Szatmármegyei Közlöny, 1916 (42. évfolyam, 1-53. szám)
1916-07-30 / 31. szám
Nagykároly, 1916« julius 30. 31. szám XLII. évfolyam. W POLITIKAI LAP SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Hová alap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők: moo NAGYKÁROLYBAN, Jókay-utca 2. szám oooo Telefon 56. szám FŐSZERKESZTŐ: DR. AMT ff. L ISTVÁN SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : PÁSKÁDY JÁNOS FŐMUNKATÁRS oooo MEGJELENIK MINDEN VASARNAP ELŐFIZETÉSI ÁRAK: .. Egy évre helyben házhoz hordva 5 K, vidékre postán küldve”4* Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 5 korona. Hirdetések jutányos áron közöltéinek, o „Nyilttér“ sora 60 fillér. Évforduló. A világtörténelem egyik legnevezetesebb napjának évfordulóját adtuk át a múltnak négy nappal ezelőtt. Két év telt el azóta ; olyan két esztendő, mint azelőtt sok száz, tizenkét hónapból, vagy 365 napból álló évek voltak ezek is, de nekünk, mindnyájunknak úgy tetszik, mintha egy-egy korszak lett volna annak minden része, minden napja sokszor minden órája, megterhelve világtörténelmi eseményekkel úgy, hogy bármilyen sebes röptű legyen is emlékezetünk, ha esemény- ről-eseményre szállva akarna visszatérni 1914. julius 26-ikára, belefáradna, nem bízná meg a nehéz munkát. De ha könnyebb utat választva légvonalban repülünk át az események felett és emlékezetünk visszaszáll arra a nagy napra, most már úgy állunk meg azon, mint egy kiemelkedő szirten, melyen előre vagy hátra nézve egyaránt olyan látvány, tárul elénk, amelynek idejét, minden percét, minden pillanatát átélték ugyan, most mégis szédület fog el, látva az események mélységét vagy magasságát. Arról a szirtrői látjuk csak bámulattal, hogy mi még az e napot megelőző napokon is úgy éltünk, mint a távol mezön játszó gyermek, akinek sejtelme sincs arról, hogy az ég pereme felöl sötéten közelgő vihar ott lepheti, lecsaphat reá, magával sodorja a pusztulás felé. Mi dolgoztunk, gyűjtöttünk, építettük nemzetünk és hazánk anyagi és kulturális jövőjét békén, nyugodtan, nem gondolva másra, mint magunkra, barátságos békés szándékkal mindenki iránt, vagy ha másokra, a mások anyagi és művelődési állapotára vetettünk is néha egy-egy pillantást, legfeljebb azért tettük, hogy példát, mértéket vegyünk, tájékozódjunk, tanuljunk, nehogy elmaradjunk a haladás versenyében. Azt hittük, hogy mások is éppen igy cselekszenek és azt hittük, hogy ez már nem is lehet másként soha. Jött aztán julius 26-ika és jöttek ama hétnek következő napjai is, melyeken órá- ról-órára szélesedett a mi látkörünk, lehullott a jóhiszeműség hályoga szemeinkről, olyan intenzív világosság támadt körülöttünk, mely mellett bepillantást nyertünk még a diplomaták és államférfiak sötét boszorkány konyhájába is, ahol el- hiilve kellett látnunk, hogy ellenünk gyilkos terveket sütnek-főznek s utálattal láttuk ezek között hűnek vélt szövetségesünket is. Borzasztó látvány volt! Szédületünkböl öreg uralkodónk, jó királyunk szomorúan rezgő hangja téritett magunkhoz: »Mindent megfontoltam, meggondoltam.« Láttuk azután a nemzeti lelkesedés tüzes szárnyán szálló virágos vonatokat, amint vitték nemzetünk virágát. Még nem telt el a hét, felrobbant a zimonyi nemzetközi hid s vele felrobbant egész Európa békéje. Azután jöttek a tüzes napok, nehéz, de reánk dicső küzdelmek, megindult a harctereken a vérözön, itthon pedig a könnyek árja. Vér és könny .folyik azóta. Hadúr irgalma volt velünk, megengedte, hogy hazánk földjén ne tolyon vér és eddig csak a határok szélét festette pirosra kiáltó jelül : ne tovább! A határokon túl azonban annál bővebben ömlik szünet-szüntelenül és az ezerévesnél régibb kultúrával dicsekvő Európa népei veszett párducok és tigrisek módjára marcangolják egymást megcsutolva jogot, törvényt, vallást, becsületet, megcsufolva a humanizmust, annak eredő értelmét az emberiességet. Halálra vált arccal, remegő csontokkal áll és nézi ezt a, rettenetes őrjöngést az a nehány deliriumos agyú furia, akik felidézték s most népeik, országaik és át- kos egyéniségük feláldozása nélkül .nem tudnak szabadulni a rémséges képtől, nem tudják megállítani a hömpölygő könny és vérözönt s eloltani az eszeveszetten terjedő tüzet. Mi pedig most a nevezetes évfordulón, kik csak a könnyek árját látjuk, tévelyegve járunk, szemeink révetegen kutatnak szerte, keresve keressük az embert, aki nem a fegyverek erejére, hanem az Isten törvényére, az embernek az istentől kapott jogaira hivatkozva véget vessen a vér és könny tovább folyásának. Keressük, keressük a béke második Krisztusát és hisszük, hogy jönni is fog. Á főispán ünneplése a Szatmármegyei Gazdasági Egyesületben, A Szatmárvármegyei Gazdasági Egyesület igazgatósági választmánya julius 26-án tartott ülésében üdvözölte Csaba Adorján főispánt, mint az egyesület alel- nökét, a Lipót-rend lovagkeresztjével történt kitüntetése alkalmával. Dr. Böszörményi Emil ügyvezető alel- nök az ülés megnyitása után őszinte szívből fakadó, jól átgondolt beszéddel üdvözölte Öméltóságát. Az igaz érzelmeknek — úgymond — nincsen szüksége szavakra és ha ennek tudatában a szatmárvármegyei gazdák és ezeknek tömörülése, a Szatmármegyei Gazdasági Egyesület a magas kitüntetés után tartott első választmányi ülését arra használja fel, hogy kitüntetésedhez őszintén gratuláljon, szerencsét kívánjon és szívből üdvözöljön, nem teszi ezt azért, mintha a Sz. G. E. érzelmeinek szavakban való kifejezésére volna szüksége, hanem mert magunknak esik jól ezen érzelmek kifejezése. Az éljenzéssel fogadott beszédet Csaba Adorján főispán szép szavakban köszönte meg. A szazad kakasa. Bizony, ha nem lett volna velünk a kis Bartók Istók szabó! Nem lettünk volna olyan vigan. A bewaggonirozásnál szomorú hangulat uralkodott, nem egy harcteret már bejárt vitézünk fejét lógatva szortyogtatta pipáját, miközben már a maga módja szerint áldotta a muszkának „anyját, apját“. Asszonyok, lányok állottak a katonákkal megzsufoít vonat mellé, úgy siratták a párjukat, rokonukat. Bartók Istók is oft állott egy csinos menyecske mellett és vigasztalta, hogy ne sírjon. Úgy látszik, hogy Istóknak nem volt valami rózsás kedve, de egyszere olyan hangos és hamisítatlan kukorékolást vágott ki, hogy mindenki elmosolyodott és szomorúságát félretette. Bartók Istók ettől kezdve nagy kegyekben részesült. De meg is érdemelte, mert kukorékolni pompásan tudott. Lehet, hogy a szabó mesterségét sem folytatta olyan sikerrel, mint a kakas pályályát, akármelyik orfeum színpadán felléphetett volna művészetével. A legénység körében óriási sikerekben volt része, de ki is élvezte népszerűségét és minden alkalmat megragadott, hogy habárainak számát növelje,. Minden állomáson, melyen vonatuk megállóit, Istók kidugta sovány fejét a kocsi ablakából és egy szép hosszút, kukoi ékolt, vonatuk elindulásánál szintén. Különben kukorékolt mindég, amikor csak tehette, ha indulást jeleztek, ha parancsot kaptunk, ha a megállásra, ha szállást kaptunk, ha a menázsi megérkezett, a takarádó után, valamint a reggeli ima eltrombitálásakor, egyszóval mindég. Azt hiszem, hogy egészen a legmagasabb virtuozi- i tásig fejlesztette kukorékolási talentumát. Egész áriákat fújt ki magából és kutya legyek, ha nem volt felismerhető, hogy Istók barátunk milyen állapotban levő kakast imitál. Mi emberek legalább tökéletesen meg voltunk elégedve Istók hagversenyével, de egy községben való átvonuláskor az összes kakasokat becsapta Istók, úgy, hogy valamennyi elkezdett kukorékolni. Embereink hasukat fogták nevettük- ben. Kapitányunk pedig valami jóféle cigáró- val ajándékozta meg századunk művészét. Derék paarancsnokunk nem győzte később Is- tókot dédelgetni és látszólagos gyengeségét az egybegyült tisztek előtt magyarázgatta : „Uraim nem is képzelitek, milyen pompás ember ez a kis Schneider. Nem is hiszitek, hogy legénységünkre milyen jó hatással van az az ártatlan kis komédia, nézzétek meg az emberek arcát konstatáljátok, hogy egy sem lesz, aki legalább is el ne mosolyogná magát.“ Napokig feküdtünk a lövészárokban tétlenül. Kapitányunk egyszerre csak magához hivatta Bartókot és igy szólt hozzá : „Hallgass ide fiam, valószínűleg tudod, hogy néhány perc múlva megsturmoljuk a muszkát. Már most ha abban a pillanatban, mikor azt hallod : „Sturm“ elkukorékolod magad, kapsz tőlem 10 koronát. Istók mindent megígért és boldogan várta helyén a vezényszót. Az izgalom egészen lázassá tette, tudni nem tudta, csak érezte, hogy az ő mostani működése többet jelent, mint máskor, érezte, hogy most becsületről van szó.Valóságós lámpaláz fogta el i Szemei előtt fátyolos lett a nyári táj és úgy érezte, hogy torkát valami óriási kakas tartja karmai közt. Sturm ! Hurrá, hurrá ordított a legénység és rohant szívdobogással az ellenség felé. A hát- borzongató üvöltésben egyszer valami vékony éles lármája, sipitása kavarodott bele. Bartók Istók kukorékolása nem sikerült. Embereink önkénytelenül is elfelejtették a veszélyt, melybe rohantak, mindenki a nyavalyás kis szabóra gondolt, mosolyogva, akinek nem sikerült a vizsgát letenni. Jó kedvvel, szinte nevetve vetették magukat a megrémült muszkák közzé. Néhány perc múlva mienk lett az ellenséges árok. Nemsokára — kezében egy 10 forintos bankóval - - hivatta a kapitány Bartók Istókot és e szavakkal nyujtottta át a megígért du- páját: „Paccer vagy fiam, de azért megérdemlőd! Boldogan és büszkén tette zsebre a jutalmat. Még a muszka cárral sem cserélt volna. Sokszor mulattunk a.kis szabón, mig egyszer csak súlyos szivlövést kapott. Körüláll- tuk a „kakasunkat“. Midőn látta, hogy néhánynak valami ott csillog a szemében, azt mondta : „Meggyógyulok én még fiuk“ és egy hatalmas szépet kukorékolt, de aztán lehunyta megtört szemeit örökre. Ez volt az utolsó ténykedése, Bartók Istók szabónak, a század kis kakasának. T. L,
