Szatmármegyei Közlöny, 1913 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1913-03-30 / 13. szám

1 szatmArmegyei közlöny — Kinevezés. A király dr. Scheck Edét a szatmári kir. törvényszékhez bíróvá nevezte ki. — „Palmas“ — „Palmitas“ mindenütt kap­ható. A dohányjövedéki igazgatóság tavaly hozta forgalomba a „Palmas“ és „Palmitas* szivarfajtákat, de csak a budapesti, pozsonyi, zágrábbi és fiumei körzetben árusították. Áp­rilis 1-től kezdve azonban az ország összes dohányárusai rendelhetnek belőle, ha akad rá logyasztó közönségük. —' Szatmár-Nemetl — méhészeti kerületi székhely. Nagykároly városát, mint Szatmár- vármegye székhelyét ismét jelentős sérelem érte. Ugyanis a méhészeti kerületek uj beosz­tása alkalmából Szatmár kerületi székhely lett. Nagy Géza m. kir. méhészeti szaktanár már a napokban el is foglalta állását. A ke­rülethez tartoznak Szatmár, Bereg, Ugocsa és Máramaros vármegyék. — Eltűnt járásbíró. Felsőbányáról jelentik : Báthy Imre nyugalmazott járásbiró, 1848—49-iki honvédhadnagy a napokban lakásáról rendes napi sétájára ment és azóta nem tért többé vissza. A 83 éves öreg ur a hegyek között szeretett sétálni és ezért azt hiszik, hogy vala­mely hegyszakadékba zuhant. A bányamun­kások eltűnése óta állandóan kutatnak utána, de biztos nyomára még nem akadtak. — Bent az erdőben. A verőfényes tavaszi nap márcz. 15-én kicsalta a Somos erdőbe özv. K. A.-nó Petőfi-utczai asszonyt. Ibolyaszedés közbe három suhanczczal találkozott, akik a j negyven éves asszonyt megtámadták, a földre 1 tepertők és mind hárman erkölcstelen merény­letet követtek ellene. A támadók miután az asszony pénzét is elrabolták, a vasúti töltés irányában elfutottak. A rendőrség a merény­lőket Radványi József, Papp János és Balogh László czigányvégi legények személyében ki­nyomozta és letartóztatta. — Halálozás. Szimon Béla, Gróf Károlyi sikárlói uradalmának főerdőmérnüke, csütörtö­kön meghalt. Az elhunytban Demidor Ignácz rendőrkapitány sógorát gyászolja. — Bort a kedvesnek. Kedvest a kedves­nek, virágokat neki, énekelte egykoron Schakes- i peáre. A késő utód Marosán Laczi bort vitt a I kedvesének. Weisz Kálmán a „Korona“ kávé- ház tulajdonosa feljelentést tett a rendőrségen, : hogy valaki rendszeresen megdézsmálja a bo­rai. A megindult vizsgálat folyamányaként a rendőrség megállapította, hogy a bort Ma­rosán László lopta el és azt a Somos-utczán lakó kedvesének vitte. A „kedves“ lakásán különböző üvegnemüt és több széket találtak, amik szintén lopásból erednek. — Ügyvédek gyűlése. A szatmárnémetii ' ügyvédi kamara április 13 napján Szatmáron : rendes évi közgyűlést fog tartani. Menekülés az élettől. Yelejtt Mihály sár- közujlaki lakos szerdán reggelre a konyhában levő gerendára felakasztotta magát. Mire tettét észrevették és levágták a kötélről, halott volt. Tettének oka életuntság. — A vonuló madarak megfigyelése. A m. kir. ornithologiai központ által a következő madárfajok ajánltatnak megfigyelésre: füsti fecske vagy viliásfarku fecske, mikor jött az első, mikor jött a fészekhez; fehér gólya, mikor jöttek az elsők, (hónap, nap, szám, vonulási irány) későbbi átvonulok, mikor jött a fészek­hez ; kakuk, mikor szólalt meg az első; erdei szalonka, mikor jött az első, mikor jött a fé­szekhez : fehér barázdabillegető, mikor jött az első; sárga billegény, mikor jött az első; mezei pacsirta, mikor jött vagy szólalt meg az első; kék galamb, mikor jött vagy szólalt meg az első; vadgerle, mikor jött vagy szólalt meg az első; seregély, mikor jött az első : házi vagy molnárfecske, mikor jött az első, mikor jött a Szatmármegyei Közlöny (14. hét.) 1913. április 30 nap. 30 Vasárnap Kvaslmodo 1 03 O­Ám osz 1 Kedd Április Hugó 2 Szerda P. Ferencz 3 Csütörtök Richárd 4 Péntek Izidor 5 Szombat F. Vincze Vonatok érkezése Nagykárolyba: Debreczen felől d. c. 4*42, 7*1-3,12-18. d. u. 1'53, 5‘58, 8*51, 107 Szatmár „ d. e. 4*28, 7*10, 9*37. d.u. 3*00, 4*02, 8*08, 11*12 Mátészalka „ d. e. 6*58, d. u. 1*49, 7*40. Zilah „ d. e. 7*05, 12*21. d. u. 7*08. Vonatok indulása Nagykárolyból: Debreczen felé d. e. 4*43, 7*14, 9*49. d. u. 3*01, 4*14, 8*20, 11 2b Szutmár „ d. e. 4*56, 7*29, 12*30. d. u.1’57, 6*10, 8*52, 1*17 Mátészalka „ d. e. 5*10, 10*40. d. u. 3* 15. Zilah „ d. e. 5*30. d. u. 3*10, 0*15. távolságban telefonkagylón lehet fölvenni. Az egyszerű készüléket a közönséges Morse-fül- vevőgépre alkalmazták és kapcsolatot létesí­tettek kábelen London és San Francisco között. A táviratokat a telefonkagylón pontosan fölle­hetett venni — Csürszentelós. Kispaládról jelentik: Tóth Gáspár most épített csürjének felszente­lése alkalmából áldomásivásra hívta ismerőseit. A csürszentelés nagy örömére az egyik vendég, Nagy Bálint addig ivott, mig holtan fordult le a székről. — Állami segély fásítások költségeink fede­zésére. A földmivelésügyi miniszter az évről- évre szokásos módon azokat az anyagilag szorultabb helyzetben levő földbirtokosokat, akik közgazdasági érdekből kopár, futóhomokos és vízmosásos területeken az 1912. év folyamán sikeresen fásitottak, állami pénzsegélyben ré­szesítette. Összesen 1157 birtokos részére mintegy 5366 kát. hold kiterjedésű kopárterü­leten teljesített fásítások után 169.972 korona pónzs gélyt utalványozott ki a földmivelésügyi miniszter. — Siketnémák fölvétele A siketnémák j ungvári intézetében 20 hely üresedett meg. Fölvételért folyamodhatik nemre és vallásra való tekintet nélkül minden 7—11 éves siket­néma gyermek. A szegény gyermek fölvétele ingyenes. Fölvilágositást ad az intézet igaz­gatósága. fészekhez; bibicz, mikor jött az első; búbos- banka, (büdös banka) mikor jött vagy szólt az első; fülemile, mikor jött vagy szólt az első ; fürj, mikor jött vagy szólt az első; sárgarigó, mikor jött vagy szólt az első. Ezeken kívül egyéb fajok is megfigyelhetők. Miután az át­vonulás idején idegen, vedékünkön nem ismert fajok is átvonulnak, megismerés czéljából ezek lelőtt példányait czólszerü a m. kir. ornithologiai központnak (Budapest, II. Debrői-ut 15. szám) küldeni. — Farkas Béni tanyája. A szamosujvári fegyház, mely 1850-ben lett országos fegyin­tézetté, márczius 25-én megszűnt. Ebben az intézetben szenvedett 20 évi súlyos rabságot egy hírhedt szatmármegyei betyár, Farkas Béni, ki egy falusi zsidó szatócs fiából vedlett át Szatmármegvében rettegett betyárrá. Farkas Béni Sobri Jóska kortársa volt. — Telefon rézhuzalt lopott a vasúttól csü­törtökön éjszaka 8. I. lakatostanoncz. Tömpe Antal rendőr éppen akkor fogta el, mikor a 9 kiló rézhuzattal lakása felé igyekezett. — Megölték es kiraboltak Komorzán hatá­rában Cincas Mihály avasi gazdát. A ruhája le volt tépve és nyakán a letépett pénzes zacskó zsinege mély vágást hagyott. Cincas a múlt csütörtökön a szatmári vásáron marhákat adott el s ezek árával hazafelé indult. — Olvasóinkhoz. Tengeri, morzsolt, egész­séges időszerinti száraz métermázsánként 15'50 korona Nagykároly állomásra szállítva 100 métermázsás kocsi rakomány vételénél vasúti kocsiba ömlesztve szállítja az Agricola ter­ménykiviteli czég Nyíregyházán. Etkesburgo- nyábói rózsa, Hópehely es Wolthmann-féle fa­jokból a legjutányosabb napi árak szerint tesz­nek azonnali szállításra árajánlatot. 2—8. — Telefon és távíró. A Mackay társaság az Egyesült Államokban a legnagyobb táviró- vállalat, egyik főmérnöke, a német Gott, nagyjelentőségű készüléket talált föl, amelynek segítségével a Morse-jeleket sok ezer mértföldnyi A Szmiáneiiel gázig kereskedelmi és ipari közleményei. A Nagykárolyi Kerületi Munkásbiztositó pénz­tár közgyűlési kiküldötteinek választási határ­napjául a pénztár egész területére f. évi április 20-át tűzte ki. — Szesz-monopólium készül ? Mint a „Ma­gyar Pénzügy“ értesül, ugv a magyar mint az osztrák pénzügyminisztériumban tanulmányok és előmunkálatok folynak a szeszkereskedelmi, illetve szeszforgalmi monopólium behozatala tárgyában. A monopólium az összes szeszes italokkal való kereskedés állami rezsiben való lebonyolítását ölelné fel. Ilyen monopólium Oroszországban és Svájcban áll fenn. Orosz­országban a monopólium mintegy 700 millió rubelt juttat az államkincstárnak. Nálunk ebből a forrásból 120—130, Ausztriában pedig 200 millió uj jövedelme volna az államnak A mo­nopólium behozatalát a két kormány az uj kiegyezés keretében 1917-re kontemplálja. Községi téglagyárak. Újabban mind több és több község létesít téglagyárat, amely saját üzemében dolgozik. Néhány év alatt egész hosszú sora létesült az ilyen községi üzemek­nek és minduntalan újabbak alapításáról ke­rülnek hírek forgalomba. Ez a jelenség annál feltűnőbb, hogy a téglagyári üzem nem igen alkalmas altmisztikus tendenciák istápolására, de meg nem is olyan természetű, közszükség­letet elégít ki, mint a csatornázás, világítás, vízvezeték stb. A téglagyárakat alapitó köz­ségek elhatározásában többnyire nem is any- nyira az összlakosság érdekei, mint inkább financziális szempontok a döntők. Elsősorban tagadhatatlan a városoknak az a törekvése, SIROLIH „RQCHE“-t használjunk légzőszerveink védelmére* Mi a Siroiin „Roche“? Ki használja a Sirolin^Roche-í“? Mi a Sirolin „Roche»“ hatása ? A Sirolin »Roche« oly gyógyszer, amely tudományos alapon jól emészthető, nem Izgató Gnajacolcsapadékból állittatik elő és a Guajacolnak csak jótékony hatású alkat­részeit tartalmazza. Czélszerü összetétele és kitűnő melléktulajdonsága mellett, ki tűnő izü és étvágygerjesztő is lévén, az összes orvosok rokonszenvót megnyerte. Mindenki mint óvatossági kúrát a légző­szervek megbetegedése ellen. Köhögések és olyanok, akik krónikus tüdőhiirútban szenvednek. V£Sc3 síbajosok és asthmatíkusok megköny- nvebbülésül és étvágygerjesztésül. Infksenndsok javulás ós erősödés czéljából 3SkrofEBÍ!&soka mirigydaganatos gyermekek szem- és orrhurutusok, hörghurutosok si­kerrel használhatják. A Sirolin »Roche« megrövidíti a gyógyulást elősegíti a váladékeltávozást, megszüntet köhögésingert, éjjeli Ízadást és lázt, a légző­szerveknek ellenálló erőt ad. Fenti tulaj­donságai iolytán óvatossági kúrákra van predestinálva, A Sirolin »Roche« elősegíti az emésztést és ezzel javítja az erőállapotot, gyarapítja a testsúlyt és a jó közérzést* A gyógvtárban határozottan Sirolin „Roche“-t kérjünk és gondunk legyen arra, hogy házig yógy tárunkból sohasem hiányozzék egy üveg Sirolin „Roche“. ~ ... ' Hl—M IÉI ' ifi

Next

/
Thumbnails
Contents