aki jelenleg a helybeli vöröskereszt kórházban van ápolás alatt, az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartása elismeréséül a legfelsőbb dicsérő elismerés (signum laudis) tudtul adassék. Fürt hadnagy néhai Fürt Ferenc főrabbi egyetlen fia, a mozgósítás óta a harctéren volt ahol számos nehéz ütközetben vett részt és kétszer súlyosan megsebesült. Az első sebesülését - egy srapnel átfúrta kezefe- jét — az 1914. évi decemberi offenzivánál a Dunajec mellett kapta, a másodikat, súlyos haslövést — Volhyniában a 1. év júniusi nagy offenziva idején junius 21-én a m. kir. 13 ik honvéd gyalog ezred dicsőségteljes napján, amidőn századát támadásra vezette, 8 órát feküdt bekötözet- lenül egy gránát tölcsérben, mig egy derék honvéd ott tel nem lelte és reménytelen álapotban a segélyhelyre vitte, de hosszú és gondos ápolás és orvosi kezelés megmentette az életnek. — Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik egyetlen kis fiunk elhunytával fájdalmunkat részvétükkel enyhíteni igyekeztek és kik szeretett Lacikánkat virágokkal elhalmozni oly kedvesek voltak, ezúton mondunk forró köszönetét. Nagykároly, 1916. október 25. Akkermann János és neje. — Gyászeset. Sternberg Sándor magánzó a helybeli függetlenségi és 48 as párt alelnöke és oszlopos tagja, a Központi Takarékpénztár Nagykárolyban r.-t. volt vezérigazgatója, városi legtöbb adófizető bizottsági tag. f. hó 25-én reggel íé- 7 órakor 62 éves korában rövid szenve- pés után váratlanul elhunyt. Az elhunytban városunk egy müveit, széles látkörü, intelligens kereskedő polgárát veszítette el, aki a város ügyei iránt a legmelegebb érdeklődést tanúsította. Halála széles körben keltett mély részvétet. Temetése í. hó 26 ád d. u. 3 órakor volt a Kossuth- utcán levő gyászházból. Sternberg Sán- dorné Weisz Gizella férjét, Sternberg Anikó Vajda Pálné a harctéren levő főhadnagy férjével és Sternberg Ottó a Hugária Biztositó Társaság tisztviselője édes atyjukat, Sternberg Lipót magánzó testvéröccsét gyászolja az elhunytban. — Három millió nyolcszázötvenegyezer nyolcszázhuszonkét korona tizenkilenc fillér volt Az Est összes költségeinek végösz- szege 1915-ben. Ennyibe került ennek az amerikai arányokban fejlődött népszerű újságnak előállítása egy esztendő alatt. Ebből a hatalmas összegből csak a nyomdai költségek 1,515.032 fillérre rúgnak. Ilyen összegek teszik lehetővé, hogy naponként sok százezer példányban teljesítse független, megbízható és pontos hírszolgálatát. Az Est 1915-ben 213,769.750 példányban jelent meg. Az Est egyre fokozódó népszerűségét hirdetik ezek a magyar ujságirástörténetében példa nélkül álló számok. — Felhívás és kérelem. Az alakulóban levő Nagykárolyi Hangya Fogyasztási és értékesítő Szövetkezet elnöksége felkéri mindazokat, kik üzletrészeket jegyeztek, hogy az ellenértéket Oláh József pénztárnok urnái lehetőleg azonnal fizetni szíveskedjenek, hogy az üzlet mielőbbi megnyitása lehetővé legyen. Ezúttal tekintettel arra, hogy a Hangya az üzlet mielőbbi megnyitásához 30000 korona üzletrész jegyzését kívánja meg, felhívja az elnökség azokat, kik már eddig üzletrészt jegyeztek, hogy jegyzéseket emelni szíveskedjenek, mert csak úgy válik lehetővé az üzlet mielőbbi megnyitása, mert a tagok számának tulmértékbeni kiterjesztése ép a tagok érdekében nem kívánatos amennyiben a szövetkezet tagjait mindenféle hatáskörébe tartozó élei micikkekkel óhajtja ellátni, ami — ha a tagok száma túlságosan nagy lenne — bajosan lenne keresztülvihető. Az előmunkálatok folyamatban vannak és a szövetkezeti bolthelyiség valószínűleg november 15-én megnyílik. A Hangya értesítése szerint a tagok évi cukor és petroleum szükségleteinek biztosításáról már most gondoskodik. ' — Az erdélyi menekültek felsegélyezésére uiabban betol} t adományok : Hóba község 16 K 56 f, Mikola 125'30 K, Nagypalád 1032 K 70 í, Kömörő 119 20 K, Tyúkod 207 K, Szárazberek 11168 K, Pettyén 82'80 IC, Ti- szakóród—Tiszacseke községek 14190 K, Cégénydányád 21564 IC, Olcsva 112'80 IC, Zajta 87'27 IC, Nagypeleske 145'06 IC, Nyir- megyes 175 K, Szuhányi Ferenc 100 K, Börvely község 957 K 16 fillér. — Gyászeset. Nagy kiterjedésű családot borított gyászba Juhász Lajosné szül. v Nagy Teréziának f. hó 21-én történt gyászos elhunyta. A példás családanya temetése igen nagy részvét mellett ment végbe f. hő 24-én d. u. a Rákócy-utcai gyászháztól a ref. egyház szertartása szerint. Az elhunyt koporsójánál ICürthy Károly h. lelkész tartott mélyen megható gyászbeszédet. — Hazatérnek a menekültek. A belügyminiszter táviratilag rendelkezett az erdélyi hatóságoknál az erdélyi menekültek visz- szatelepitéséről. A rendelet értelmében a hatóság most összeírja a menekülteket, akiket 3 csoportban fognak otthonukba szállítani. A 3 csoportot gyors-személy és külön vonatokon fogják hazaszállítani. A gyors- és személyvonatok a hivatalos és hatósági személyeket, lelkészeket, tanítókat, orvosokat, gyógyszerészeket és birtokosokat is fogják vinni. A falusi népet a különvonatokon szállítják. — Humanitárius intézmény. Az iparfelügyelők tevékenységéről kiadott 1915. évi jelentésben olvasható, hogy a pozsonyi cérnagyárban szoptatószobát létesítettek, melynek használatától eleinte ugyan idegenkedtek a munkásnök, amely azonban az- év folyamán már szűknek bizonyult. A jövendő munkás generáció életerejét az ilyen intézmények igen kedvezően befolyásolhatják s igy azok létesítését tervszerűen működő propagándának kellene elősegíteni. — Aranylánc helyett vaslánc. A berlini lapok írják: A birodalmi bank aránykészletének kiegészítése érdekében megkezdték az aranytárgyak gyűjtését egész Németországban. Aranyláncok beszolgáltatóinak ízléses vasláncokat ad a bank emlékbe. A láncok háromféle kivitelben készülnek és felírásuk hazafias jelmondat, valamint az 1916. évszám. Az aranyláncok beszolgáltatási helyeiről külön hirdetményt adnak ki a lapokban. — A hivatalos széna és szalma ár. Szat- márvármegye területén a vármegye alispánja az önkéntesen felajánlott őszi és tavaszi széna és szalma átvételi árát a következőkben állapította meg: I. o. mm-ként 12 K, réti széna II. o. mm-ként 10 K, lóhere és lucerna széna mm-ként 14 K, gyéngébb 12 K, takarmány szalma tavaszi mm-ként 7 K, alomszalma őszi mm- ként 5 K 50 t. — A hagyma ára makón As utóbbi napokban ismét nagy arányokban emelkedett a hagyma ára Makón. — A múlt héten a foghagyma métermázsájáért 400 koronát, a vöröshagymáért pedig 83 koronát kértek. — A tényleges katonák családjainak segélyezése. A tényleges katonák családjainak segélyezését az Országos Hadsegélyző Hivatal lehetővé tette az által, hogy vármegyénk főispánjához 7747 IC 16 f-t kiutalt. Már több, segélyre szorult egyén részesült támogatásban. Akik egyéb támogatás hij- ján e segélyre igényt tartanak, az illetékes polgármester vagy főszolgabíró utján kérelmükkel forduljanak a főispánhoz. — Becs tehenei. Bécs városa 400 tejelő tehenet vásárolt s még 1000 darabot szándékozik vásárolni. — Élőállatok behozatala Szerbiából. Nagyvárad város közélelmezési ügyosztálya a múlt hónapban kérte a íöldmivelésiigyi minisztert, hogy tekintettel a város nagy idegenforgalmára és az ott összpontosított katonaságra, nagyobb mennyiségű szerbiai élőállatnak a behozatalát engedélyezze. A földmivelésügyi miniszter leiratban válaszolt a közélelmezési ügyosztály előterjesztésére és közölte, hogy 6000 darab élőállatnak Szerbiából való behozatalát engedélyezi. — Székely leány a fronton. Az erdélyi harctéren egy Kisgyörgy Amália nevű 21 éves székely leány is harcol. A hőslelkU Amália az oláhok betörése után katonának állott be és az árkászoknál szolgál. Szülei elmenekültek otthonukból és házukat feldúlták az oláhok. Elkeseredésében jelentkezett Oláhtalun a katonai parancsnokságnál, ahol felvették szanitécnek. Ki is képezték első segélynyújtásra. Ő azonban harcolni akart és az árkászokhoz ment. Csíkszereda mellett harcolt először. Tíz árkásszal azt a parancsot kapta, hogy amig egyik társuk felrobbantja a hidat, tartsák vissza az ellenséget. A parancs végrehajtása után visszavonultak Oláhfaluba. Itt szeptember 15-ikén ütközet volt: a falu teljesen elhamvadt. Innen Székely- udvarhelyig vonultak, ahol azt a parancsot kapták, hogy egy hidat robbantsanak fel. Amig az egyik árkász a robbantást véPátria“ papirspárga A rekvirált kenderspárgát teljesen pótolja az elsőrangú és az gjHp““ eddig forgalomba levő minőségekkel össze nem hasonlítható 99 Raktárról bármily mennyiségben azonnal szállítható. Ára: IV2, 2, 2V2, 3, 4 mm. vastagságban K 3-60- Legkevesebb fajtánkként 5 kg.-os postacsomag költségek és érték utánvéttel. Zsákzsineg vágva és kötegelve kg.-ként 4 K. Minden megrendelést késedelem nélkül elintézünk. Állandó nagy raktár. DPé,trIa/fc pa/plrg^dr ptrsÄsZtaedäsi irodá)a Ma0yar' Budapest, VI!., Rákáczy-ui 6. — Telefon 83—63. Megyei képviselők, ügynökök, utazók kerestetnek. 99 HARCTÉREN KÜZDŐ SZERETTEINKNEK KÜLDJÜNK jfflODIAMO-CLUBSPECIALITÉ HÜVELLYEL készített CIGARETTÁKAT, hogy lássák, Ijogy nekik npnderjből a LEGDRAgAbBAT, (egy doboz 70 fillér) tehát a LEGJOBBAT is, Választjuk! it —