Szatmármegyei Közlöny, 1915 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1915-10-24 / 43. szám
N POLITIKAI LAP SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL lóvá a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : noso NAGYKÁROLYBAN, Jókay-utca 2. szám oooo Telefon 56. szám FŐSZERKESZTŐ: OR. ANTAL ISTVÁN SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : PÁSKÁDY JÁNOS FÖMUNKATÁRS oooo MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP oooo ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre helyben házhoz hordva 5 K, vidékre postán küldve 8 K. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 5 korona. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. o „Nyilttér“ sora 60 fillér. A mi jutalmunk. Az erőfeszítéstől gyöngyöző, de felemelt homlokkal vívott emberfeletti küzdelmünkben napról-napra mutatkozik egy-egy olyan jelenség, melyet jóleső érzéssel sorolhatunk már is kiérdemelt jutalmunk közé. Mint nemzet napról-napra ismertebbekké lenni a nagy világ előtt, kezd hírünk, nevünk lenni. A világháború óriási reflektora alatt megcsillámlott a magyar katona fegyvere olyan tiszleletreméltó ragyogásban, hogy önkéntelenül odavetődött a világ figyelme és érdeklődésével eljutott hozzánk, megállóit ezen az országon, mely eddig részint szerénysége, részint a mesterségesen reávetitett árnyék következtében alig létezett a nagyvilágra nézve, olyannyira, bogy még a tudományos világ előtt is a legtöbbször kacagásra fakasztó formában jelentkezett meg mint állam és mint nemzet egyaránt. Közel nem akarták, távol nem tudták a maga nagyságában értékelni, míg végre vitéz hadseregünk, mint egy varázslámpa vilgitott reánk minden oldalról, s akkor kitűnt, fényes ragyogásban láthatóvá lett, hogy itt a Kárpátok ive alatt le a sötét Balkánig egy nemzet él ezer esztendő óta, ezer esztendős alkotmánnyal, ezzel egy idős kultúrával. Ennek a nemzetnek katonái- Európa harcterein szétszórva győzelmesen harcolnak másfél év óta, itthon maradt fiai pedig mint egy ember állnak a háború szolgálatában áldozatra készen és szerető hűséggel állják körül egy aggkirálynak trónját, akit öregségére gyermeki szeretettel, hódoló lojalitással óvnának meg még afuvó széltől is. Es most meglátta, megismerte a világ ezt a nemzetet. Köszönjük nektek hálás szívvel, rajongó szeretettel köszönjük nektek hős katonáink, hogy ezt megérhettük 1 Ide nézzen a világ, erre az eddig alig ismert, vagy legtöbbször félreismert nemzetre, amelyik millió számra adja a legjobb katonát, amelyik kibírja a világháború rettenetes terhét úgy, hogy másoknak is tud segíteni, erre a népre, amelyik milliárdokkal adja államának a kölcsönt, gondoskodik fényesen sebesültjeiről, rokkantairól, az ellenség által eltiport megyéket épit fel újra, gondozza a háború árváit, özvegyeit s mindezek mellett dolgozik, szánt-vet, hogy elláthassa magát, hadseregét és szövetségeseit is élelmiszerrel Mindezek mellett egységesen áll, egy akaraton, egy gondolattal' Ilyennek mutatott be és ismertetett meg most minket a nagy világgal a magyar katona, kinek mindezt köszönjük. Dicső magyar katonák, akik ezt elértétek, tudjátok meg, hogy a ti harctéri munkátok bőven hozhatta nektek a győzelmet s a költőként szedhette a hirvirágot gyöngyös koszorútokba, de a bővebb eredményt a fényesebb jutalmat hazátoknak, nemzeteteknek szerezte meg. Végül pedig, amit országgyűlési viták, éles közjogi harcok, politikai szónoklatok özöne, diplomaták siirgése-forgása nem tudott elérni, meghozták ami kedves katonáink. Meghozták a dunántúli 44-esek, a székesfehérvári 69-esek, Erdély 50—51-esei, a mezőség előre brigádjai, a székelyek sturm batalionja és az őket szerető jó Isten tudná elsorolni azokat a harctéren szerzett jellemző elnevezésű csapatokat, akik valamennyien meghoztak nekünk a fejedelmi ajándékot, a magyar címert és magyar zászlót, mint öreg királyunk bizonyító pecsétjét arra nézve, hogy ez a nemzet valóban az és olyan, mint a milyennek ezúttal a világ megismerte, egy derék nemzet, melynek országa egy Önálló, független ország, egyenlő állású, rangú és jogú a testvér és szövetséges állammal, Ausztriával. Ez a mi jutalmunk. Most, mikor még tombol az orkán Európa harcterein, mi már biztos eredményt mutathatunk fel, talán mi egyedül a hadviselő felek valamennyié között. Ha pedig majd elül a vihar, kisüt a béke napja, ezt az elsőt követi majd több is. Meleg óvóruhát a katonáknak ! Lassan mindenre rájövünk. Egy általános óhaj, sőt ennél is több, valósággal követelményként lépett előtérbe a háború folyamán az élelmiszerek drágulásának láttára: állapíttassanak meg a piaci árak ! A minden oldalról felhangzó kiáltást meghallották illetékes helyen és előbb szórványosan itt-ott, később általánosan mindenütt elkövetkezett az élelmiszerek legmagasabb árának hivatalos megállapitása. Hozsannával üdvözöltük a megváltó rendelkezést, a nagy ég minden áldását könyörögtük fejére a hatóságainknak, akik hónunk alá nyúltak a veszedelem óráiban. Boldogok voltunk, de biz ez nem tartott nyolc napig sem, mert már az első heti piac láttára elszomorodva kezdtünk gondolkozni a világ legnagyobb problémáján : a megélhetésen, mert a piacot üresen találtuk. Töprengésünk közben két dolgot szögezSzótartó Achilles. Irta: Fabritzky Antal. Még a mai napig sem tudom, hogy miért hívtuk Aehillesnek, holott a rendes neve egész közönséges volt, mert hisz Sándornak hívták, Puskás Sándornak. Sok hosszú év telt el azóta, hogy szegény Achilles megpihenni tért, de ez a történet még mindig friss emlékezetemben él. Nagy termetű, hirtelenszőke hajú, so- vány gyerek volt Achilles, bal lábának a sarka még gyerek korában összezuzódott. Attól fogva erősen biccegett a szegény fiú ; lehet, hogy az Achilles név éppen ezért ragadt rajta. Abban a névben talán benne volt az éretlen kamaszok csöndes iróniája, de őt az sem bántotta. Olyan szelíd jó fiút mint ő volt, keresni kellett. Kevésszavu, magában zárkózott fiú volt és ilyennek maradt férfi korában is. Csak akkor vidult fel, ha arról volt szó, hogy valakin segíteni kellett, akkor ott láthattuk az elsők között, segített szóval, tettel. Csak ilyenkor volt beszédes, hanem aki hallgatta, annak meg is induit a szive. Ha Achilles valamire az mondta, hogy úgy lesz, akkor annak úgyis kellett történnie. Ha valamit megígérni talált, no akkor meg az illető mérget vehetett reá, hogy úgy lesz, amint Achilles mondta. Lassankint annyira hozzászoktunk a társaságához, hogy hallgatólag még vezérünknek is elismertük. Achilles pedig erre a tisztségre büszke volt. Valóságos sportot űzött abból, hogy adott szavát pontosan beváltsa. Szótartó volt mindig és mindenben. Csodáltuk érte és szerettük. Hálából elkereszteltük szó- I tartó Aehillesnek, Ez a név aztán rajta is maradt. Mindenütt Aehillesnek hívták, még a hivatalban is csak Achilles volt ő. Lassan lassan még azt is elfeledték az emberek, hogy valamikor más néven is ismerték. * * * Most, hogy Achillesre gondolok, úgy érzem, mintha a múlt egy-egy képe újra felelevenednék előttem. Eszembe jutnak a kisvárosi csendes esték, hallom Achilles lágy, asszonyos hangját. Egy ködös őszi este ott ültünk újra a vendéglő asztalánál. Jó kedvünk volt. Talán valakinek a névnapját ünnepeltük. Előttünk kiürített boros üvegek. Achilles vitte a szót. Valakivel vitatkozott, az ő gúnyos, csípő, szatirikus módján. Aztán elhallgatott. A szomszéd asztalhoz uj társaság telepedett, köztük egy leány. Viruló, itju szépség. Achilles arca egy pillanatra lángbaborult, aztán nyugodt arccal közönyösen átköszönt. Bárday Imre kötődve mondta : — Hilli, kik ezek. S ez a leány : Lám, lám a Hilli. Ki hitte ezt? — Ne bolondozz Imre. Pár napja ismerem őket. Az uj biróné húga. Bárday Imre ’tán sokat ivott. Folyton évődött, gúnyolódott. Achilles egy darabig tűrte. Aztán vékony, nőies kezét ökölbe szorította s az asztalra csapott A poharak csörömpölve ütődtek össze. Egy pillanatig gondolkozni látszott, majd rekedt hangon csak annyit mondott : — Hát igen. Tetszik nékem a leány. Szép és okos. A feleségem lesz, olyan igaz, I mint ahogy szótartó Aehillesnek hívnak. Szavamat adom. — All. Tartom, — mondta Bárday szikrázó szemmel. * * * Achilles szerelmes volt. Futott ész nélkül a leány után s annak talán hizelgett, hogy ezt az okos, jellemes embert, a rabjává, a szolgájává tette. Achilles mindent a harcba vitt. O győzni akart. Megtörni a leány szivét. Akarta, hogy viszontszeressék. Rosszul számított. Elébe vágott egy aranysujtásos ruháju ur. Achilles már nem bírta tovább a versenyt. Amaz győzött. A leány menyasszony lett, a | más menyasszonya. Achilles csendes, szótalan ! emberré lett, még minket is elkerült. Nem kellett néki a társaság. A könyveit bújta, azokból akarta kiolvasni, megtanulni, hogy mi az életigazság. Nem találta. Napról-napra sápadtabb szomorúbb lett a fiú. Azt hittük a szerelem bántja, pedig dehogy. Ha tudtuk volna.
