Szatmármegyei Közlöny, 1915 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1915-03-21 / 11. szám (12. szám)
SZ ATMARMEGYSI KÖZLÖNY a szükség, melyről imitt-amott már most is panaszkodnak, csak kóstoló, ahoz képest, ami lesz, ha azért, mert sokan odavannak katonának, sokaknak pedig elvitték az igáját, parlagon hagyunk jó termő földeket. Igaz, kevesebb lesz a munkaerő, igaz, megfogyott az igavonó jószág is, azt sem lehet tagadni, hogy drága a vetőmag, mindezek dacára erős akarattal, magyaros igyekezettel, becsületes megértő gondol- hozással csoda módon sokat lehet tenni, csak nem szabad már eleve kimondani a lehetetlenséget. Egy kicsit megkéstünk ugyan, ez a márciusi fél-viz, mint mondani szokás, kibabrált velünk, de a rnegkésés még nem elkésés. Az árpa, zab már. a tőidben lehetne ugyan, dé talán jő, hogy még nincs ott, a kukorica, krumpli', répa, lucerna, főzelékfélék nem is késtek még. Aztán ki tudja ez a bőséges hóié nem-e hatott nagyon is jótékonyan a termőföldre, hiszen különösen nálunk azt tartja a gazda, hogy ősszel porba, tavasz- szal sárba kell véleményezni. A kukorica, répa megkapálását nagy részben a mi vidékünkön máskor is többnyire az asszonyok végzik, a iőzelék íélék termelése pedig igazán kizárólag az asz- szonyi kötelességek közé tartozott, s mig a férj fuvarozás és egyébb igásmunka után látott, mellyel pénzt keresett, addig a család öregje, fiatalja elvégezte ezeket az u. n. babra munkákat. Mert bizony öreg hibánk volt az nekünk mindig, hogy a mi gazdálkodóink felettébb kedvelték az igásmunkát s előnyben részesítették a mindenesetre unalmasabb, jobban lekötő és talán fárasztóbb kézi munkánál; igy történhetett meg csak, hogy annyi szerb és bolgár élt a nyakunkon s gyűjtött nagy vagyont a mi áldott jó magyarföldünk után. Most még ezekre sem számíthatunk, mert bizony most teljesen hiányozni lógnak. Még azok a bolgárok, kik a múlt évben itt voltak sem fognak megjönni, mert az állig fegyveres semlegesség otthon tart minden hadköteles férfiút. Egy szóval a dolog vége az, hogy az asszonyokra marad a munkának nagy- része. A háborús világ az asszonyokat is megtette honmentőkké, mert nem lehet azt eltagadni, hogy a mezei munkák el végzése és a rendes termés biztosítása éppen olyan honmentés, mint a lövészárokból az ellenség pusztítása. Sokan vannak, akik aggódva és kétkedve néznek ilyen formán a jövő elé, s már eleve a nyújtott hadisegélyt okozzák, mint ami miatt az asszonyok tartózkodni fognak a munkától, hiszen a hadisegély- böl munka nélkül is meglehet élni. vadászruhában áll a minden oroszok uralkodója. Agancskarosszékek, asztal. Az egyik oldalfalon hatalmas fegyverszekrény, mintegy száz mindenfajta kaliberű vadászfegyverrel. Mialatt az értékes gyűjteményben gyönyörködöm, a cári kastély jelenlegi lakója, a német ulánuskapitány, elbeszéli, hogy néhány fegyvert már ki is próbált. Nagyon dicséri a vadállományt : tegnap néhány tiszttársával va- dászgatva, két vadkant és három szarvast, ma három vadkant és egy szarvast ejtettek. Eleinte azt hittem, hogy a kapitányt csak a pompás vadásszoba hozta tűzbe és ősi vadászszokás szerint „lódított“. Mosolyogva hallgattam a vadászat körülményes elbeszélését és a kapitányt, ugylátszik, megértette a mosolyt. A szolgáját hivatta, elhozatta vele n mai ebéd étrendjét és meglepetve olvastam a műsort: „Tyukleves rizzsel, ponty kirántva, szarvasgerinc, vadkanfő, fácánsült“ A menü minden egyes pontjánál elhangzott a kapitány magyarázó megjegyzése : — Tyukleves, igen odaát az erdőben nagyszerű fajtyukok vannak. Reggel lőttem néhányat pisztollyal. A pontyokat a tóból fogtuk" A szarvasgerinc és a vadkanfő a tegnapi zsákmányból valók. A fácánt a legényem lőtte. Ügyetlen volt, a fejét találta. Utitársam, hires és szenvedélyes vadász, csillogó szemekkel hallgatta ezeket a szavaEz a feltevés csalódást fog hozni. Ahogy a mi népünk szereti a földet, a bankóhalmaz mellett sem tudná elnézni, hogy parlagon maradjon, pláne mikor abban is biztos, hogy dolga után szép, az eddiginél is szebb jövedelmet várhat, mert minden terménynek már most biztosítva van a nagy ára. Talán a városokban, a cselédnépség j közt nagy számban fog akadni ilyen do- ! logkerülö, de a falusi asszonyok között aligha. Eieve renyhe dologtalansággal vádolni általánosan a hadbávonult férfiak feleségeit igazságtalanság sőt bizonyos mértékig tapintatlanság is, erre multjokban okot nem adtak, s az ellenkezőt be lógják az idén is fényesen igazolni. Erre a meg nem szolgált vádra csu pán az adhatot okot, mert nagyon sok | asszony a kapott hadisegélyt nem használta fel gazdaságosan. Itt tagadhatatlanul vannak hibák bőségesen. Ámde az egész más dolog! Tény az nevezetesen, hogy a rőíös boltoknak soha sem ment jobban mint most, mert bizony a hadisegélynek egy j nagy percentje tagadhatatlanul oda vándorol. Hallunk, látunk asszonyokat, kik amióta hadisegélyt kapnak csokoládét, szalonbonbont vásárolnak, divánt, szőnyeget szereznek be, régi vágyaikat, melyért eddig csak titokban epekedtek, most valóra váltják az ilyen vásárlások révén. Bizony ez nem mindenben épületes dolog, ámde mégis csak kisebb baj a mai körülmények között, mint a dologtalanság lenne a tavaszi és nyári időben, aminek j következményeit mindnyájan szenvednék i Aztán meg — mondjuk úgy, ahogy j ! van — annál az összegnél, melyet most a | hadsegélyes asszonyok ruházkodásra, cse- | megékre és itt-ott egy kis luxusra költe- | nek, sokkal nagyobb az a summa, melyet í most hősiesen harcoló férjem uram itthon létekor korcsmára, dohányra stb. elkölt. Ha aztán mégis akadni fognak reni- i tenskedők, akkor elő azzai a szigorral, segély megvonással, de még akkor is tapintatosan," ügyesen, mert igaz ugyan, hogy az államsegély nem. alamizsna, de nem is munkabér, hanem inkább aféle állami kárpótlás, melyhez az asszony igényét a harcoló férj szerezte meg. És még egyet! Az asszonyok akarnak és fognak is dolgozni, akinek van földje a magáén, akinek nincs a másén is, ámde a földbirtokos és tulajdonos urak se legyenek szükkeblüek, ne akarjanak olcsó | zsellérmunkát, s a segély megvonásra vonatkozó kormányrendeletet ne suhogtassák I olyan nagyon a" munkásasszonyok felett, mint valami kezünkbe adott korbácsot, j Legyünk okosan méltányosak, de kölcsö- ! nősen! kát. A kapitány észrevette és az udvarias házigazda előzékenységével szólt: — Ha úgy tetszik, megpróbálhatjuk. Siess az erdészhez — szólt a szolgájához — fogass he, készítsd a fegyvereket. Mintegy húsz perc múlva nagyszerű vadászkocsin robogtunk. A szolga hajtotta a lovakat, mellette az erdész ült, hátul az ülésen, mi hárman. A Piiica mentén, homokos utón haladtunk. Balról végtelen erdőségek, jobbról a folyó mocsaras partja Estefelé járt az idő, sötétedett már és ködös, párás volt a levegő. Kisvártatva bekanyarodik a kocsi az erdő fái közé. Köröskörül mély csend, még a kerekek zörgése is tompán hangzik a puha földön. Egyszerre nagy pukkanás hallatszik, aztán lövés, lövés után. Minél tovább haladunk, annál erősebben halljuk a lövéseket, sőt a golyók sivitását is. Emberi szó is hangzik fel: németül kiabálnak. A lövések zaja pedig folyton erősebb. Az ember azt hiszi, a legádázabb ütközet színhelyéhez közeledik. A golyók közvetlen közelben süvítenek. Hogy milyen irányból jönnek a golyók, lehetetlen megállapítani. Mi akik résztvettünk Namur ostromában, akik ott voltunk Hindenburg valamennyi nagy győzelménél, sohsem hallottunk ennyire kellemetlenül sivitani a golyókat. A kapitány láthatóan bosszankodott. A katonaság és tavaszi gazda sági munkák A most folyó nagy háború valósággal azt a kötelességet rója a nemzetre, hogy egyik kezével a fegyvert forgassa, a másik kezével pedig jusson ideje arra is, hogy a ksnyéradó földet megmunkálja. A most folyó nagv nemzeti erőfeszítés igen sok javakorbeli munkaerőt vont el a gazdasági munkától. Mivel a haza védelmének igen fomos érdeke az is, hogy a mezőgazdasági termelés'meg ne akadjon, sőt lehetőleg fokoztassék, a kormány oly megegyezésről gondoskodott a közös hadügyminiszter úrral, hogy a hadbavonuli gazdáknak és munkásoknak, amennyiben ezt a hadviselés érdekei lehetővé teszik 14 napig terjedhető szabadság engedélyeztessék a sürgős tavaszi munkák, tehát a vetési és szőlő- művelési munkák elvégzésére A honvédelmi miniszter idevonatkozó rendelnie szerint a szóban levő szabadságot elsősorban a mezőgazdasággal foglalkozó katonák, az önálló mezőgazdák, illetőleg hozzátartozóik, a mezőgazdasági munkások, a szőlő- birtokosok os a szőlőmüvelési munkások kapják Szabadságolhatok ezek akkor is, ha mint sebesült vagy lábbadozók már alkalmasak az említett munkák elvégzésére és e munkák nem akadályozzák meg őket a hadiszolgálatra való alkalmasságuknak visszanyerésében. Beteg és kórházi ápolás alatt álló legénység szabadságot nem kaphat. Természetes, hogy nem kapnak szabadságot a harc-vonalban levő katonák, hanem csaais a harcvonai kiegészítésére rendelt pót- testekben (pótszázad, pótüteg stb.) szolgálók. Szabadságoltatását csak. az illető katona személyesen kérheti a póüest parancsnokságánál. Kérvények benyújtásának nincs helye, A honvédelmi minisztériumhoz benyújtott eféle kérvények figyelembe nem vétetnek. A szabadságolás helyét és idejét illetőleg a honvédelmi miniszter szóbanlevő rendelete úgy intézkedik, hogy mindenki abban a községben kapjon szabadságot, ahol legutóbb gazdasági, vagy szőlő munkát végzett. A szo- rosártelemben vett harctérrel szomszédos vidékekre nincs szabadságolásnak helye. Tehát az ország északi vidékén nem kaphat senki szabadságot a Máramarossziget, Munkács, Ung- vár, Hornomra és Eperjes vonaltól északkeletnek fekvő területekre, délen a Dunától és a Titel-Berzava folyó vonaltól északra. A szabadságolás idejének kezdetét úgy tervezte a honvédelmi miniszter rendelete, hogy az a budapesti, pozsonyi, temesvári hadtestek területén március 10-én, a kassai és nagyszebeni hadtestek területén pedig március 20-án legyen, illetve az északi és hegyvidéki vármegyékben két héttel később. Eza rendelkezés módosíttatott. Tekintettel a beállott télies időjárásra a kormány úgy határozott, Mély csend. Aztán halkan szólt a kapitány : — Vigyázzatok 1 Ott a fák között . . . Valóban, a sötét sűrűből fekete tömeg búvik elő. Mialatt én töltöm a fegyveremet, a barátom már tüzel is, a fekete tömeg meginog összerogy. Vadkan volt A kapitány megadta a vonagló állatnak a kegyelemdöfést, aztán futólépésben megyünk a zsákmány felé. Mikor odaérünk, különös látvány tá rni elénk. Az erdő sűrűjéből katonák bükké u rak elő. Német vitézek, fegyverrel a kezükben. Valamennyinek karján vöröskeresztes szalag. A vezetőjük egy főorvos, aki elmondta, hogy egészségügyi csapatával már napok óta van tétlenül Inowlodzhau. Nagyon unatkoztak és igy elhatározták, hogy kis kirándulást tesznek a cár vadaskertjébe. A kirándulás tegnap is, ma is nagyon szép eredménnyel járt, összesen tizenegy szarvast és hat vadkant lőttek. — Ez a vadaskert olyan dús, — mondta az orvos, — hogy ha az ember célt téveszt, mikor egy vadkanra lő, okvetlen eltalál egy szarvast. Az orvos kijelentését a mi vadász-zsákmányunk is igazolta és a gulásfőző üstben napokon át csak szarvas és vadkan húsa főtt a legénység nagy örömére . . . *
