Szatmármegyei Közlöny, 1913 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1913-11-16 / 46. szám
1 S / A T M A R M EGYE! KÖZ' ö \‘ Y hadúrral, hogy ha hamarosan rendet nem teremt Magyarországon, többé se hadügyminisztert, se vezérkari főnököt nem fog kapni az egész ármádiában. Most meg állítólag a nagykövet urak emeltek óvást az ország belpolitikai állapota ellen. Bizony nagyon kívánatos volna, ha Andrássy Gyula gróf a delegáczióban is szóvá tenné ezt a szenzacziós értesülést. Mert legfőbb ideje, hogy végre Andrássy gróf is ne csak pletykák és ondit-k alapján hadakozzék, hanem megbízható és illetékes oldalról nyerjen fölvilágositást a wieni irányadó körök, valamint a külföldön akkreditált diplomaták igaz vélekedéséről. hanem gyors és energikus elhatározással maguk szállottak síkra érdekeik védelmére. Még pedig ott és azon fórum előtt, ahol elve is joggal remélhették indokolt óhajaiknak tekintetbevetelét. S amilyen bizonyos, hogy a sajtó kitartó támogatása nélkül az ellenzéki küzdelem már régen elaludt volna, épp oly kétségtelen, hogy a sajtótörvénynek megfelelő átdolgozásáért, illetőleg a sajtó munkásai által hangoztatott kívánalmak készséges tekintetbevételéért a sajtó emberei éppen az ellenzéknek tartoznak majdan a legcsekélyebb hálával. Meglehet azonban, hogy az ellenzék legközelebb már megint taktikát változtat. A delegáczió közeledése és még inkább a Wienből érkező kedvezőtlen hírek c>ak növelték a vezérek idegességét. Csodálkozni ezen nem lehet, ha tekintetbe vesz- szük, hogy az ellenzék eddig is, ahelyett, hogy a magyar közvélemény hangulatából merített volna inspirácziót küzdelméhez, folyton a wien: besugásokat és pletykákat leste. Nagyon nyugtalanítók lehetnek tehát a legújabb kerületi wieni hírek, ha az ingadozók megnyugtatása czéljából kénytelenek már olyan meséket is kitalálni, hogy a monarchia nagykövetei tudatták a Bull - platzzal, illetőleg tudatták ő íelségével is, hogy Magyarország mostani belső allapota mellett lehetetlen nekik megfelelő módon j képviselni A úsznia-Magyarország nagyha- j talmi érdekeit. Hallottunk eddig is már sok czifra 1 izenetet Wienből. Az Auffenbergizmus | dajkameséit sem felejtettük még el égé- | szén. Sőt emlékszünk arra is, hogy egy szép napon azt jelentettek a benfentesek. hogy előkelő tábornokok levelet helyeztek el ő felsége íróasztalán, tudatva a legfőbb A mi iSfiriiM A sajtójog meg reformálásának forma- széni és tényleges napirendre tűzése nagy kavarodást okozott az újságírók széles birodalmában. A legbohémebb lelkületű irók és hírlapírók is kezdik végre felismerni a helyzet komolyságát Valami pánikszerű félelem szállta meg a lelkeket, és még a legcinikusabb kollegáink is fájlalják, siratják a veszendőbe menő szabadságot. Amidőn a magunk részéről is elismerjük, hogy az igazságügyi bizottság előtt fekvő javaslatnak némely határozmánya, de talán az egészen végigvonuló gondolatmenet is tuiszi- gorunak tekinthető, még sem azonosíthatjuk magunkat azokkal, akik a szó ban forgó javaslatban a sajtójog kiforgatását, a sajtószabadság korlátozását látják. Megerősít bennünket ebbeli felfogásunkban nemcsak az, hogy Balogh Jenő igazságügyminiszter nagy múltja, egész gondolkozása és lelkülete szinte összeegyeztethetetlen a reak- cziós törekvésekkel, hanem azért is túlzottnak tekintjük a felhangzó ellenzéki kritikát, mert az uj sajtójogi cooexnek éppen az a tervezet szolgált alapul, melyet a koalicziós kormány igazságügyminisztere, a Kúria ez idő szerinti elnöke készíttetett a már régóta szükségesnek mutatkozó reform megoldása czéljából. De mindennél inkább bizonyít a hírlapírók pesszimizmusa ellen az a fásultság, közöny és nembánomság, mellyel — néhány a sajtóügyekben érdekelt fiskális kivételével — a nagyközönség viseltetik ezen a sajtószabadságot állítólag fenyegető veszedelemmel szemben. Szinte megdöbbentő az a részvétlenség, mellyel az újságírók feljajdulása és a szabadsajtó szent ügye a demokrata kluboktól távolabb eső körökben találkozik. Még Vázsonyi gyújtó szavai sem képesek lángra lobbantam a lelkeket s akár hogy is erőlködik, nem fogja ebben a kérdésben elérni azt a sikert, melyet az adótörvények életbeléptetése ellen kifejtett agitácziójával máról holnapra kivívott. Aminek pedig más oka aligha lehet mint az, hogy a közhangulat ez idő szerint legalább is annyira „sajtóollenes“ mint amilyen adóellenes volt a közvélemény akkor, amikor Sándor Pállal együtt Vázsonyi megkezdte ak- czióját az uj adótörvények életbeléptetése ellen. Szomorú dolog, hogy idáig jutottunk és a komoly törekvésű zsurnaliszta különösen fájlalhatja ennek a sajtóellenes hangulatnak a létezését De legyünk őszinték. A sajtó diszkre- ditálásáért, az újságírói hivatás társadaloméi1 kölcsi devalválásáért nemcsak a zuglapok és álhirlapirók a felelősek, hanem osztoznak velük a felelősségben azok a tehetséges és hivatásos zsurnaliszták is, akiknek szelleme, aközben hogy igen gyakran a piszkot, a szenyest turkálta, teljesen megfelejtkezett arról, hogy tulajdonképpen miért is iktatták 1848-ban törvénybe a sajtószabadságot. Utóbbi években egyébként nemcsak a i sajló hasábjain nyilvánult meg az a bárdolat- | lan hang, mely azelőtt majdnem teljesen szo- ! italian volt, hanem az újságírók egyesületeiben is felülkerekedtek volt a terroristák. A higgadtabb elemek mindenütt s mindinkább háttérbe szorultak és sajnos — a ragyogó elméjű Vázsonyi sem sietett segítségükre azoknak, akik előre megsejtették a jövendőket. Ha a sajtó emberei előtt méltán oly nagy népszerűségnek örvendő Vázsonyi csak félannyi elokvencizával is, mint amennyivel reggeli órákban, az osztrák határ mellett levő Wolochiskba fognak eltoloncolni, ahova körülbelül három hónap alatt érkezem meg. Elszállíttatásunk ideje alatt körülbelül huszonötén haltak meg közülünk. A toloncok között vegyesen voltak a teljesen ártatlanok, tolvajok, gyilkosok stb. Útközben borzalmas volt a velünk való bánásmód. A bennünket kisérő katonák fegyvereikkel folyton vertek minket és egyik-másikunkat többszörösen fenyegették meg azzal, hogy lelőnek. Könnyen tehették ezt, mert hiszen csak három havi fogházbüntetést kaptak volna érte. Az eredeti levélből való eme kivonat eleget mutat be nekünk abból a borzalmas bánásmódból, amelynek a gyanúsak, a megbízhatatlanok ki vannak téve. Azokból a tragédiákból pedig, amelyek a börtönök mélyében játszódnak le, nagyon ritkán kerül ki valami részlet a nyilvánosság elé. Bármennyire is előre törtetnek a világ többi részein lakó népek száz milliói, a cár birodalmában azért mégis meg maradnak a régi állapotok; ártatlanokat bebörtönöznek, megkorbácsolnak, nehéz munkára fogják és reménytelen vidékekre száműzik őket. Oroszországban, ahol a kancsuka uralkodik, bűnnek tekintik azt, ha valaki tudásra, ismeretekre, művelt, intelligens emberré válni törekszik. Hogy az oroszországi börtönökben még ina is a fentebb vázolt állapotok uralkodnak, annak a legfényesebb bizonyítéka az a közlemény, amelyet Kropotkin herceg, az orosz for- i radalmi párt egyik előharcosa tett közzé nem- íégiben egy londoni napilapban. PJz a közlemény a szibériai börtönökben szokásos borzalmas kínzásokat leplezi le. A szibériai fegyházakban, — Írja e cikkében Kropotkin herceg, — de különösen a ner- schinszki kerület fegyházaiban, a fegyencekkel való bánásmód olyan rettenetes, hogy az ön- gyilkosságok és a megőriilési esetek nemcsak a politikai, hanem a közönséges büntettek miatt elitéltek között is majdnem mindennaposak. Az összes oroszországi börtönöknek Szent Pétervárott székelő vezér kezelősége különleges hatalommal íelruházott felügyelő hivatalnokokat küldött ki a szibériai (egyházakba. Ezek a tisztviselők kegyetlen szigorral teljesítik a feladatukat. A Nerschinszk kerületben levő Kutomara fegyháznak egyik politikai fegyencén, az ottani felügyelő parancsára borzalmas korbácsbüntetést hajtottak végre. A büntetés végrehajtását a fegyházudvarán teljesítették, ugv, hogy a boldogtalan ember jajgatásait az összes fe- gyeneeknek végig kellett hallgatniok. A fe- gyenceken óriási izgatottság vett erőtt és hangosan tiltakoztak ez ellen. Erre azután minden egyes fegyencet magáncellába zártak. Ezen az éjszakán két fegyenc mérgezte meg magát. A méreg adagja azonban nem volt elég abhoz, hogy a halálra szántat azonnal megölje. A hatás csak lassan következett be és a szerencsétlenek rettenetes kínok között fejezték be az életüket. Egy másik cellában, ahol húsz fegyenc volt elzárva, hatan vettek be mérget. A következő napon mind a nyolc halottat egy gödörbe temették el, a többiekhez pedig a börtön igazgatója így szólt: — Ha tetszik, mindannyian megmérgezhetitek magatokat, az én feladatom csak éppen annyi, hogy azután eltemettesscdek benneteket! Erre azután az összes fegyencek éhségsztrájkba kezdtek, aminek következményeképen az igazgató némileg javított a helyzetükön. Az ilyen ideig-óráig tartó enyhítés azonban nem javit az állapotokon, a nagy tragédia ezzel még nem nyert befejezést. Ezeknek a rettenetes állapotoknak csakis az orosz kormány az oka, amelynek hiányzik a szakértelme ahhoz, hogy a börtönügyek ve- zérkezeléségébe olyan férfiakat helyezzen, akik ellenségei a kegyetlenkedéseknek. Az orosz kormány különben épen az ilyen jobblelkü férfiaikkal nem is akarja ezeket az állásokat betölteni, mert mint Kropotkin herceg Írja a fentemlitett közleményében, az állásokat csupa olyan hivatalnokokkal töltik be, akik szigorúságuk és kegyetlenkedésük folytán már elég hírhedtségre tettek szert. Messze van még az az idő, amikor Oroszországban is humánus vezetőség kezébe kerül a börtönügy kezelése. Talán évszázadok kellenek még ehhez. Addig pedig még az ártatlanok százezrei fognak Szibéria hómezőin és a Sachalin szigetén levő bányákban elpusztulni. Az orosz kormány bár tudja ezt, de be- leegyezőleg tűri. A ,Bikszádi‘ természetes Gyógy-ásványviz vegyi alkatrészeinél fogva a legjelesebb. Gyógyhatása felülmúlja a hasonösszetételü külföldi ásványvizeket. Hurutos bántalmaknál páratlan. Az idei termésű savanyú borral vegyítve kellemes ital. Kapható mindenütt. ± Árjegyzéket kívánatra küld a „BIKSZÁDI“ GYÓGYFÜRDŐ IGAZGATÓSÁGA.
