Szatmármegyei Közlöny, 1915 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1915-12-12 / 50. szám
Nagykároly. 1915. december 12. 50. S£ám XLI. évfolyam POLITIKAI LAP SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL ilóvá a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : oioo NAGYKÁROLYBAN, Jókay-utca 2. szám oooo Telefon 56. szám FŐSZERKESZTŐ: OR. ANTAL ISTVÁN SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : PÁSKÁDY JÁNOS FÖMUNKATÁRS m. oooo MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP ooob ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre helyben házhoz hordva 5 K, vidékre postán küldve 8 K. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 5 korona. Hirdetések jutányos áron közöltéinek, o „Nyilttér“ sora 60 fillér. i/isztviseiőü dicsérete. Az oroszok által feldúlt Kárpátaljának közigazgatási tisztviselői ismét kitün tetősekben részesültek. Bizonyára nem mindnyájan ; lesz még nagyon soknak nagyon sok alkalma azon a vidéken, hogy "érdemessé tegye magát a kitüntetésre és nekünk is még többször lesz alkalmunk hallani, olvasni az ottani tisztviselők olyan munkájáról, mely érdemes a különös megbecsülésre. Azok a tisztviselők, akiket eddig azon a vidéken legfelsőbb helyen kitüntetésre tettek érdemessé, bizonyára működésűk területén nemcsak kötelességüket teljesi tették, hanem kötelességüknél többet, nagyon sokat végeztek azonkívül is. A magyar közigazgatási tisztviselő tizenhét hónap óta hatalmas munkakörben íejthette ki tevékenységét. Egészen uj terrénumokon, eddig soha elő nem fordult ügykörökkel szaporodott munkája s ha valamikor, úgy most volt bőven alkalma érvényesíteni tudását, egyéni felfogását. Szorgalmát, munkabírását kifejthette, a belátás és tapintatosság tekintetében pedig valósággal vizsgát állott ki. Hogy aztán a magyar közigazgatási tisztviselői kar egész általánosságban mennyire ütötte meg a mértéket, arról j mintegy oklevél tanúskodik Felséges Ural kodónknak az elmúlt héten a belügyminiszterhez intéseit legfelsőbb kézirata. A jó apa meleg hangja, szeretet és becsülé'sröl tanúskodó szavai vannak ebben a levélben. Elismerés mellett megelégedést fejez ki és köszönetét mond a tisztviselői kar munkájáért és eredményes szolgálataiért. Büszkék és boldogok lehetnek azok a tisztviselők, akiiéhez igy szól a király, akik kiérdemelték ezt a legfelsőbb helyről jövő elismerést. Ezek a derék tisztviselők nem végeztek kisebb, könnyebb munkát mint a katonák, egyik-másik pedig nem kevesebí bet mint a hadvezérek s ha a legfelsőbb i helyről szól hozzájuk az elismerés és di- j csérét szava, mi itthon is levett föveggei tisztelegve álljunk meg előttük. Ezek a tisztviselők aztán büszkék lehetnek arra is, hogy a közönség is meghajtja előttük az elismerés és hála lobogóját, mert ez ismét nem kevésbé magas kitüntetés. Ez a két elismerés egységes kifejezése és egyidejű megnyilatkozása teheti a tisztviselőt büszkére, boldoggá. Mert a ki- j rályi kitüntetésektől eltekintve, az uralkodó általánosan elismerő és dicsérő szó- ! zata nem illet minden tisztviselőt, nem minden tisztviselőre sugárzott a királyi kegy. Csak azokhoz volt intézve a jó apa dicsérő szava, akik előtt levett föveggei, tisztelegve állanak meg érdemeikért az érdekeltek: a front mögötti polgárok is. Húzódjanak tehát félre azok, akik itthon nem tudták az elismerést és hálás ragaszkodást maguknak megszerezni. Álljanak ki a sorból azok, akik szolga lélekkel felfelé törtetve csak onnan várták az elismerést, akik a háború ezer bajától szenvedő, e nagy idők viszontagságaival küzdő népet magukra hagyva csak a felülről jövő szót hallották meg, annak igyekeztek tüzön-vizen engedelmeskedni, eleget tenni, akik felfelé csak engedelmeskedni, leíelé csak parancsolni tudnál*. Nem ezekhez szólott a király, nem ezeket dicsérte meg. Bölcs uralkodónk, mint igazságos biró csak érdemeseket szokott jutalmazni. Uralkodónak, kormánynak, de maga nak a magyar népnek sem volt soha különb alkalma megismerni tisztviselőit, mint a háború ideje alatt. A béke országában, mely hitünk szerint el lészen jövendő, ez nekünk nagy hasznunkra lehet. — ADAKOZZUNK a felvidéki falvak felépítésére, legalább egg házat építsünk fel mi is ! A vármegye közigazgatási bizottsága Csaba Adorján főispán elnöklésével pénteken tartotta meg rendes havi ülését. Az egyes előadók jelentéseit aiábbiakban közöljük. Az alispán a következőket jelentette: Személyi és fegyelmi ügyekben bejelentést érdemlő változás nem történt. Jelentem, hogy a kormány által a vármegye területéről biztosítani rendelt 198000 q tengeriből mindössze 84400 q sikerült biztosítanom, ezen eredményt azonban földmivelés- ügyi miniszter ur tudomásul nem vette és a pótrequirálást elrendelve kilátásba helyezte, hogy amennyiben az összes kivetett mennyiség nem biztosíttatnék a requirálást katonai hatóságok fogják végrehajtani a hatóságokat a pótrequirálást szigora végrehajtására utasi- tottam, azonban az őszi fagy és kedvezőtlen időjárás miatt lényegesen megcsökkent termés eredménye alig engedik remólhetőnek, hogy a kormány által követelt contingens biztosítható legyen. Az 1916. év tavaszán bekövetkezhető árvíz elleni védekezés iránt az előkészítő intézkedéseket megtettem, társulatokat az adatok beküldésére felhívtam. Amennyiben egyes járások székhelyén a főszolgabírói hivatalhoz beosztott létszám hiányos, árvíz védelem esetére egyes főszolgabírókat más járásokból fogok beosztani. A kir. tanfelügyelő a lefolyt hónapban iskolalátogatást végeztem a nagykárolyi állami polgári fiú, leány és állami elemi iskolában. A nagykárolyi polgári fiú iskolában mélyen megrendítő szerencsétlenség történt a múlt hó 22-én, melynek az intézet egy tanulója áldozata lett. A teher felvonó géphez ment, melytől a növendékek tiltva voltak s a teher felvonó a gyermek hibás kezelése miatt lezuhant, maga alá szorítván a gyermeket. A király. Irta: Geliéri Mór. Politikusok, irók, államférfiak érdekesen tárgyalták a király kiváló tulajdonságait az országiás terén. Az ő bölcsesége, tapintata, gyakorlott diplomáciai érzéke, körtilteKintő figyelme, jósága, humanitása, avatott részről talált méltánylásra. Leírták ahogy fogad, ahogy cerclél tart, ahogy ebédel ; dicsérték asztalát és pincéjét, dicsőítették különösen mint kiváló katonát. Pontossága, lovagiassága, gavallérsága, különösen pedig kötelességtudása közmondásos, munkabírása példás. Hzereti népeit, de szereti a békét, a nyugalmas fejlődés és meghoz minden áldozatot, hogy a va- gyonosodás és jóiét országaiban terjedjen, hogy népei és nemzetei megelégedettek és boldogok legyenek. Nem akarok a kiválasztott Írókkal és leírókkal versenyezni. Hiszen én a királyt közvetlenül csak néhány kiállításon és néhány audiencián figyelhettem meg. És e szemlékről kívánok papírra vetni nehány igénytelen, futólagos feljegyzést. Az 1885.4 és a milleneumi kiállításon végigjárta az összes kiállítási pavillonokat. Megnézett mindent, ami érdekelte Kísérőinek és hivatalos személyeknek először is kiadta a rendeletet, hogy kerüljék a díszt, jelenjenek meg egyszerű ruhában. A sok rendőrt és kordont nem tűrte. Biztonságban érezte magát nálunk mindig és mindenütt. Azután sokszor mondta, hogyha egy-egy nagy firmát véletlenül kihagy a szemléje alkalmával, az nem baj, de a kis embereket nem akarja elkerülni, mert ezeknek rosszul esnék, ha mellőzést tapasztalnának. Ez mindenkihez volt egy biztató, elismerő szava. És nem fáradt ki soha. Néha, rekkenő hőségben, majd kidőltek mellőle az emberek. O volt a legfrissebb, legfáradhatatlanabb. Felosztotta látogatását héthét napra és fejedelmi pontossággal jelent meg minden alkalommal a kitűzött helyen és időben, és sohasem távozott előbb, mig az előre megállapított túrának vége nem volt. Két dolog láthatólag kellemetlenül érintette. Az egyik : az illetéktelenek, ilyenkor elkerülhetetlen tolakodása, a másik, amit igen illetékes helyről tudtam meg, egyes lapoknak e látogatásokkal szembeu űzött visszaélései, amennyiben olyan dolgokat adtak a szájába, amiket sohasem mondott, olyanokkal szemben, akiket nem is szólított meg, akik esetleg kint se voltak a kiállítás területén. Ennek az értesülésemnek hatása alatt indítottam meg az akciót az újságíró egyesületekben a hasonló reklámszerü visszaélések ellen, ami tudvalevőleg sikerrel is járt. Azt talán szinte felesleges megjegyeznem, hogy nagyúri előkelőségét, fejedelmi komolyságát, disztingvált, finom modorát soha egv pillanatra se hagyta el. Pedig volt sok komikus hatású jelenet; a zavarban levő kiállítók féiszegsóge, néha szánalmas fellépése vagy merevsége, ügyetlen elszólása, stb. sok megjegyzésre adhatott volna okot. Egyetlen egyszer — 1885.-ben történt — voltam szemtanúja egy liamiskás, majdnem pikáns megjegyzésének. Egy felsővidéki bányavállalat objektumának őrzésére egy gyönyörű szép parasztleányt alkalmazott. Egy szőkébe oltott ifjú Blaha Lujza volt, akit mindenki megbámult. A királynak is feltűnt a friss, pozsgás, üde, kivételes, szépségű parasztleány. Jól meg is nézte. És mielőtt „tovább lépett“* önkónytelenül megjegyezte : — Igazán szép volt, nagyon szép. A bányatulajdonos azt hitte, hogy ez a megjegyzés az ő bányáinak szólt cs hétrétre görnyedve rebegte : — Felséged boldoggá tesz. Ez egyszer igazán alig tudtuk a nevetést elfojtani, amit Őfelsége is észrevett és még jó sokáig mosolygott az eseten, sőt — horren- dum dictu — egyszer kétszer még vissza is nézett az említett „kiállítási objektumra.“ De mindez oly diszkrétül történt, hogy a közvetlen környezeten kívül alig vette észre
