Szatmármegyei Közlöny, 1914 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1914-12-20 / 51. szám
Nagykároly. 1914. december 20. 5b szám. LX, évfolyam. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Hrvá a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : o *M NAGYKÁROLYBAN, Jókay-utca 2. szám oooo Telefon 56. szám FŐSZERKESZTŐ DB. ANTAL ISTVÁN! SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : ZOLTÁN BENŐ FÖMUNKATÁRS oooo MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP ooon ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre helyben házhoz hordva 5 K, vidékre postán küldve 8 K. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 5 korona. Hirdetések jutányos áron közöltéinek, o „Nyilttér“ sora 60 fillér. $ t Síz otödiü ftonapßan. Ötödik hónapja már, hogy folyik a világháború, melynek mi úgyszólván a közepeben vagyunk, s ugylatszik nagyon sok jelből, hogy még mindig nagyon nagy limai vannak közöttünk olyanok, akik nem tudják vagy nem akarják megtanulni azt, hogy miként kell viselkedni egy háborúba keveredett nemzetnek. Természeteden csak azokat értjük, kik itthonmaradtak s zavartalan kényeién ben élvezik a békés polgári élet minden nyugalmát, távol a habo. u számtalan kellemetlenségétől és veszélyétől. Igen az itthonmaradottakat értjük, meit katona- fiaink, akik szerte a harctereken áznak, fáznak, nélkülöznek, ugyancsak tudják, hogy kell mamikat viselniük, akar tanulhatnak tőle ellenségeink is ! Most, a háború ötödik hónapjában is a kormánybiztosok, főispánok egyre-masra adjak ki rendeleteiket az álhirex terjesztői ellen. Valami érthetet'en szenvedély ez az emberekben, valami beteges szórakozás- fajta, mely azonban ez idők szerint nem leh.t magandolga az illetőknek, nem lehet tisztán arra hivatkozni csak, hogy ez szánalomra, vagy megvetésre méltó emberi természet, mert kö/ves/élyes, akár csak a pesti-, vagy a kolera, — melynek csak egyetlen helyes intézkedés vethet gátat, mint ama dögletes kóroknak, — az elkülönítés, — fertőtlenítő barákja pedig csak a tömifec lehet. „Az emberi természeten változtatni nem áll módunkban . . . méltó megtorlást alkalmazni azonban egyik legfőbb kötelességünk“. Az emberi természeten változtatni csak magának az egyénnek áll módjában, de hiszen ha valaki annyira gyönge hogy erre képtelen, még ezt sem kívánja senki, csak legalább egy időre parancsoljon, uralkodjék a természetén a legfőbb dolog, — a haza érdekéért. Ha pedig erre sem képes, — úgy ezért a nagy érdekért a törvényes kényszer kel!, hogy al ka 1 m a z a star ver-,, jen, mert erre az emberi gyöngesegfe- más, — valami Vzanatóriumszerü gyógy kezelés sein all rendelkezésre. Az álhirek terjesztői mellett a háborús idők egyik,^valamivel egyhébb meg* ítélés alá eső alakjai az elégedetlenkedők és kritikusok — ^Mondhatjuk bátran hada, mert talán ebből van legtöbb Ezé-» két nevezik most már. ^általánosan Káváé’— házy Konr.dóknak. Ha a szimptpmák^ nem c-aJnak, ezeknek száma fogyóban van, mert lassan leint még a céhineaterükre is rábizonyult az öt hónap alatt, hogy a háború mesterségéhez úgy sem értenek, mini a hajdú a harangönléshez, sőt a földrajz tudományuk is befagyott már akkor, mikor .Vajdánkat Beregben, Bártfát pedig Máramaro-ban keresik. Ne h .Ugassunk tehát ezekre, ne bízzunk a tudományukban, mert úgy járunk, mint aki ka- zánkovác-Toz viszi csináltatni a zsebóráját. Kipusztulnak ők egész takarosán, mihelyt nem lesznek híveik, tanítványaik. Következik aztán a sorban a fekete pápaszemes pesszi nisták szomorú és szánandó csapata, akik nem tudnak tűrni, várni, nem tudnak örülni a győzelemnek sem, s az első, akárm ly csekély kedvezőtlen esetet a tel.es összeomlásnak, vég- veszedelemnek látják. Ma ezei-.re nincs orvosság, sem a patikában, sem a büntetőtörvényben; ezek majd csak a végső győzelem alkalmával fognak kigyógyulni, de keservesen bűnhődni i , mert ezeknek nem lesz joguk arra, hogy tartsák a zsákot a nagy aratásnál. Vannak jelenségek, melyek megtanítanak mindenkit a helyes viselkedésre, vannak jelek, melyek igazoljak ezeket a momentumokat. Tudjuk, hogy katonáink a legjobbak, — hadvezetőségünk elsőren- düségét az ellenségeink is készséggel ismerik el ; figyeljük meg a hadak állásait a minden szónál fémesebb bizonyiiékot ‘szolgáltató térképeken, — jegyezzük meg, hogy ügyünk - igazságos, becsületes, céljaink ragyogóan tiszták. Ezekután aztán á*mi teendőinket Madách mondja meg nagy művének zárszavaival : Küzdj és bizva bizzál ! ! Felhívás és kérelem a közönséghez a helyben ápolt katonák karácsonyi megvendégelése céljából. Közeledik a keresztyén világ nagy ünnepe : Karácsony, a szeretetnek ünnepe, az ajándékosztogatásnak napja. E szent napok közeledtével mindannyiunk gondolata, sóhajtása és meghatottsága derék, vitéz, bátor katonáink télé száll, kik a véres harcmézökön küzdenek, szenvednek nemzetünkért, miérettünk, mindnyájunkért. Az áldott estét, karácsony szent estéjét is messze-messze távol szerető övéiktöl s meleg otthonuktól a tábori tüzek fagyos világa mellett töltik. Az egész nemzet, a nagy magyar társadalom megmozdult, hogy a szeretet ajándékait eljuttassa a X-I3DI. Irta: FABRITZKY ANTA.. Ragyogó fékete szemű, ében hajú, kreol- bőrű szépség volt. Talán festeni sem lehetne szebbet. Parasztleány volt, vidékről került fel Pestre és eselédleany lett. Hozzánk került. Mikor először megláttam, szinte rajta felejtettem a szememet. Akkor az egyszer sajnáltam csak, hogy nem piktor lett belőlem. Soha, soha szebb modelt, mint ő. Olyan volt, mint egy kis énekes xriádár, napestig hangzott a dalos szava. A kezében égett a munka, szorgalmas, dolgos leány volt. Az arca örökké mosolygott. Kimondhatatlan bájos volt, egyszerű, tiszta romiatlanságában. Lidit mindenki szerette, hiszen szép volt, jó volt, becsületes volt. Aztán őt is elnyelte az ár. A szomszédban lakott egy szép, ifjú ember. A szava csap * méz, a tekintete csábi lóé Mindig lesett a lányra. S az hitt. neki, hiába intették. Szerette a fiat. Nem ismerte az életet, azt hitte, mindig igy lesz. Örökké s*ép les', s örökké - szeretni fogjak. Aztán egyszer eltűnt az ifjú. Lidi szomorú lett, napestig elült szótlanul e'gv zugban. Már nem 'énekelgeti tt. dolgozni sem szeretett már. Csendes, nagyon csendes leány lett belőle. Az asszonya szomorúan, sajnálattal mondotta : — Lidi, magából rósz. leány lett. Lusta és rósz. Elküldöm magát . . . Lidi sírt. Fuldokolva nyögte: — Jaj nagysága, jaj, nagysága . . . Estére elment a Lidi Sajnáltam, féltettem a leányt, hisz szép volt és fiatal. Az élet pedig oly iosz. Aztán nemsokára megint visszajött a Lidi. Szakasztott olyan volt, mint azelőtt, szorgalmas, dolgos és vidám. Tán még szebb is, mint azelőtt. Most már ismerte az életet, nem hallgatott a--csábi-iá szóra. Pedigmennyien kísértették. Olyan volt, mint egy élő szobor Uun- dolkozik, de szive nincs. Az urakat gyűlölte, tudta már, hogy hazug minden szavuk, hogy nem a szerelmét akerják, hanem őt magái. Vasárnapé ként som járt ki a Lidi, olyankor is otthon ült és fenhangon olvasgatott kölcsön kért pnnyvakönyveket. Egy vasárnap aztán megint kimaradt. Késő este jött haza, egy legény kr-ér!e. A ■kapunál megálltak, beszélgetlek. Az ablakból figyeltem őket. Egy egy hangos szó megütötte a fülem. A legény beszélt : — Holnap este várom . . . Suttogtak soká, még csak egy szót hal- j lottam*amint Lidi mondta : — Lejövök. Búcsúra nyu,tolta kezét. A legény erősen, ! vadul megrázta. A leány arca szinte eltorzult j a fájdalomtól, de mégis mosolygott. Jól esett 1 a szorítás. Estéréi-e téré lestem őket. Lidi mindig j leszökött, a legény már várta A leá :y arca | sugárzott az örömtől, boldog szerelmes volt. A I legény pedig beszelt nyugodtan, szenvedély í nélkül, a maga egyszerű nyelvén. Nem szere- : lemről beszélt, hanem a jö őröl és amit mo 1- j dőlt az jó volt. mert. az \olt az élet. Tavaszra férjhez ment a Lidi. Par nap- j pal előbb eljött a Lidi asszonyártoz a legény. | Ross..ul berelvált, ragyás arcán inegillétödés •! ült. Unrepiő fekete ruha vök raj a. Tisztusség- ! tudóim beszélt: ' — Nagysága, eljöttem Lidiért. Mi szerotI jük egymást. Két bét múlva esküszünk . . . tessék Iáit elengedni a Lalit. Az asszony a lányra nézett, az félig siró, I felig nevelő arccal mondta : Használjunk hadisegéiy postabélyeget J
