Szatmármegyei Közlöny, 1916 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1916-09-17 / 38. szám

Nagykároly« 1916. szeptember 17.

38. szám.

m

XLll. évfolyam»

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Tóvá alap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők: aioo NAGYKÁROLYBAN, Jókay-utca 2. szám oooo

Telefon 56. szám

FŐSZERKESZTŐ:

ŰR. ANTAL ISTVÁN

I SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : PÁSKÁDY JÁNOS

I FÖMUNKATÁRS

oooo MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP ooon

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

Egy évre helyben házhoz hordva 5 K, vidékre postán küldve 8 K. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 5 korona. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. o „Nyilttér“ sora 60 fillér.

Félre kislelküek !

Sóhajok szállnak a levegőben, menekülők ezreit szállítják a vonatok, a tájékozatlanok nagy és kishitüek kisebb száma bizonyos lelki szorongással figyeli az »azt hallottam« vagy »azt mondják«-kai kezdődő össze-vissza való fecsegéseket.

Ezekből a sajnos jelenségekből végezzünk először is az argumentumoknak kínálkozó menekülteket szállító vonatok dolgával.

Nem lehet letagadni, hogy voltak és vannak menekültek. Erdély határa nagy és a legalávalóbb ellenségünk a veszett kutya módja szerint orvul támadt reánk, könnyű szerrel, olcsó diadallal csapott le határmenti falvainkra, városainkra, mi természetesebb tehát annál, hogy ezekből, valamint a közeli környékből is menekült a lakosság, magával cipelve amit csak lehetett. Na már most, ha figyelembe vesz- szük, hogy az elsőrendű fővonalaikon járó vonatok is kétezer embernél többet nem tudnak a legveszedelmesebb zsuffolás mellett sem egyszerre felvenni, akkor ezeknek az igazán menekülőknek elszálli tásához is sok vonatra volt szükség.

Már most nagyon jól tudjuk, hogy a mai világban a vészes hírek szédületes gyorsasággal terjednek, sőt terjedve formájukban és tartalmukban erősen megduzzadnak. így történt ez alkalommal is és ennek következtében a menekülők száma hatalmasan megnőtt olyanokkal, akiknek erre egyáltalán nem volt okuk s akár ma is békésen ülhetnének kényelmes otthonukban.

Az ilyen feleslegesen aggodalmaskodók száma szinte nagyobb az igazi menekülők számánál, pedig még ezek között az igaziak között is sokan vannak olyanok, akiket a menekülésre nem az ellenség kényszeritett, hanem -- nehogy esetleges harcvonalba keiüljenek. hatóságaik telepítették ki őket, tehát abban a helyzetben vannak, amelyikben voltak a múlt év nyarán a Tasnádorr időző olaszok.

Ezeket figyelembe véve ugyebár, hogy mennyire összezsugorodik előttünk a valódi menekültek száma.

És ilyen arányban kell megritkuljon a sóhajok, illetve sőhajtozók száma is, de kell, hogy csökkenjen a szorongva aggodalmaskodók sora is. A valótlan és rémhírek terjesztőit pedig juttassuk csak a hatóságok kezére, akik’felettébb hasznos munkát végeznek, ha minél nagyobb számban ezeket a közveszélyes locsogókat.

A kishitüek szánalomra méltó csapata részére nincs orvosságunk és nem fáradozunk velük szemben sem bizonyítékok, sem indokok összehordásával, hiszen tudjuk, hogy úgyis hiába való munkát végeznénk. Egyszerűen sajnáljuk őket, akik nem képesek követni a jobb lelkiieket törhetetlen bizalmukban, hanem vagy megtört lélekkel teljesen átadják magukat a kétségbeesésnek, vagy csodákat várnak, amely megmenti őket.

No hát. ha csodákra számítanak nem fognak csalódni, látni fognak csodákat, nem ugyan olyanokat, amilyeneket ők képzelnek, ele látni fogják katonáinkat, amint verik kifele az ellenséget Erdély megyéiből, nem fognak ráismerni a magyar fiukra, mikor az adott órában mint a kentaurok rohannak és tiporják síét a piszkos, rabló fajzatot. Nem tigrisek, párkányok lesznek ők, akik túlvilág; hala ómmal fogják megtisztítani Erdély határfiérceit.

Az Istent káromolja az, aki feltételezni merészeli, hogy a magyar katona, aki eddig a félvilággal harcolt, most tehetetlenül tűrje, hogy a bocskoros csorda nyugodtan telepedjen meg ezekben a vérrel annyiszor megszentelt völgyekben.

Ilyen gyalázatot megtörténni nem enged ennek a hadseregnek dicső hírneve, de nem tűrhet ennek a nemzetnek most legragyogóbb presztízse.

. A halhatatlan Petőfivel kérdezzük ; Azért éltünk hát át hosszú ezer évet ? . . . és felelünk reá, hogy most éppen ez az ellenség legyen halálunk okozója? Nem! Ha el is kellene buknunk, módunk van reá,

hogy ezt a gyalázatot kikerüljük és ha az van írva e nemzet részére a sors könyvében, hogy elbukjék, vágja ki ezt a hatalmas tölgyet egy hatalmas nagy hatalom, de ne faricskálja össze a kérgét egy haszontalan stréber náció garasos bicskája, mert ezt nem tűri meg ennek a nemzetnek hagyományos büszkesége.

De ez a büszke nemzet nem bukhatik el, ez az ország meg nem csonkulhat egy barázdával sem, mert igy akarják fiai, igy akarják szövetségeseink és igy akarja a Magyarok Istene.

Végezzük Petőfivel: Élni fogsz hazám, mert élned kell! Dicsőség és boldogság lészen a te életed. Véget ér majd a hétköznapi vesződség, várd örömmel a szép dicső ünnepet!!!

Bodnár György kitüntetése.

Kevesen kezdünk lenni. Valami természetes tehát, hogy ha egyikünk-mási- kunk, főleg a mai sivár világban, kiemelkedik a köznapiságból, hatványozott éberséggel irányítjuk reá figyelmünket.

Most, amikor Ő Felsége a kir tanfelügyelő urat a Ferencjózset rend lovagkeresztjével tüntette ki, szivünk egész melegével köszöntjtik öt, mert érdemes férfiút ért O Felsége kegye, nrfit legjobban bizonyít, hogy a társadalom egész természetesnek találta kitüntetését s őszinte örömmel és megelégedéssel vette tudomásul.

Bodnár Györgynek munkásságát szeretném jellemezni. Megpróbálom pár vonással rajzolni életrajzát, jellemét. De ha igazán akarnám jellemezni, akkor el kellene dobnom a tollat s megragadnom úgy az ecsetet, amint azzal az urbinói mester Ezechiel látomásának repülő csoportját vázolta, de nem próbálom meg a szellemi nagyságokat utánozni, hanem csak olyan egyszerű és igaz képet rajzolni, mint amilyen egyszerűek, de igazak Giotto lebegő angyalai.

Született 1869 ben. A tanítás és nevelés iránti szeretetet már a családi környeSir Roger Casement levele, találó kritika Angliáról

A Newyork Times című amerikai újság május 21-iki számában közli az angolok által halálraítélt és kivégzett Sir Roger Casement levelét Bingelow újságíróhoz.

Philadelphia, 1915. IX. 110.

Tudom, hogy előbb-utóbb mégis csak angol börtönben fogok meghalni ir árulás miatt. Ha szivemben gyilkos szándékokkal járnék Németország ellen, amely Irhonnak sohasem vétetett, akkor természetesen derék „hazafi* volnék, de mert azért szállók sikra, hogy szegény, vitéz és körmyenhivő honfitársaim otthon maradjanak és ha már harcolniok kell, csak Írországért harcoljanak, ezért áruló vagyok. Ilyen az ironája az angol demokráciának. Az Isten óvjon meg bennünket az olyan demokráciától, amely békében más népek kifosztásán hizik és mindenütt háborút szit és nyo- moroságot idéz elő, ahol kapzsisága, gazsága és kielégíthetetlen hatalomszomja konfliktust követel. Mindig más népek vérével vezet háborút, — idegen országban, ahol idegen várost pusztíthatnak el. Azon a napon, amelyen Anglia egy invánzió borzalmait fogja végig szenvedni és saját testén fogja érezni a háboj rut, béke lesz a földön, de előbb nem. Ezért ' a civilizációnak arra kell törekednie, hogy I megsemmisítse Angliának az ivánziótól való biztonságát, úgy azonban, hogy külpolitikai intrikáinak és háborús igazgatásainak felelőssége magára és szövetségeseire essék visz- sza.

Ha Londonban végigszenvedték volna azt amit Brüsszel, Löwen és Lüttich végigszenvedett, már neiu volna háború Európában. Londonban csak akkor idézték fel a rettenetes háborút Németország ellen, mert kapziságukban és hatalmi szórajukban biztosak voltak benne, hogy őket megfogják kímélni 'a háborúval járó szenvedések.

Tudom mit dolgoztak éveken keresztül a Táborim, ismerem a londoni külügyi hivatal terveit- Mindig figyelmeztettem az embereket arra, hogy üzelmeiknek mi lesz a következménye, de rám sem hederitettek. Attól a naptól fogva, amelyen Németország a tengeren akarta keresni a jövőjét, Anglia elhatározta megsemmisítését. E célból hajlandó volna Amerikával osztozni a világkereskedelmen.

De Anglia csalódni fog számításaiban és ha most győzne is, Németország fel fog támadni. — Lehet, hogy Amerika felül csábításainak, mert itt is, akárcsak Angliában, komoly munkára senki sem gondol. Menynyivel különbek a németek, akik nem riadnak

vissza a háláitól sem, ha a haza követeli tőlük áldozatul és patakokban ontják vérüket ügyükért.

Ami engemet illet, azon fáradozom, hogy becsületes ir honfitársaimmal az összetoborzott ir önkénteseket fölfegyverezzem. És ha egykor az Írek el vannak látva fegyverrel, akkor Isten segítségével urak leszünk otthon és vé- gigkiizdjük az önvédelmi harcot. Sokat kellett segítenünk más népek kizsákmányolásában, oly hatalomért, amely hennünket kíméletlenül és önző célokkal békóba vert. Tiszta szivemből imádkozom, hogy bár győzne Németország az Angol kapzsiságokon, orosz erőszakon,, a szerb orgyilkosokon és a „japán“ lovagiasságokon.

Az olyan országnak, amely mindig azt állítja, hogy politikája a biblia szerint igazodik, csinos társai vanak. Cromwell gazságai ugyanabba a fejezetbe tartoznak, amelyek a brit fegyvereket mindig sugalmazták, akár az amerikai függetlenség ellen, akár az Írek, hinduk, törökök, talárok ellen és most a teutonok ellen. Remélem, hogy Anglia végre saját testén érezze a háború borzalmait.

Ha a mindenható csak kissé protenstán- sul érez, úgy Németország mellett kell lennie Európa logbékesze.etőbb népénél, amely nemzeti létért küzd, iparáért, kereskegelméért, saját fennmaradásáért. R. C,