Szatmármegyei Közlöny, 1915 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1915-01-31 / 5. szám

wm Nagykároly. I9!5. január 31 5. szám. _____________________________________XLI, évfolyam. PO LITIKAI LAP SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : 0100 NAGYKÁROLYBAN, Jókay-utca 2. szám oooc Telefon 56. szám ■ l 1 ! 11 «'"MII—...........— ."'""H«1' FŐ SZERKESZTŐ D R. AIÍTU ISTVÁN SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : 2ÖLTÄ!* * B £ S3 Ö FÓMUNKATÁRS oooo MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP ooon ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egy évre helyben házhoz hordva 5 K, vidékre postán küldve 8 K. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 5 korona. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. o „Nyilttér“ sora 60 fillér. Tisztesség és élelmesség, j A legbékésebb időben is mindig problematikus volt a kérdés, milyen nagy lehet az a tér, amelyen a kereskedői tisz tesség és élelmesség kényelmemesen el­tér egymás mellett. Különös dolog, annál inkább, mert hiszen a kereskedői tisztesség térfogatát ! meglehetősen megszabja a társadalmi és j törvényes leltogás s igy egyedül az élel­messég terjedelme miatt lehet ez a dolog kérdéses. Mert bizony az kétségtelen, hogy a kereskedői élelmesség expanzív természetű j dolog; a tisztességes megélhetés és rend- : szeres tartalék szerzés célja hamar eltű­nik szem elöl, ha valamelyes utón módon ! alkalom nyílik a gyors meggazdagodásra, * hirtelen vagyonszerzésre. Ennek az útnak módnak megválasz­tása és igénybe vétele teszi aztán az élei messég fogalmát nagyon sok kereskedői \ felfogásban elasztikussá és a tisztesség fogalmával összeférhetetlenné. írják, mondják, hogy ez az állapot ujabbkori jelenség, lehet, de az meg holt bizonyos, hogy ez az a szírt, melyen a közönség bizalma összetört. Az a körülmény, hogy vannak tisz­teletre méltó kivételek csak arra való, hogy megerősítsék ezt a nézetet, illetve állítást, mely hogy általános, arra nézve kérjünk csak feleletet egy pár kérdésre. Ugyan van e az olvasók között valaki, aki eldicsekedbetik azzal, hogy ha valamely kereskedőnél mondjuk postai utón megrendelt valamit, azt neki mindig kívánsága s megrendelése értelmében, kifogástalanul küldöttek meg? Vagy ha ügynök, utazó utján rendelt valamit, nem érte-e legtöbbször csalódás vagy már az áru megérkezéskor, vagy később a fizetés beállta idején? Vág}' ha hirdetés, reklám után indult el, nem követte e a leggya­koribb esetben önvád és bosszúság eme könnyelműségét? Bizonyára nagyen kevés olyan elő­vigyázatos ember van, aki ezekre a kér­désre adott felelelettel ne az előre bocsá­tott állítást erősítené meg. Nyugalmas, békés időben is igy van ez, s igy van most is ebben az izgalmas háborús időben. Talán megszoktuk, talán természetes­nek tartjuk, de tűrjük, elnézzük, elhall­gatjuk, legfeljebb óvatosabbak, elővigyá­zatosabbak leszünk napról napra. Most sem azért választottuk ezt témá­nak, mert talán felakartuk fedezni, vagy orvoslást tudnánk ajánlani erre a bajra. Nem. A kereskedésnek egv specialis faj­tájáról, egy időszerű spécieséröl jutott eszünkbe, mely most van virágában, s ágai, indái oly buján tenyésznek, hogy a fejlődés érdekében szükségessé vált annak vissza metszése, legalyazása. Ez a species a hadiszállítás körül ki­fejtett kereskedői tevékénység. Ki nem olvasott, vagy ki nem hal­lott arról a? élelmes (?) "kórházi élelem szállítóról, aki sebesült hőseink ételét, hogy jobban jöjjön ki — valami guzi ke nöcs féle mocskos zsiradékkal készítette ki?, ki nem olvasott, vagy hallott a sze gedi hét gyászmagyarról, akik az ár, a minőség, a súly, szállítás mód révén és Isten tudja még hány és milyen utón mó­don szereztek maguknak illetéktelen hasz­not, megkárosítva ezzel az államot, a had sereget, a termelőt és azt a nagy és ma­gasztos ügyet, melyért egy fél év óta annyi arany, annyi vér elfolyt már. Mint jól jövedelmező pályára tódul most-mindenki erre a foglalkozásra, tudó mányos diplomás emberek, szürke latáj- nerek ott hagynak könyvet, irodát,hivatalt I s keresni akarnak most mikor egy napi i lapunk szerint nem keresni de adni kell, | keresni akarnak most, mikor a háborún j való haszonszerzés hazaárulás számba I megy, mikor az önérdek kezd közveszély | lenni. Keresni, gazdagodni, vagyont sze- { rezni iparkodnak egyesek most, mikor | csak hazánk szent érdeke árán tehetik ezt. Nem. Ezt nem tudjuk eltűrni, nem j tudjuk megszokni, mint békés időben. Ezt ! majd egy boldogabb időben még szőnyegre j hozzuk, lesz erőnk és módunk, hogy az igy szerzett vagyonban megháborgassuk néha azokat, akik talán kényelmes úri módot, tekintélyt, befolyást akarnak ma­guknak ily módon biztosítani. Ha lesz még ünnep egyszer a vilá­gon, ezek a keresők nem fognak akkor j ünnepelni. i A telíts it. Gróf Tisza István újévi beszédében a becsületes béke megkötésének reményét csillogtatta meg szemeink előtt. Tisza elég komoly, nagytekintélyű, súlyos em­ber ahhoz, hogy szavai ebben a monar­chiában megnyugtatókig hassanak és hogy önbizalmat öntsön mindenki szivébe. Gróf Tisza István újévi beszédében azt a reményét fejezte ki, hogy még eb- j ben az évben be fogjuk fejezni és pedig I egy becsületes békével a háborút. Szebb újévi ajándékot a magyar nemzetnek senki nem adhatott volna ennél a mon­datnál és ennél a biztató ígéretnél. Oly szépen hangzik ez a kijelentés: »Remélem még ez évben befejezzük a háborút!« és annyira felemelő ez a hozzátétel: »Még pedig egy becsületes békével!« hogy az uj év szebb akkordban nem is kezdődhe­tett. . s r Éjszaka a táborban. Az országút szélén egy kis házsor húzó­dik végig, ütótt-kopott kis fészkek, leri róluk a szegénység : ez a falu. Szegény rutén, pa­rasztok otthagyták, amikor fönt, a hegyek or­mán, vak szakadékok fölött megjelent az orosz és menekültek délre, valamerre maguk se ludlák hová. Aztán a szomszéd dombokon megszólallak a magyar ágyuk és a kis falu a mi táborunk kft. A züllött, bedőlt házakban amelyeknek a válaszfalat átüli az eső, most finom tisztek, aranygalléru katonák és ke­gyelmes tábornokok Iáknak,akárhányan nyol­cával, tizével egy kis szobában ; a földön hál­nak, lópokróccal takaróznak és puha szénát tesznek a fejtik alá. A falu egyik szélén van a parancsnokság, a másikon a kötözőhely és amint az egyik házból kiröpül a parancs, a j másikba már jönnek átlőtt karral és ziháló \ mellel az emberek. Balra, amerre az állomás van, laukás domboldalokon terpeszkedik a tábor. Ekbóa i trénszekerek állanak az egyik szélén, aztán 1 mindenfelé tábori konyhák, egy-egy bivouac, I amely alatt édesen lehet aludni, gúlába rakott fegyverek és mindenfelé, amerre a szem el- j lát, füstölgő máglyarakások. A domboldalon j följebb kis erdő; karácsonyfák, amelyekről ti ; zúzmarát, — de szépen csillogott néhány hét j előtt, — leolvasztotta a nehéz, ólmos eső, i amely naphosszat esik, reménytelen egyhan- J gusággal, az ember forró vágyakozással néz föl az égre, szinte beletúrja a tekintetét a fel­hők mögé, de hiába, egy tenyérnyi kékség nincs odafönn, csak mindig, mindig az örökös nedves, ólmos szürkeség . . . * * * Most éjszaka van, a sötétség fogja a föl­det, a tábort, a sátort az országúton, az alvó katonát és az eget, amelyen egyetlen csillag fénye nem világit. Az országúton néha-nélm egy szekér rázkódik végig, aztán valami cup­pogó zajt hall az ember, amiről sose leint tudni, hogy lovak patája gázol e a sárb n, vagy nehéz bak kanosok próbálják e simára laposni az utat. Ez az egyetlen hang, amely belehasit az éjszakába . . . meg még valami igen, még valami, egészen furcsa zaj, — va­lami nehéz, vonitásszerii, fájdalmas köhögés, amely lépten-nyornon, mindenütt megüti az ember fülét. Köhögnek. így, éjszakán, amikor a csend nagyszerű so dinója fogj i le a tábort, olyan élesen, olyan furcsm és olyan hátbor­zongatóan hangzik ez az örökös, mindenün­nen lépten nyomon kitörő, kivakkanó köhögés hogy az ember megijed tőle, kapkodja a fe­jét, elfojtja a lélegzetét és hallgatózik, mintha meg akarná keresni mindazokat, akik a ma­guk nehéz, fáradságos téli háborujok minden fáradalmat beieköíiögik az éjszakába. Hányán vannak, kik köhögnek itt, honnan jön az a rettenetes, minduntalan felfuldokló köhögés? . . . A hangja kitör a házak ablakán keresz­tül, leszáll a doinktáborból a ködön át, aztán ‘egyszerre messziről hallatszik, mintha a föld mélyéitől jönne. Es esik az eső, folyton-foly­vást esik és a sár meg a viz bemegy az em­ber csontjaiba, a melég bundán keresztül di­dereg a testünk és ezek az emberek még mindig köhögnek, még mindig ujabb-kőhö- gési rohamok jönnek, és ahogy óriássá,.) fan­tasztikussá nő meg az éjszakában, valami,:.vég telenül fájdalmas szinfóniává olvad össze,.az­tán elhalkul, majd újra előre tör, — éppen úgy, mint amikor, békés éjszakákon a: falu kutyái panaszolják el egymásnak éjszálltakor j a fájdalmaikat. : * * * Az éjszakában apró fénypontok villan­nak meg, ott, amerre az országút húzódik végig, mint valami nyúlós testű, sötét óriás­kígyó. Ezek a pontok hófehérek; egy méter­nyi körben világítják be az utat és mozognak előre, ide oda: kis yillamoslátnpák, amelyek­nek a fényénél bandukolnak előre a tisztek, akiknek nincs most éjszakai nyugodalmuk, Az embert nem látni, csak a fehórfényü lámpa villog, mint valami mozgó hófehér pont, aztán eltűnik a sötétségben. A házakból itt-olt szű­rődik csak ki valami halavány, vérszegény fény.: petróleum lám pásé,' amelynek a világa | mellett odabent leveleket Írnak haza katonák, | vagy a finom parancsőrtUzf olvassa a picike j piros kötésű könyvét, amelyben Griosué Gár- í ducci muzsikáló Ritmusait hozta ■ magával a Használjunk hadisegéiy posta bélyeget I

Next

/
Thumbnails
Contents