Szatmármegyei Közlöny, 1916 (42. évfolyam, 1-53. szám)
1916-08-13 / 33. szám
Nagykároly» 1916. augusztus 13. 33. szám XLII. évfolyam POLITIKAI L AP SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők: 0300 NAGYKÁROLYBAN, Jókay-utca 2. szám oooo Telefon 56. szám FŐSZERKESZTŐ: OR. ANTAL ISTVÁN SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : PÁSKÁDY JÁNOS FÖMUNKATÁRS 0000 ooodv MEGJELENIK MINDEN VASARNAP ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre helyben házhoz hordva 5 K, vidékre postán küldve 8 K. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 5 korona. Hirdetések jutányos áron közöltéinek, o „Nyilttér“ sora 60 fillér. $8SÍ A szükség nagy mester. Sok baj származik a háborúból, az ilyen hosszú lajtából pedig, mint a mostani igazán özönével szakad ránk. Ha aztán ezeket a bajokat rostáljuk, azt vesszük észre, hogy hull abból ki bőven, soknak csak azért tetszik, mert nagyon is hozzá voltunk már szokva a kényelmességhez, bőséghez, a dőre hiúsághoz, sokszor meg igazán a pazarláshoz is. Utóvégre ki tog tűnni, hogy becses tapasztalatokhoz, hasznot hozó tanulságokhoz juttatott a háború, amely lett légyen akármilyen hosszú, elébb utóbb csak vége lesz, eljön megint a rendes békés idő, amikor ezeket a tanulságokat, tapasztalatokat aprópénzre váltjuk lel s csak csodálkozni fogunk, hogy egy világháborúra volt szükségünk annak megtanulására, hogy okosabban, olcsóbban, ész szerübben és egészségesebben éljünk. Vessük csak össze a háborús két év ruha, cipő számláját az azelőtti két év számlájaival, s azt fogjuk tapasztalni, hogy az uralkodó nagy drágaság dacára is aránylag sokkal kevesebbet költöttünk, egy-két tisztítás, kivasalás, sőt egy pár csinosan alkalmazott folt a különben tisztán tartott ruhán fel sem tűnik, egyáltalán nem vált ki szégyent, lenézést. A kétszer- háromszor talpalt, boritott cipőn sem ütközött meg senki, sőt, ha a tekintetes ur cipőjén egy kis foltot vettünk észre, azért csak tekintetes ur maradt és csak a jellemen, vagy becsületen ejtett folt lehet de- honesztáló, ha vadonat uj lakk cipőben *** jelenik is meg vele az illető. Vagy vegyük csak figyelembe a háborús élelmezést; tapasztaltuk-e, hogy azóta sápadtabbak, soványabbak az emberek ? Lett-e csak kis százalékban is nagyobb a S romorbetegek száma ? Pedig Karlsbad, arienbad, sőt Bikszád vagy Koritnica is kevesebb embert lát mostanában, mint a békés boldog időkben. Mi magyarok különben is híresek voltunk arról, hogy zsírosán, lüszeresen eszünk mindent, most a zsírral, fűszerrel egyaránt csínján bánunk, már pedig még a laikus is tudja, hogy ez az egészségesebb is. Egészen uj nemüt fedeztünk fel, amit eddig az álszemérem eltagadott asztalunkról, vagy a megszokás miatt nélkülöztük. A mézet például csak egy vacsora utáni nyalánkságnak tartottuk, pedig ugy-e magában véve is igen kellemes és tápláló vacsora telik ki belőle. A burgonyáról sokan azt hitték, hogy csak garnirungnak való, pedig ügyesen készítve magában is nagyon kielégítő tápszer, zsírral, vajjal meg elsőrendű fogás. Avagy belepusztult-e valaki a hus- hiányba? pedig hányán esküdtek reá, hogy anélkül nem tudnának élni. így van ez sok egyébbel is. A dohányos az olcsóbb dohányfélével is megelégedett, ha nincs különlegesség, jó a közönséges is, regalitász helyett jó a kubanosz is. A papiros drágulása szintén takarékosságra tanít. Még a hatóságok is uzusba vették a tél és negyed iveket, sőt hova tovább az ügyvitel egyszerűsítését is hamarább dűlőre viszi a papír szükség mint az eddigi sok okos koponya e részbeni munkája. ; A termelést eddig csaknem általánosan parasztnak való foglalkozásnak tartották, ma a nagyságos asszony ugorkát ültet, csirkéket nevel s úgy találja, hogy ez nemcsak hasznos, de egészséges és szórakoztató foglalkozás is. Általában a cseléd mizéria ma nem olyan nyomasztó dacára, hogy sok helyütt télannyira apadt le a létszám, a több foglalkozás a háborúval járó izgalmak dacára a nagyon is divatba jött idegességből sokan kigyógyultak, a migrén és indiszpozi- cióra nincs idő. A háború követel oldala nagyon túlterhelve, írjuk ezeket is legalább a tartozik oldalra, elég nagy lesz az egyenleg úgyis. Borágó. Baudisz Jenő. Nagy csapás érte Szatmárvármegye tisztikarát Baudisz Jenő, tb. főügyész el- hunytával. Eg}7 minden tekintetben kiváló egyéniség és éppen ezért közbecsülésnek és köztiszteletnek örvendő tisztviselő, rokon s jóbarát költözött el benne oda, hol nincs fájdalom, sem aggódás többé. Most, amikor a kegyetlen halál úgyis gazdagon arat az emberek soraiban, kétT szeresen fájlaljuk az elköltözöttet. Megboldogult azok közé tartozott, akik sohasem keresték a zajos nyilvánosságot, hanem a maga hivatása körében önzetlenül, becsületesen, vasszorgalommal munkálta a közt, a mások boldogulásának javát.Megboldogultat lapunk révén meg szoros és kedves kötelékek is fűzik hozzánk, mivel lapunknak éveken keresztül szerkesztője is volt. Temetése f. hó 11-én, szombaton d. u. 4 órakor ment végbe óriási közönség'' részvétele mellett. A család a következő gyászjelentést adta ki: »Baudisz Janka testvérhuga, Majos Károly testvéröccse, a maguk, az alulirt és a nagyszámú többi rokonok nevében is a gyászoló szív legmélyebb fájdálmával jelentik forrón szeretett testvérbátyjuk, a gyöngéd ideiglenes gyám, jó rokon és hü barát Baudisz Jenő ügyvéd, Szatmárvármegye árvaszéki ülnök és elnökhelyettese, utóbb árvaszéki ügyész, tb. íőügyész becsületben eltöltött életének 63-ik évében f. hó.9-én reggel 6 órakor hosszas megnyugvással tűrt szenvedésteljes betegség és a halotti szentségek ájtatos felvétele után az Urban való elhunytát. Drága testvérünk földi részei f. hő 11-én d. u. 4 órakor fognak a rk. egyház szertartása szerint a gyázháztól (Verbö- czy-utca 39. sz.) a mesterrészi temetőben levő családi sírba örök nyugalomra téA túsz. Rongyos kis galíciai falucskába értünk. Sem a külseje, sem pedig amit hallottunk róla, nem volt valami bizalomgerjesztő. Főhadnagyom ki adta a parancsot, hogy egy túszt kell fogni. Az mégis jobban ért a nép nyelvén, hiszen ő is közzéjük való. Az majd megmagyarázza a parasztoknak és a zsidóknak, hogyha a katonaság ellen bármilyen merényletet mernek elkövetni, úgy ő fog lógni. Túsz gyanánt térmészetesen mindig a legértékesebb és legértelmesebb embert választja ki a katonaság. Négy embert magam mellé véve elindultam a pópa háza felé. Kis útbaigazítások után csakhamar oda is érkeztünk. Jövetelünkre ijedt arcokat, rohanó alakokat pillantottunk meg. Egy alázatoskodó asszony sietett elibünk és mindenáron leakart rázni a nyakáról. Oly feltűnően kiakart tessékelni az ajtón, hogy már szinte kötelességemnek tartottam a házat átvizsgálni. Két emberemet a kapuban hagyva, beindultam as első szobába, felfedező köru- tamra. Csodák csodája, a szobában a legkülönösebb villamos készülékeket találtam. Hm! Minek ide, ebbe a rongyos istenmögötti falucskában egy drága és uj szikra készülék és az elemek ? Eleget láttam már itt, benyitottam a következő szobába. Ott ült a pópa fehérkendővel az álla alatt. Előtte egy paraszt borotvával nyeste a pópa ősz*entsége hosszú szakállát. A földön levő hosszú hajfürtök arról bizonykodtak, hogy a fickó nyiratkozott. Orthodox papoknak nem szabad borotválkozniok és nyi- ratkozniok. Egy emberemet elszalasztottam a csapatomhoz, hogy jelentse a látottakat felettes hatóságomnak. En pedig egy másik emberemet őrnek hátrahagyva, elindultam túszt keresni. A falunak bírája nem volt, már tavaly átszökött az oroszokhoz. Vezetőm utasításomra a község legidősebb zsidójához vezetett. Jövetelünkre a falu zsidósága összeszaladt és olyan bődiiletes lármát csaptak, hogy majd megbolondultam. Nagynehezen tudtam csak lecsillazitani az izgatott tömeget, megnyugtatván őket, hogy senkit sem akasztok fel. A 70 éves öreg pátriárka lábaim elé borulva könyörgött, hogy ne bántsam. Szakállát és haját tépve, midőn megtudta, hogy miről vau szó. De nem használt semmi szó, semmi könyörgés, az öregnek velünk kellett jönni. Igyekeztem neki megmagyarázni hogy mi a haja szálát sem görbítjük meg, ha ő a falu nópénnk megmagyarázza, hogy ne merjenek ellenünk merényletet elkövetni. Az ő személye — mint a zsidóság vezetője biztosítja ezt nekünk. „Hogy biztosíthatom én ezt tiszt Ur ? Ki vagyok én ? Egy szegény zsidó vagyok, akivel a parasztok nem törődnek a parasztok különben mind jó emberek, akik nem csinálnak semmi rosszat, ha nincsennek berúgva. Engem fognak lelőni, vagy felakasztani, aki mindig tisztelem a császárt, tisztelem tiszt urakat, tisztelem a hatalmat és jó hazafi és tiszta életű, vallásos zsidó voltam világéletemben. Három napot töltöttünk a faluban anélkül, hogy valami baj ért volna. A negyedik napon parancsot kaptunk az indulásra és így az én öreg zsidómat kieresztették a fogságból, éppen az utolsó indulási parancsot vártam, mikor egyszer csak elébem toppant az öreg pátriárka Alázatosan mosolyogva áll elibem. „Szabad a kezét megszorítanom ?“ Hogyne tessék csak, de tulajdonképpen miért akarja ? Tiszt Ur, maga engem . . . nem ütött meg 1 Ezért szeretnék köszönetét mondani. Engem t. i. . . . már egyszer .... nem is olyan regen egy orosz tiszt megvert . . . Őneki bocsásson meg az Úristen, magát pedig jutalmazza meg. Katonának nem szabad érzékenykedni, de ez egyszer mégis egy könnyet töröltem le szempillámról.
