Szatmármegyei Közlöny, 1916 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1916-09-10 / 37. szám

POLITIKAI LAP SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Hová alap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők: o>oo NAGYKÁROLYBAN, Jókay-utca 2. szám oooo Telefon 56. szám FŐSZERKESZTŐ: DR. A FIT £ I. ISTVÁN SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : PÁSKÁDY JÍN OS FÖMUNKATÁRS '•át >'\. 0000 MEGJELENIK MINDEN VASARNAP 0000 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre helyben házhoz hordva 5 K, vidékre postán küldve 8 K. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 5 korona. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. o „Nyilttér“ sora 60 fillér. A menekültek. Az ország minden vidéke újra meg­telik azokkal az alakokkal akikkel már | egyszer, ezelőtt egy évvel, az orosz be­töréskor megismerkedtünk. Talán az arc­vonásaik mások, a nevük más, mint volt egy év előtt, de a sírásuk, a szenvedésük, a szomorúságok egészen bizonyosan ugyanaz. Jó meleg otthont hagytak el ők is, puha párnákat, kedves falakat, bájos kerteket, elhagyták, mert 1 egy gonosz, agyafúrt szláv ésszel kifőzött terv erősza­kos szóval szólt bele az életükbe, mert a gaz árulás rárohant házaikra, otthona ikra. Az ország békés vidékein, ahol még ma is kevésbbé érzik a háborút, egyszerre megszaporodik a nép, mintha nem is volna háború, oly népesek ismét az utcák, pedig éppen ez a népesség jelenti a háborút. Az ország szemefénye, kincseskam­rája, Erdély menekültjei kérnek menedé­ket, jó bánásmódot, támogatást azon vi­dékek magyarjaitól, akik messze vannak a háborútól, ahová még nem ért el az árulók, esküszegők, durva keze. Tudjuk: ez a háború! Tudjuk, hogy a háború lángfolyamát nem lehet ott meg­állapítani, ahol éppen hosszú évtizedek, vagy évszázadok előtt határcölöpöket vert le, határsorompókat állított tel az emberi ész és értelem. A háború lángfó- lyama elem, amely elemi erejével ledönt mindent, ami emberi és véges, és ami ke­resztülcsap a politikai határokon. Erdély déli részéből menekülni kellett az embe­reknek és megvagyunk győződve, hogy a menekülés ideig-óráig tartó és diadalmas visszautazássá fog válni nem hosszú idő múlva. De addig? Addig minden országrész­nek, amelyet nem érintett közelről a há­ború szele, minden embernek, aki távol van, távol áll a háború magvától s csak az újság hasábjairól ismerte meg a hábo­rús veszedelmeket, szive minden melegé­vel, eszének minden mozdulásával, vagyo­nának minden krajcárjával segítenie, tá­mogatnia kell azokat, akik menekültek. A háború áldozatai ők, azé a hábo­rúé, amelyet nem mi idéztünk fel, nem mi akartunk, amelyet ránk kényszeritettek és amelyet most végtelen dühvei és végső elkeseredettséggel folytatnak, mert ha nem gyűjtik össze minden erejüket, nem i szorítják össze a fogukat és nem küldik maguk elé harcolni, az idegen, kis nem­zetek fiait, akkor végleg elvesztettek. Az erdélyi menekültek megérdemlik a legnagyobb, legőszntébb, legmelegebb I támogatást mindenki részéről, aki itthon j ül és akinek nem kellett idegen hordák ! pusztítása, vadsága, dühe elől menekülnie, j Nem tudunk elképzelni olyan nagy ado- ; mányt, olyan jóságot, amely sok volna, ! amely túlbuzgóságnak volna tekinthető, ezekkel a lerongyolt, sápadt, mindenüket vesztett menekült testvéreinkkel szemben. A társadalom eddig is szép példáját mutatta az egységnek, amióta a háború tart. Mutassuk meg most is, hogy az or­szág egy, tüntessünk minden ellenségünk ellen éppen azzal, hogy magunkhoz ölel­jük azokat, akik szenvednek a hazáért, akik földönfutókká lettek, csak azért, hogy csapataink erejüket összegyűjtve, ott tá­madhassák meg az ellenséget, ahol a tá­madásuk lendületet kaphat, ahol biztos si­kert jelent minden egyes ágyú és puska­lövés. Majd ha vége lesz ennek a nagy is­tenítéletnek és egy ősz szakállu tudós megírja ennek az országnak a közállapo­tait a nagy háború alatt, találjon arany szavakat, annak leírására, hogy miként fogadták a még békés országrészekben a magyarok tárt karokkal, nyílt szivekkel azokat, akik már közelről megizlelték a háború szenvedéseit. Krisztusi jótéteményt tegyünk és ak­kor megérdemeljük majd, hogy a béke va­lóban Megváltás legyen a számunkra. „ft diplomáczidi összeköttetés/' Anglia hatalmas urai kiadták a jel­szót, hogy azért, mert Németországban teljes joggal és igazságnak megfelelően kivégezték Fryatt angol kapitányt, a há­ború után sem fognak diplomácziai össze­köttetést létesíteni Németországgal. Nem törődünk a diplomáciai össze­köttetés fennállásának vagy nemlétezésé­nek politikai részével, annak hatásával és következményével, de Anglia lelkületére levonhatunk ebből a jelszónak kikiáltott programúiból egy kis következtetést. Az emberiség legnagyobb katasztró­fáját éljük át most. Az özönvíz alkalmából sem pusztult el annyi emberélet és nem változott annyit a világ, mint ezalatt a két esztendő alatt, soha ilyen erőszakos beavatkozás még nem irányította nemze­tek, népek és emberek életét és most e nagy katasztrófa közepette, amikor ha egymással politikai háborúban is állunk emberileg egymással kellene éreznünk ä tölgyek. Orosz fronton, szept. fió. A d . . . . i tölgyöknek sajátságos for­mája van, magasak, erősek, hatalmasak de su­dár törzsük csak közepétől kezd lombosodni és az ágak olyan rövidek, hogy a tölgyek mint karcsú és sudár gyertyánfák merednek az égbe. Jó télmagasságig kopárak, mezíte­lenek, ág és lombtalanok. A háború formálta át őket, a büszke töl­gyeket, ameljek évtizedek óta változatlanul állanak itt. Évtizedek tele, nyara, förgetege, villámcsapása nem ártott nekik és most egyet­len, még csak nem is teljes esztendő átnyirta őket, mint jámbor kerti Taxulbokrokat a ker­tész ollója. Puskagolyók tördesték le az alsó ágakat, ölték meg őket, fojtották meg csirá­jukban a lombokat, gránátszilánkok nyirbálták meg a koronájukat; — d . . . . i erdő egy esztendő óta harcban áll, saját testével vé­delmezi a katonákat, akik a földet védik amelyen áll. A tölgyek is küzdenek, harcolnak halottaik és sebesültjeik vannak. Itt fekszenek közöttük a halottak, akiket derékba tört a grá­nát, csonka törzsükkel merednek az égbe, mint merev halottak kitárt karjai; kétségbeesetten, holtan és mégis elevenen, Mások gyökerüktép- te hevernek a földön, levelük nem bajt, gyö­kereik a levegőbe kapnak, mint a mellbeiőtt ember utolsó percében a levegőbe akar ka­paszkodni, hogy el ne bukjék. Tompán ásít mellettünka tölcsér, amelyet a gránát vágott amelyik a gyökerüket kitépte. Sok halottja van a harcoló erődnek és meg több sebesült­je. Majd minden tölgy magán hordja a harc bélyegét Leszakított ágak behegedt sebei, go- golyószakitotta sebek a kérgen, ahol kilátszik az élőfa mezítelen fehér húsa, golyóverte ap ró lyukak látszanak mindegyik tölgyön. Kér­güket lehántotta a golyózápor, itt-ott egy gyujtógránát szénné égette valamelyiket, hogy üszkös, fekete ágai esdőn, kétségbeosatteu kö­nyörögve merednek az égbe és minden ilyen seb a fáknak talán egy megmentett ember­életet jelent. Mert az erdő szélén már az el­lenség áll és a tölgyek nedves zöld lombjai között a halál kuporog .... Árkok futnak keresztül-kasul az erdőn mint kardhasitotta sebhelyek egy halott testén gránát-tölcsérek ásítanak, mint apró lősebek. Álig lehet egy lépést tenni ebben az erdőben, hogy meg ne csörrenne a láb. Nehéz gráná­tok vadul csipkézett szilánkjai hevernek min­denfelé, leszakgatott rézpántok, srapnelhüve­lyek, sárgaréz orosz és aluminium japán srap- nelgyujtók. Ólom töltelékgolyók, hegyes pus­kalövedékek, mellettük konzervdobozok, ke­ménypapirosból való tölténydobozok, szijjak, patrontáskák. Itt-ott egy összegyürött tábori levelezőlap halvány rózsaszínű foltja világit elő sápadtan a zöld bokrok közül. D . . .'. : n éjjel és nappal, szakadatlanul a nyugalom perceiben is lolyik a harc, mert ez a magaslat zárja el a cár csapatai elől az utat. Ötven lépésnyire egymástól lesik egy­mást az ellenfelek, beásva a puha agyagba. Drótsövény veszi körül az egész erdőt mint valami féltett vadaskertet. Puskagolyók sivi- tanak a fák közt, vágnak felcsattanva a leve­lek közzé sivitásukat megsokszorozza a visz- hang, hogy zugnak, mint óriási darazsak. Grá­nátok jönnek üvöltve, robbanásukat megszáz­szorozza a viszhang és a szétforgácsolt ágak recsegése. Szilánkok vágnak belé a fákba, amelyek mereven, részvétlen bámulnak maguk elé — megszokták már az ilyesmit. Emberek suhannak a bokrok között, fát, lőszert, deszkát cipelnek; drótkötélpálya apró csilléi hozzák szakadatlan az élelmiszert. Éjjel felvillannak az orosz fényszórók, tüzes ujjaik lassan tapo­gatják az erdőt, bemásznak a fák közzé, hogy hosszú, fantasztikus árnyak kúsznak a fekete tölgyek között. Világitó pisztolyok vetnek va­kító fénykúpot az erdőn, hogy a kis temető fehérkeresztjei megcsillannak egy pillanatra a ragyogó fényben, amelyben úgy állanak a a sötét tölgyek, a fák közül rejtett ütegek ugatnak, hü érckutyák; a föld alatt pedig fojtó, levegőtlen, tárnában meghajoltan, pislogó olaj mellett tolja előre aknáit a szappőr. És mégis él az erdő. A harc közepén százszor megsebezve, maga is harcolva, szen­vedve és kínozva, teli régi és friss sebhelyek­kel, tovább éli a maga régi, csendes és rejtel­mes életét. Zöld páfrányon közül csudálatosán lila, nagy íriszek ütik fel a fejüket, nagy fe­hér gombák buknak elő a gránáttölcsérek mé­lyén, apró források fakadnak fel az ismeretlen mélységből és csobognak vékony erekben le­felé. Bogarak rajzanak zúgva, lepkék kerge- tőzuek, madarak csicseregnek a fák között és néha apró, szétszakgatott, véres testekre akad az ember az aljában. A temető keresztjei közt mókus ugrál ... És ha leszáll az éj sötétje, az erdő nem alszik, nem némul el, figyel és fülel;-a villámló felcsillanó és cikázó éj­szakában ágyudörgésen és fegyverropogáson is átsir a baglyok rikoltó szava. Az erdő halhatatlan és örökkön élő.

Next

/
Thumbnails
Contents